h i r d e t é s

Pörög a kampány: többmilliárdos bónuszt kapnak a polgármesterek

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam

Pörög a kampány: többmilliárdos bónuszt kapnak a polgármesterek

2017. május 30. - 20:18

 

Jelentős összegű pluszjuttatást kapnak a polgármesterek: egy hétfői kormányhatározat mintegy 2,8 milliárd forintot oszt szét az ország 2847 településvezetője között. - írja az mno.hu.

Fotó: Nagy Béla Forrás: Magyar Nemzet

Az Orbán Viktor által jóváhagyott, azonnali hatályú rendelet a polgármesterek 2011-es és 2016-os tiszteletdíja közötti, 11 hónapra érvényes különbözetet utalja ki, szociális hozzájárulási adóval emelve meg a keretet.

Az összegből 10 millió forintot a Belügyminisztérium, 2,789 milliárd forintot pedig a nemzetgazdasági tárca biztosít. Az egyszeri támogatást három részletben utalják ki: az összeg első felét 2017. augusztus végéig küldik, a további 50 százalékot pedig két részletben utalják majd el, 2017. október 31-ig.

A kormányhatározat arról is rendelkezik, hogy a 24 000 forint/fő alatti adóerő-képességgel rendelkező önkormányzatok a polgármesteri pluszjuttatás 100 százalékát kapják meg, a 24 001–32 000 forint/fő közötti adóerő-képességgel rendelkező önkormányzatok viszont csak a támogatás negyedére jogosultak.

A 11 havi plusz juttatás legnagyobb elérhető összege a számítás alapján így 1 765 000 forint – ennyit kap például a Zala megyei, 182 lakosú Kistolmács polgármestere is, viszont a Vas megyei (780 fős) Hegyfalu vezetője csak 134 500 forintra számíthat.

A váratlan pluszjuttatás erősen kampányjellegűnek tűnik, tekintve, hogy a milliós összegek november elejéig érhetnek célba – alig fél évvel a 2018-as országgyűlési választás előtt.

Tény ugyanakkor az is, hogy a polgármesterek fizetésének ügyén jelentős politikai nyomás volt az utóbbi években, ez is vezetett aztán az év elején életbe lépő béremeléshez.

Mint a 24.hu felidézte, nagy port vert fel, amikor a Fidesz–KDNP 2014-ben – éppen az önkormányzati választások előtt – úgy módosította az önkormányzati törvényt, illetve a településvezetők bértábláját, hogy az 500 fő alatti települések vezetői 2014. október 13-ától mindössze havi bruttó 149 800 forintot vittek haza.

Hernádszentandrás polgármestere tavaly decemberében nyílt levéllel fordult Orbán Viktorhoz, melyben arra figyelmeztette a kormányfőt, hogy a tiszteletdíj megnyirbálásával falurombolást hajtanak végre.

2015 elején a 258 főt számláló Bezedek polgármestere azért hagyta ott pozícióját, mert megalázónak tartotta a havi nettó 51 ezer forintos tiszteletdíját és 7854 forintos költségtérítését.

mno.hu


 

Kommentek

h i r d e t é s

h i r d e t é s