Fennáll a kockázata annak, hogy a Föld tartósan és visszafordíthatatlanul üvegházzá válik, még akkor is ha a szén-dioxid-kibocsátást sikerül a párizsi klímaegyezményben megfogalmazott korlátok (1,5-2 Celsius-fokos felmelegedés) között tartani - figyelmeztetett egy nemzetközi kutatócsoport az amerikai tudományos akadémia folyóiratában (PNAS) megjelent új tanulmányban.
A Huawei Fogyasztói Üzletága közzétette az idei év első félévének üzleti eredményeit: a vállalat stabil növekedést tudhat maga mögött az első hat hónapban, értékesítési bevétele 155 milliárd kínai jüanra (22,68 milliárd dollár) nőtt.
A globális felmelegedés mellett számos más tényező, köztük az igen gyenge nyugat-keleti magas légköri nagysebességű széláramlás és az Atlanti-óceán vízfelszíni hőmérsékletének jelentős megváltozása is okolható azért, hogy az északi féltekén szélsőségesen meleg és száraz időjárás uralkodik hetek óta - vélik klimatológusok.
A kormánymű javítás nem olcsó mulatság, ezért mindenképpen érdemes tájékozódni a lehetőségekről, mielőtt belevágunk. Ráadásul nem olyan dologról van szó, amit sokáig halogathatunk, hiszen sokunknak az autó mindenapi lételeme is egyben, ezért nagyon fontos, hogy jól válasszunk kormánymű javító céget.