h i r d e t é s

Ráhel szelleme

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam
a- a+

Ráhel szelleme

2015. február 13. - 11:19
0 komment

„Képviselő úr! Megengedi, hogy készítsek önről néhány fotót, miközben átveszi azt a pénzzel teli borítékot?”

Nyilván egyetlen újságíró sem lesz olyan ostoba, hogy egy ilyen kérdéssel tönkretegyen egy leleplező riportot. Pedig az Igazságügyi Minisztérium legújabb törvénymódosítása szerint valami hasonlónak kellene elhangzania, és az igenlő választ is meg kellene várnia még az exponálás előtt. Ha képet, netán bizonyító erejű felvételt akarnak készíteni, így kell tenni.

A tárca a technika gyors fejlődésével magyarázta a polgári perrendtartás szabályainak tervezett módosításait. „A magánélethez való jogot napjainkban jellemzően a képmással és hangfelvétellel történő visszaéléssel lehet megsérteni. A digitális korban mindinkább sürgető feladat annak biztosítása, hogy ezekben az esetekben az érintettek rendelkezésére álljon a jogsértések elleni gyors, hatékony és átlátható fellépési lehetőséget biztosító eljárási rend.”

Semmi köze tehát az előterjesztésnek a nem közszereplő Orbán Ráhel közelmúltbeli nyilvános fellépéséhez, amikor is súlyos bűncselekményt kiáltva perrel fenyegetett meg mindenkit, aki közzé meri tenni a családi nyaralásukról készült fotókat, köztük a miniszterelnök édesapjáról készült képet. Ki is merné az ellenkezőjét feltételezni? Nem őmiatta kell megálljt parancsolni a fényképezési mániának Unortodoxiában.

Aki ezentúl meg akarja örökíteni hazánk nevezetességeit, ha nem akar törvényt sérteni, két dolgot tehet. Megvárja, amíg teljesen kiürül annak környéke, vagy elkerget onnan mindenkit, aki csak belegyalogolhat kamerája látómezejébe. Esetleg beszerzi pár tucat turistacsoport engedélyét a fotózáshoz.

De mi történik akkor, ha valakit mégis lefotóznak az engedélye nélkül? És majd előírják a rendőrségnek, vagy egy új fényképészeti hatóságnak, hogy mindenkit ellenőrizzen, akinek képmás készítésére alkalmas eszköz van a nyakában, kezében, zsebében, kérdezzék meg, hogy rendelkeznek-e a felvételeken látható személyek hozzájárulásával?

Abszurd ötlet, de láttunk már ennél abszurdabbat is megvalósulni Unortodoxiában. Persze bizonyos, hogy nem elsősorban a turistákat akarják védeni vagy fegyelmezni a törvénymódosítással. Nem miattuk kell megadni a lehetőséget az engedély nélkül készült kép- és hangfelvételek gyorsított eljárásban történő bírósági megsemmisíttethetőségére. Hanem legalább ennyire a közeli közszereplők, gyanúsan gyarapodó vagyonok tulajdonosai, semmiből jött tanácsadók érdekében. Hogy közülük senki ne járhasson úgy, mint Wieszt János volt önkormányzati képviselő, akit titokban filmre vett egyébként sarokba szorított megvesztegetője a kenőpénz átvétele közben.

Nincs más magyarázat erre az életidegen törvényjavaslatra. Mert, és talán ez sem meglepő, rendszerint azok tiltakoznak az ellen, hogy róluk felvétel készüljön, akiknek vaj van a fejükön, de legalábbis szeretnek és szoktak is a zavarosban halászni.

 

nol.hu