h i r d e t é s

Rekord magas cégalapítással zárt az építőipar 2018-ban

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam
a- a+

Rekord magas cégalapítással zárt az építőipar 2018-ban

2019. február 07. - 08:19

Egy év alatt több mint 5000 új cég alakult az építőiparban, ezzel újabb rekordokat produkált az ágazat.

5017 cégalapítás mellett 4005 cégtörléssel zárta az évet az építőipar 2018-ban. Az értékek több szempontból is rendhagyóak. Egyrészt míg a legtöbb ágazatban csökken vagy stagnál a cégek száma, addig az építőiparban meredeken emelkedik, másrészt a 2018-as adat az elmúlt 7 év legmagasabb cégalapítási értéke.

„A cégalapítási érték ezek mellett azért is különleges, mert jelenleg valamivel szigorúbb a cégjogi környezet, mint a 2010-es rekordok környékén volt” – mondja Pertics Richárd, az Opten céginformációs igazgatója. Úgy tűnik, hogy továbbra sincs fék a szektorban.

A helyzet azonban még nem igazán nevezhető megnyugtatónak. Az építőipari kereslet olyan mértékben növekszik, amelyet a szállítók nem tudnak egykönnyen kiszolgálni. A megrendelők sokszor kiszolgáltatott helyzetben vannak a szállítók magas terheltségi szintje miatt. A 2018-as év több mint 20 százalékos építőipari termelés növekedést mutat 2017-hez képest is, pedig már 2017 is nagyon erős évnek számított az azt megelőző évekhez képest.

Az ágazatban a cégalapítások száma – a többi ágazathoz képest – rendhagyó módon növekszik, jelenleg több mint 51 ezer építőipari vállalkozás működik az országban.

A gazdasági társaságok mellett működik 52 ezer egyéni vállalkozó is a szektorban, ráadásul az egyéni vállalkozók száma még a cégek számánál is gyorsabban növekszik.

„Azt talán már senki nem vitatja, hogy az ágazat dinamikusan fejlődik, a kérdés inkább az, hogy hosszú távon mennyire fenntartható a folyamat” – emelte ki az Opten szakértője. Az építőipar mindig is érzékenyen reagált a gazdaság hullámzásaira, az elaprózódott cégstruktúrába könnyen lánctartozások halmozódhatnak fel, ha a gazdaság lendülete csökken. A lendület azonban vélhetően még ki fog tartani 2019-ben is, de várhatóan már nem lesz ekkora emelkedés. 2019-re 5700 körüli cégalapítás és 3700 körüli cégtörlés várható az ágazatban.

A szektorban 2018 során 851 felszámolás indult, ami 6 százalékkal alacsonyabb mint 2017-ben volt, és a 2014-es értéknek csak egyharmada. A felszámolási tendencia tehát bíztató, de összességében azért még mindig magas az érték.

Az Opten – Cégfluktuációs Index (az adott időszak alatt törölt és alapított cégek számát viszonyítja az időszak elején rendben működőkéhez) 2018-ra vonatkozó értéke átlagosan 17 százalék körül mozgott az építőiparban. Megyei szinten nézve a vizsgált időszak alatt az Opten – CFI Vas, Baranya és Győr-Moson-Sopron megyékben érte el a legjobb értékeket, míg a legmagasabb fluktuációt Budapest, Nógrád és Heves megye produkálta.

Opten – CFI megyénként az építőiparban (2018)

Megye

Alapítások

Megszűnések

Felszámolások*

Opten - CFI

Vas

59

34

8

11,73%

Baranya

104

92

20

13,40%

Győr-Moson-Sopron

153

107

41

13,81%

Veszprém

95

66

12

14,06%

Somogy

78

52

12

14,96%

Békés

45

63

22

15,08%

Fejér

153

117

26

15,59%

Tolna

64

54

4

15,80%

Zala

86

49

7

16,11%

Komárom-Esztergom

127

111

27

16,95%

Hajdú-Bihar

164

157

64

17,54%

Csongrád

122

125

37

17,72%

Bács-Kiskun

139

167

48

18,05%

Borsod-Abaúj-Zemplén

192

188

49

18,94%

Pest

815

744

72

19,06%

Szabolcs-Szatmár-Bereg

257

99

49

23,39%

Jász-Nagykun-Szolnok

154

88

32

23,40%

Nógrád

79

34

10

23,79%

Heves

126

91

34

24,46%

Főváros

2 005

1 567

277

25,59%

ÖSSZESEN

5 017

4 005

851

17,97%

 

*Újonnan indult eljárások