Szeret fogadni? Nézze meg ezt a sportfogadás weboldalt!
Kevésszer gondolunk bele az építkezések kapcsán, hogy valójában ilyenkor is alkotótevékenység zajlik. Hiszen egy épület emelkedik fel a brigádok szeme láttára, amit sok-sok gondos tervezés és kivitelezés előz meg. Válogatásunkban megmutatjuk a szakmákat, melyekkel igazán maradandó dolgokat hozhatunk létre!
Bár folyamatosan érkeznek a címet cáfoló hírek, azért ha jártunkban-keltünkben körülnézünk, akkor bizony az ellenkezőjéről győződhetünk meg. Lépten-nyomon bukkannak fel a társasházak, településszerte húzzák fel az újabb és újabb ingatlanokat, és akkor még a gyárakról, valamint az állami megrendelésekről nem is tettünk említést.
Az építőipari képzések több esetben is a segítségedre lehetnek. Egyrészt akkor, ha ebben az ágazatban szeretnél elhelyezkedni, másrészt pedig akkor, ha már évek óta ilyen munkát végzel - csak papírok nélkül. Lássuk milyen alternatívák léteznek!
A geopolitikai krízishelyzet, az ellátási nehézségek és a fékeveszett drágulás ellenére is lehet még jó éve a magyar építőiparnak. Magyarország lakosságának még mindig 48%-a tervez egy éven belül építkezést vagy felújítást – derül ki az újHÁZ Centrum Trendriportjából.
Az ipari szigetelő bádogos szakma nem olyasmi, amit minden nap hall az ember, tőlünk nyugatabbra azonban rendkívül keresettek ezek a szakemberek. Éppen ezért érdemes lehet elmélyedni a pontos tevékenységeiket illetően, hátha kedvet kap hozzá az ember!
Kilométerenként bő 14 milliárd forintos rekordáron készül gyorsforgalmi utat építeni az államnak az a Dömper Kft. vezette konzorcium, melynek főalakja alaposan „összedrótozta” magát Völner Pál családjával.
A kormány régi barátja, a West Hungária Bau (WHB) ajánlata lett a befutó, így ez a cég tervezheti és építheti meg a Velencei-tóhoz tervezett Kovács Katalin sportakadémia összes felépítményét. A szerződés értéke nettó 42,2 milliárd forint. - írja az Mfor
Békés megye lemaradását növelte a járvány, jelentős fejlesztésekre lenne szüksége a már folyó közlekedési projekteken felül – mondta a Világgazdaságnak Orosz Tivadar, a Békés Megyei Kereskedelmi és Iparkamara elnöke.
Összeomlás fenyegeti a lakásfelújítási és -építési piacot az építőanyagok árának brutális drágulása miatt. A már megkezdett vagy megbeszélt munkákat is felül kell vizsgálni, ami nem fogja javítani a megrendelők és a mesterek kapcsolatát. - írja a Napi
Szállítás/logisztika, fizikai és segédmunka, személy- és vagyonvédelem, vendéglátás és idegenforgalom – az idei keresések alapján ezek a legkelendőbb álláskategóriák, míg a legnagyobb növekedés most egyértelműen az építőipari állásoknál látható.
A koronavírus világjárvány eltérő mértékben sújtotta az európai országok építőiparát és jelentősen átalakította a fogyasztói szokásokat, a második hullámban azonban a tavaszihoz hasonló építőipari pánikvásárlások már nem várhatók – derült ki az építőanyag-kereskedelmi hálózat Trendriportjából.
A koronavírus világjárvány kitörése korábban nem tapasztalt kihívások elé állította az építőipart. A pandémia első hullámában bevezetett kijárási korlátozások következtében a gazdaság leállt, majd újra kellett indítani azt, a jelenleg zajló második hullám miatt pedig nagyfokú a bizonytalanság.
Építőipari szakemberek és vezető nemzetközi tudósok, köztük az Éghajlatváltozási Kormányközi Testület (Intergovernmental Panel on Climate Change) vezető tagjai, a mai napon nyilvánosságra hozott közös tanulmánya rámutat az építőiparban rejlő globális innovációra, amely segítheti a klímaváltozás elleni küzdelmet.
Az első öt hónapban 5,6 százalékkal volt gyengébb az építőipar teljesítménye a tavalyi év azonos időszakához képest – ismertette az Építőipari Vállalkozók Országos Szakszövetségének elnöke az InfoRádióban, Koji László szerint az önkormányzatok megrendelései hiányoznak a legjobban.
Az ingatlanbefektetési piac erős első negyedévvel kezdett, és jó pár áthúzódó tranzakció miatt az április-május időszak sem volt eseménytelen. Május végéig a teljes magyarországi forgalom értéke eléri a 450 millió eurót, amihez egy komoly méretű, belvárosi irodai tranzakció is hozzájárult a logisztikai és a hotel adásvételek mellett. A kiskereskedelmi ingatlanszektorban a CBRE nem regisztrált egyelőre idén zárt tranzakciót.
Elkészült az ÉVOSZ 19. heti építőipari jelentése, melyből többek között kiderül, hogy a múlt év azonos időszakához mérten május elején mintegy 18-20%-kal kisebb a rendelésállomány volumene. - írja a portfolio.hu.