Szél, hó, hideg – ezeket nem árt tudni, ha tartós tetőt szeretne
Hazai szabályok és ajánlások, amelyeket nem lehet megkerülni a munkák során
Az elmúlt hetek és napok időjárása – néhol orkán erejű szél, hóesés, kemény hidegek – fókuszba helyezték a családi házak elsődleges védelmi rendszereit, azok közül is elsősorban a tetőszerkezetet. Sok építtető ezt a kérdést egyszerűen rábízza a kivitelezőre, s nem foglalkozik vele, de nem árt tudni, hogy a tetőt illetően akad több ajánlás és jogszabály is itthon. A Wienerberger Magyarország négy tanácsot gyűjtött össze, hogy ne váljon rémálommá és kidobott pénzé egy új ház esetén a tető kivitelezése.
A tetőnél jelentkezik a ház legnagyobb hőszigetelési igénye
Ahogy a falak, úgy új építésű családi házaknál a tetők esetében is már néhány éve szigorú hőszigetelési követelmények vannak érvényben. Kevesen vannak vele tisztában, de új ingatlanoknál a jogszabályban rögzített értékeknek köszönhetően egyértelműen a tetőteret határoló szerkezeteknek kell a ház legjobb hőszigetelő felületének lennie. Jobb eredményeket kell produkálnia, mint a falazatnak.
Mindez azért fontos, mert féléves halasztást követően, 2021 második felétől kizárólag olyan újépítésű házat lehet használatba venni, amely megfelel a „közel nulla energiafelhasználású” épületekről szóló jogszabálynak. Ha nem alkalmas a tetőnk a törvényben rögzített hőszigetelési követelmény betartására, akkor az ingatlan nem kaphat használatbavételi engedélyt. A követelményértékek kielégítése utólagosan további fölösleges – akár milliós – kiadások elé is állíthatják az építtetőket.
A bűvös 25 százalék a felújításkor
A rekonstrukciós munkák közül a tető felújítása az egyik legfontosabb kérdés. Az építtetőknek tudniuk kell, hogy milyen mértékű beavatkozást szeretnék elvégezni. A vonatkozó rendelet szerint ugyanis jelentős felújításnak számít, ha a határoló szerkezetek összes felületének legalább a 25 százalékát érinti a terv. A kritérium azért fontos, mert ha ezt a szintet meghaladjuk, akkor a felújítandó rész esetében az év második felében már teljesíteni kell a közel nulla energiafelhasználású épületekre vonatkozó előírásokat. Így az említett hőátbocsátási szabványok mellett a megújuló energia felhasználással kapcsolatos elvárásokat is produkálnia kell majd a tetőtérben kialakított lakrésznek. Ebben az esetben a tervezést és a munkát egyértelműen ezeknek a szabályoknak a figyelembevételével kell majd elvégezni.
Az édesmostoha időjárás
A Magyarországon a jellemző időjárási körülményeknek megfelelő szívó és nyomó hatást ki kell bírniuk a tetőnek. Ennek értéke – az átvett uniós szakmai ajánlások (Eurocode) alapján – négyzetméterenként 200 kg, amelyben a cserepek súlya is szerepel. Ezt szem előtt tartva kell a szerkezetet kialakítani és a cserepek felhelyezését elvégezni. Ha erre tekintettel vagyunk, akkor nem csak a viharoktól, de az itthon szélsőséges hóvastagságtól sem kell tartani. Tetőnk akár a méteres hóréteget is könnyedén elbírja. A munka kapcsán azonban hasznos nem csak a tervező, vagy a kivitelező, de a cserépgyártó szakértőinek véleményét is kikérni, így elkerülhetjük a fölösleges és drága túltervezést. A Wienerberger oldalán számos információ és segítség megtalálható a tetőfelújítással vagy új tető építésével kapcsolatban. A szakmai iránymutatások figyelembe nem csak a minőség miatt fontos, akár komoly összeget is spórolhatunk. A tető hajlásszögét például jól át kell gondolni. Egyes esetekben ugyanis mindössze két fokos hajlásszög növelés révén százezrekkel mérsékelhetjük kiadásainkat.
Melyik cserepet kell rögzíteni?
Már a tervezéskor figyelembe kell venni, hogy milyen várható környezetbe és hajlásszögű tetőre kerülnek a cserepek, hiszen azokat ettől függően kell rögzíteni. A magas hajlásszögű tető esetében a szél könnyebben megbontja a tetőt, ezzel szemben kisebb meredekség esetén a hóteher komolyabb nyomó hatása okozhat gondokat. A gyártói ajánlás szerint a tető teljes felületén, 50° vagy annál nagyobb hajlásszög esetén minden cserepet, 45°-50° között minden másodikat, 14°-45° között különleges esetekben, 14° alatt pedig már csak kivételes helyzetben kell a cserepeket rögzíteni lecsúszás ellen. A tető peremvonalai mentén viszont minden cserepet rögzíteni kell.
„Ahogy minden nagyobb, a házunkat érintő beruházásnál, a tetőnél sem szabad a szakemberek munkáján, vagy az anyagokon spórolni. Ez ugyanis később csúnyán megbosszulhatja magát. Akár egy közepes vihar is olyan kárt okozhat házunkban, amit körültekintő munkával könnyen kivédhettünk volna. Érdemes tehát olyan megbízható partnert választani a kivitelezéshez, aki évtizedes tapasztalatával nyugodt álmot biztosíthat nekünk egy mindennek ellenálló tető alatt” – hívják fel a figyelmet a Wienerberger szakértői.