Rossz hírt kapott Habony, ezt a szégyent ő sem fogja eltörölni
Sztrájkolnak a takarítók, hegyekben áll a szemét Ibiza repülőterén. - írja a 168ora.hu.
A hétfőn megjelent fényképek tanúsága szerint
– írja az MTI – a Baleár-szigetekhez tartozó Ibiza pülőterén az utasoknak kerülgetniük kell a szeméthalmokat.
A terminálon kívül és belül elhelyezett kukákból kiömlenek a műanyagpalackok, a papírpoharak és a nejlonzacskók. Gyűlik a hulladék a sarkokban, a padok alatt.
A mellékhelyiségek is zárva vannak, mert nincs, aki takarítson.
A KLE nevű takarítócég alkalmazásában álló dolgozók május 16-án léptek sztrájkba, amiért munkáltatójuk már három hónapja tartozik a bérükkel.
A sztrájkolók lepedőre írt és a bejáratnál kifeszített transzparenseken tájékoztatják az utasokat a kialakult helyzetről, angol és spanyol nyelven is arra kérik őket, hogy ha tudnak, segítsenek nekik. Az adományokat cipős dobozba gyűjtik.
A repülőtér üzemeltetéséért felelős AENA vállalat bejelentette: szerződést bontott a takarító céggel, amely tartozásai miatt csődeljárást kért maga ellen. Az üzemeltető az Ingresan nevű céget bízta meg a repülőtér takarításával, amely átveszi a dolgozókat is.
A sztrájkolók azonban addig nem veszik fel a munkát, amíg nem tisztázódik, hogy pontosan mikor és kitől kapják meg elmaradt fizetésüket.
A sziget repülőterén az elmúlt hétvégén 80 ezer utast regisztráltak, a nyári csúcsforgalom pedig a következő hetekben kezdődik, amikor – emlékeztet az MTI – megnyitnak Ibiza hírhedt diszkói, ahova minden évben rengeteg szórakozni vágyó külföldi turista érkezik.
Azt már mi tesszük hozzá, hogy a sztrájk nyilvánvalóan rossz hír lehet Habony Árpád számára, akit 2015-ben véletlenül lefilmeztek, amint a Ibiza egyik előkelő szórakozóhelyén, a Heartban bulizik.
A miniszterelnök tanácsadójáról, a pillanat uráról készült felvétel a diszkó reklámfilmjében is szerepelt, lehet látni 1:34-nél és 1:39-nél is a fenti videón. A 444 akkori forrása szerint a Heart az a klub, ahol
a csapból is kokain folyik, a falról meg kurvák potyognak. Nem tudod, mekkora sor állt a WC előtt és senki sem pisilni akart.
A videót később eltüntették, majd újra feltették a YouTube-ra.
Nem világos, hogy az eltüntetésének van-e köze ahhoz, hogy Habony kétségbeesetten szeretné, ha nem kellene közszereplőnek lennie, annak ellenére, hogy az emiatt általa indított pereket rendre elbukja.
Ibizán a repülőtér egyik transzferszolgálata egyébként az
Ahol a buli kezdődik
szlogennel hirdeti magát.
Forrás: 168ora.hu
Azt már mi tesszük hozzá, hogy a sztrájk nyilvánvalóan rossz hír lehet Habony Árpád számára, akit 2015-ben véletlenül lefilmeztek, amint a Ibiza egyik előkelő szórakozóhelyén, a Heartban bulizik. A miniszterelnök tanácsadójáról, a pillanat uráról készült felvétel a diszkó reklámfilmjében is szerepelt, lehet látni 1:34-nél és 1:39-nél is a fenti videón.
A 444 akkori forrása szerint a Heart az a klub, ahol
a csapból is kokain folyik, a falról meg kurvák potyognak. Nem tudod, mekkora sor állt a WC előtt és senki sem pisilni akart.
A videót később eltüntették, majd újra feltették a YouTube-ra.
Nem világos, hogy az eltüntetésének van-e köze ahhoz, hogy Habony kétségbeesetten szeretné, ha nem kellene közszereplőnek lennie, annak ellenére, hogy az emiatt általa indított pereket rendre elbukja.
Ibizán a repülőtér egyik transzferszolgálata egyébként az
Ahol a buli kezdődik
szlogennel hirdeti magát.