h i r d e t é s

Schadl Györgynek engedélyezte Völner Pál, hogy a koronavírus első hullámában "vastagon" túlárazzák a teszteket

Olvasási idő
kevesebb, mint
1 perc
Eddig olvastam
a- a+

Schadl Györgynek engedélyezte Völner Pál, hogy a koronavírus első hullámában "vastagon" túlárazzák a teszteket

2022. január 27. - 05:42

Közel ötvenezer forintos darabáron kötött szerződést 2500 koronavírus-gyorstesztre a járvány első hullámában a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar – derült ki a kar vesztegetés gyanújával letartóztatásban lévő elnökének ügyében készült nyomozati iratokból.

Forrás: MTI

Az RTL Híradó szerint a Schadl György elnökletével működő kar egy Völner Pál igazságügyi államtitkárnak írt levélben 2020 húsvétja után azt írta, felvetődött, hogy szükséges lehet koronavírus-gyorstesztet végezni a kar munkatársain és a végrehajtókon, a beszerzéshez kértek engedélyt.

A kar rögtön 2500 teszt beszerzését indítványozta 49500 forintos darabáron, azaz 123,7 millió forintért, miközben a dolgozók és a végrehajtók összlétszáma csupán 250 fő volt. Völner meg is adta az engedélyt a meglehetősen túlárazott szerződés megkötésére.

A teszteket attól a magán-mentőszolgálattól szerezték be, amelynek vezetőjével Schadl olyan kiváló személyes jó kapcsolatot ápolt, hogy az kék villogót is biztosított a végrehajtó személyautójára. Az RTL megkereste a szolgálat vezetőjét, hogy a beszerzésről kérdezze, de az arra hivatkozva, hogy nem közszereplő, megtagadta a választ. (24.hu)