Ha a család valóban a legfontosabb érték, és nem csak egy kommunikációs eszköz, akkor végre lehetne nyíltan és őszintén beszélni arról, hogy milyen nehéz ma családot alapítani, fenntartani és jól, boldogan, időnként hasznosan élni benne és vele - írja a magyarnarancs.hu.

Nemzetközi kutatások bizonyítják, hogy a magyar férfiak termékenysége évtizedek óta, drasztikusan csökken: csak minden tízedik alkalmas spermadonornak. A magyar férfi sajnos egy genetikailag gyenge termék. El lehet gondolkodni azon, hogy mióta és miért pusztít hazánkban ilyen erővel a kontraszelekció.

Társadalmunk, ha úgy tetszik, nemzetünk szerkezetileg rendkívül sérülékeny, mert a kommunikációs gyakorlatok (a tanulás, a társkapcsolatok, a politikai közbeszéd, vagy bármi más) színvonala folyamatosan süllyed. Egyre kevesebb az olyan szituáció, amelyben valamiféle szakmai vagy erkölcsi vagy bármilyen, közösséget érintő kérdés kerül megvitatásra. Egyre kevesebb a komolyan vehető kérdés és válasz. Hülyülünk, satnyulunk és pusztulunk keményen.

A hazai közoktatás, vagy ahogy Hoffman Rózsa szereti azt nevezni: NEVELÉS, eredményei lassan kirajzolódni látszanak. A valódi tudással vagy elképzeléssel nem rendelkező 16 éves fiatalokat közmunkásnak adják a szüleik. Vagyis az egyik lehetséges dimenziója Hoffmann Rózsa elképzeléseinek, hogy a szegény gyerekek lehetnek a helyi önkormányzat csicskásai.

Miközben mindenki a 10+10 misi mámorában él, azt a kérdést csak kevesek merik feltenni, hogy vajon mi lesz azokkal a gyerekekkel, akiket már eddig is a világra hoztunk. Vagyis mi van a bölcsődékkel, amelyek egyszerű, de hasznos szolgálatot végeznek azzal, hogy lehetővé teszik a felnőtt nők részvételét a munkaerőpiacon. Nem azért, mert a nők princípiuma az, hogy dolgozzanak, hanem mert egy felnőtt ember dönthet úgy, hogy egyrészt szeretné folytatni a munkáját, másrészt szeretné, ha a gyermeke egy idő után élvezné, ha önállóan létezhetne a világban. Vagyis szeretne élni. A gyerek.

(Az KDNP egy perverz közösség, akik ahelyett, hogy a gyerekek érdekeiről beszélnének, az anyák életét igyekeznek tönkretenni. Hogy akkor állhat munkába az asszony, ha leellett a hazának három kölköt? Harrach Péter, te meg akkor nyithatod ki a szádat, ha elmondtál magadban százezer miatyánkot.)

A család értelme sok minden lehet, de hogy ezek között szerepet játszik a gyerek, az biztos. Sokan szeretnénk, ha a gyerekünk minőségi életet élhetne, amelynek egyik sarokpontja, hogy milyen az elérhető állami szolgáltatások színvonala – a lakhatásban, a születésben, az oktatásban, a szórakozásban és így tovább.

Ha a család az alap, akkor nézzük át az egészségügyet, amivel mindenképpen kapcsolatba kerülünk, ha szülni szeretnénk. És ha az egészségügyet, akkor azon belül a mesterséges megtermékenyítéssel kapcsolatos eljárásokat, illetve az örökbefogadás jogi és eljárási hátterét. Ha komolyan akarunk egymással beszélni, akkor nem nemzethadoválunk, hanem átnézzük a lehetőségeket. Magyarországon nagyon sok ember szeretne gyereket, de nem jön össze nekik, vagy mert biológiailag nem képesek rá, vagy mert az örökbe fogadási procedúra riasztja el őket. Nehéz úgy viszonyulni egy gyerekhez, hogy abban ne jelenjen meg a szeretet. De úgy tűnik, ez most sikerült.

Miután a 10+10 milliós elnyerhető támogatás elsősorban azok számára motiváló, akik érdekeltek az építőiparban, nehéz nem azt feltételezni, hogy a legújabb Habony, vagy ki a fene által kitalált kampányszöveg mindenről szól, csak azokról a családokról nem, akik korrekt szerződést szeretnének kötni az állammal. Én csak akkor megyek bele az üzletbe, ha abból mind a három gyerekem profitál. Vagyis ha nem az lesz az állítás, hogy 3 éves korától kötelezően részt kell venniük egy anti-szocializációs dzsemborin, majd belekerülnek az állami közoktatás vallással és futballal átáztatott rendszerébe. Aztán vagy lesz pénzem fizetni neki valami elfogadható belföldi vagy külföldi egyetemet, vagy 16 évesen vár rá az Önkormányzat.

Na és akkor elérkeztünk a leglényegesebb kérdéshez. Értem én, hogy 10+10, de mi van, ha se építési vállalkozó, se gazdag nem vagyok? Mi van, ha régebbi épületekben lakunk? És többen is lakunk a kislakásainkban, ráadásul néha éhezünk? De mi van, ha nem éhezünk, de régebbi és nagyobb, költségesebben fenntartható lakásokban lakunk? Mi van, ha nem lakásba akarunk invesztálni, hanem a gyerekbe? Mi van, ha azt szeretnénk, hogy több fizetős, de éppen ezért használhatóbb tudást szolgáltató bölcsőde, óvoda, iskola, egyetem legyen ebben az országban? Ha akadálymentesítenék a középületek mindegyikét, komolyabban vennék a mozgásukban korlátozottak közlekedési igényeit?

Mi van, ha mindenkinek jár állami támogatás, ha szül vagy örökbe fogad egy gyereket? Mi van, ha az a játékszabály, hogy pénzt adunk gyerekért cserébe? Járjon kötelező állami támogatás mindenkinek, aki életet ad egy gyereknek, és aki örökbe fogad egy másikat! Legyen kidolgozva ennek a feltételrendszere! Járjon az általános alapjövedelem! Viszont cserébe növekedjen minden valódi vagyonosodásra vonatkozó adó. Ha még nagyobb házat akarsz, akkor adóznod kell. Ne azt nyomja a kormánypropaganda, hogy mi adunk neked pénzt, ha üzletelsz velünk: szülsz és építesz. Nyomja azt, hogy ha gyereket vállalsz, akkor az állam feladata, hogy segítsen neked abban, amiben szükséged van a segítségre. Kinek ebben, kinek abban. De mindenkinek legyen jó!

Az milyen menő volna, ha ma Magyarországon egyszerre tudna reagálni a közoktatás arra, hogy a Saul fia Golden Globe Díjat kapott, és elment David Bowie.

magyarnarancs.hu