Németh Szilárd azonban nem verőember, hanem a Fidesz aktuális megmondóembere, akinek persze sokkal jobban áll a feltűrt ingujj, meg a gyere ki a hóra típusú szellemi párbajok lemenedzselése, ám magasztosabb feladatra predesztinálta őt a sors és az anyapárt. Amikor éppen nem a hangerő és intelligencia közötti leküzdhetetlen akadályt próbálja legyőzni, 12 darab kiválóan memorizált, különböző frekvenciákon elüvöltött mondatok formájában a terrorveszélyhelyetről, vagy nem a magyar bíróságokat akarja elszámoltatni hirtelen, akkor törvényt módosít. Mert ő olyat is tud.

A jogászkormány demokráciát alattomosan pusztító ötleteit a Fidesz jelenlegi mindenese, ez a derék tanítóbácsi-rezsibiztos-birkózó terjeszti be az országgyűlés elé. Szilárdunk most azon fáradozik, hogy a Magyar Postát kivegye az infotörvény hatálya alól. Mert ha a postát sikerül, akkor szépen rendre – a lépegető exkavátor nyugalmával – minden mást is ki lehet onnan műteni: MVM, MNB, Szerencsejáték Zrt. és általában minden olyan állami cég, amely kellően sok (köz)pénzzel gazdákodik ahhoz, hogy közérdeklődésre tartson számot.

Németh Szilárd feladata ebben az értelemben saját kézjegyével gondoskodni arról, hogy a folyamatban lévő közérdekű adatigényléseket le lehessen állítani és egyúttal visszamenőleges hatállyal titkosítani lehessen az adatokat. Vagyis a posta szerződései „nem minősülnek közérdekű vagy közérdekből nyilvános adatnak”. A kormány Németh Szilárd törvényjavaslata szerint továbbá semmilyen adat nem lehet közérdekű, ami a posta számára

„üzleti tevékenysége végzése szempontjából aránytalan sérelmet okozna”.

Miután a Fidesz-kormány eddig sem kényeztetett el a közpénzek felhasználását érintő adatok megismerhetőségével, miután például három évet kellett pereskedni a Századvég-tanulmányokért, vagy miután különböző intézmények jogerős bírósági ítéletek dacára sem hajlandóak nyilvánosságra hozni a kikért információkat, ezután jelentősen leegyszerűsödik a helyzet: perelni sem lesz lehetőség az adatokért.

Vagyis ha Németh Szilárd fáradozásainak beérnek a gyümölcsei és a parlament rábólint a javaslatára, a Magyar Posta vezérigazgatójának – aki decemberig szaros 2 millióból, januártól viszont már ötből tengeti sanyarú mindennapjait – ezután nem kell megmondania, hogy júliustól 10 milliót keres esetleg. Vagy hogy ez 38-, 50-, vagy esetleg 150-szerese annak, amit bármely mezei alkalmazottja keres. A kormánnyal kötött szerződésekről pedig ne is álmodozzunk.

A Fidesz 2013-ban a trafiktörvény kapcsán korlátozta először igazán – a pofánrúgás erejével – az információszabadságot (a jogalkotó négy nap alatt hozott egy olyan módosítást, amely lehetőséget adott arra, hogy a tételes, számlaszintű adatigényléseket az állami szervek akár folyamatban lévő eljárások esetében is elutasíthassák).

Tavaly megszűntette az anonim adatigénylést, az ismételt adatigénylést, de legalább úgy általában fizetőssé tette azt. A szerzői jogi törvényt úgy módosította közben, hogy ha bármely közérdekűnek minősülő adat szerzői jogvédelem alá tartozik, akkor az illetékes adatgazda dönthet úgy, hogy nem adja ki az információkat, maximum betekintést biztosít azokba.

És miközben a a költségvetést megalapozó háttérszámításokat is kivonta a közérdekű adatok köréből – akkor még Németh Szilárd mindenhez értése a fasorban sem volt – megoldotta, hogy bármire rá lehessen fogni, hogy ún. döntéselőkészítő adat és erre hivatkozva megtagadható annak kiadása.

Magyarországon a köztudottan nyílt kormányzásba betekinteni akaró, a közre tartozó információkkal kapcsolatban tájékozódni kívánó állampolgár csak a bajnak van: akadályozza a lopást a munkát, ezért mindent el kell követni azért, hogy teljeskörűen ki legyen zárva az adatigénylésből. Elment vele közel 6 év, de lassan tető alá hozzák. Szépen, komótosan, a lépegető exkavátor és Németh Szilárd nyugalmával. Az összes többi után valahol el kell kezdeni az egyes intézmények kivonását is a megtépázott információszabadság hatálya alól, és úgy döntöttek, hogy a postával kezdik.

Egyáltalán nem is tűnik megalapozatlannak a törekvés. Ha jól tudom, a Fidesz-kormány újabb széleskörű nemzeti konzultációra készül terrorveszély-ügyben. Legalább már nem kell azon fáradozniuk, hogy megmondják, mennyibe került a levelek kézbesítése, mivel a Magyar Posta üzleti tevékenysége szempontjából ez minden bizonnyal aránytalan sérelmet okozna.

Tény, hogy az üzleti titok (lásd olimpia, Paks) hatálya alá tartozó szerződéseket eddig se adták ki, még az infotörvény alapján sem, és hogy eddig is kínkeserves volt minden egyes nyomorú adatért megküzdeni. Tény, hogy hiába derült fény hatalmas erőfeszítések árán az állami alkalmazottak fizetésére, különböző szerződésekre, vagy Matolcsy csillapíthatatlan költekezéseire, semmire nem mentünk vele. Egyetlen kuka nem borult lángba.

Félreértés ne essék: a Németh Szilárd-féle postatörvény-módosítás nem ártalmasabb, mint az elmúlt hat évben elfogadtatatott jogszabályok bármelyike. A parasztnak tekintett állampolgár foltokban még létező párbeszéde a kormányzattal nem itt és most ért véget. Már leírtam, de nem sajnálom az energiát újra megismételni: a csirkefarhát napi árfolyama, a filléresen megalázó rezsicsökkentés az elmúlt években felülírt minden, a magyar demokrácia homályos, távoli elérhetetlen fogalmával kapcsolatos, egyébként már akkor is nagyon megalapozott aggodalmat.

Félrefordítottuk a fejünket és néztük tovább nyugodtan a Barátok közt vagy a Szulejmán aktuális epizódját, amikor az Alkotmánybíróságot és az ügyészséget pártkatonákkal töltötték fel, amikor összetákolták a saját képükre és hasonlatosságukra kitalált Alaptörvényt, amikor a médiahatóságot pártpolitikai kontroll alá vonták, amikor párttörvényt alkottak a saját érdekeik kiszolgálására, amikor a magyar igazságszolgáltatást pártállami felügyelet alá helyezték, amikor felvásárolták a médiát és a legaljasabb állami propaganda szintjére züllesztették a közmédiát.

Ez a nyílt hergelés, ez a frontális arconköpködés a tudatos rombolás egyik közönséges lépcsőfoka, amely őket a mennybe viszi. Mi pedig nézzük, hogy minden egyes pofátlan mozdulatukkal szándékosan, előre megfontoltan a nagyipari lopáshoz és pénzmosáshoz igazítják a törvényeket. Nézzük, talán látjuk is, de nem érdekel, mert látványosan nem drágult a 80 forintos, totál egészségtelen műanyag üdítő, a 160 forintos wc-papír, és elvileg a zsíros kenyér is kitart a legközelebbi fizetésig.

Holnaptól a posta, holnaputántól a Lázár János által megálmodott nemzeti közműszolgáltató, jövő héttől a fideszes médiában hirdető egyik vagy másik állami mammutvállalat tagadja meg a betekintést abba, hogy ki, miért, mennyit, mikor tesz el/dob ki az ablakon/ tőzsdézik el/ kurvázik el, mennyivel finanszírozza az állampárt kampányát, vagy valamelyik saját láb lakásvásárlását. Mindenki tudhat róla, csak az nem, akinek a pénzéből történik mindez: a paraszt.

Ha vesszük a fáradságot és jobban megnézzük, e leendő törvényt módosító indítvány szellemisége sem fenyegeti jobban a magyar demokráciát, mint bármelyik, amit az utóbbi években átnyomtak az igénytelen magyar ember feje fölött. Ez is beleiillik a sorba. A nagy horderejű kérdéseket letudták az előző ciklusban, az újraválasztás csak megerősítettek őket abban a hitükben, hogy bármit megtehetnek, és íme: meg is teszik. Ez már rég nem egy demokratikus ország, ezt a folyamatot innen már keserves lesz visszafordítani. Ha egyáltalán. Ezek a módosítgatások, fércelések már csak kényelmi célokat szolgálnak legfeljebb. A látszat már régen nem ér annyit, hogy fáradozzanak vele.  Nyílt pályázat helyett tárgyalás, verseny helyett urambátyámozás, tisztesség helyett gátlástalan, végtelen hatalomvágy. Nem csinálnak belőle titkot, ellenkezőleg: beletolják a képünkbe, nyilvánvalóvá teszik, és mellébüfögik, hogy ez kizárólag a mi érdekünket szolgálja.

Végül is tényleg: mi a fene köze lehet a parasztnak a közpénzhez, a saját tulajdonú közpénzéhez?

kolozsvaros.com