Sikerült leküzdeni a nyelvi problémákat: Folytatódik a Hableány-per
A Hableány sétahajó 2019-es tragédiája kapcsán még mindig folyik a per, a korábbi nyelvi problémákat áthidalva pedig folytatódhat a dél-koreai túlélők meghallgatása.
Újabb túlélőket hallgattak meg távmeghallgatással Dél-Korából a Pesti Központi Kerületi Bíróságon a Hableány sétahajó 2019-es tragédiája miatt zajló perben csütörtökön. A tanúk valamennyien családtagjukat vagy rokonukat vesztették el a dunai balesetben.
Az ügyben novemberben kezdte meg a bíróság a túlélők meghallgatását, ám akkor tolmácsolási gondok miatt félbeszakadt az eljárás. A bíróság csütörtökre új tolmácsot kért fel, őt jól értették a tanúk, többségüknek a nyomozati szakaszban is tolmácsolt.
A bíróság a múltkori gondok miatt újra kihallgatta Hvang Szüng Ját, aki elcsukló hangon ismételte meg, hogy húsz-harminc percet töltött el a vízben, mire kimentették egy mentőöv segítségével. Az asszony három rokonát vesztette el a balesetben, és az ő nagynénje az is, akit eltűntként keresnek.
Elmondta: fél a sötétben, nem tud rendesen aludni, a történtek óta nem munkaképes. A Margit híd közelében történt balesetről azt mondta: nem látott az ütközés előtt fényjelzést és nem hallott hangjelzést sem, amikor pedig a vízbe esett és próbált a felszínre úszni, érezte, hogy felette áthalad a nagy hajó.
Ebben a balesetben elvesztettem a családomat, a kapitánynak legyen meg a megfelelő büntetése
– kérte a bíróságot.
Egy másik tanú, Dzsung Jong A elmondta: amikor a vízfelszínre érve látta, hogy az őket elütő nagy hajó nem áll meg, azt gondolta, mindannyian ott fognak meghalni. A víz alól többen is felbukkantak, kiabáltak, kapaszkodni próbáltak, hogy életben maradjanak. Közben érkezett egy másik hajó, és bár nem látta, hogy az elütött volna embereket, de azon a vonalon haladt, ahol az emberek a vízben voltak. Amikor ez a hajó is elment, csak ketten maradtak a folyóban, se kiabálást, se mást nem hallott. A fiatal nő az öccsét vesztette el a balesetben.
Egy harmadik túlélő, Au Hi Cseal arról beszélt, hogy fotózkodtak a dunai sétahajózás közben és meglátta a feléjük tartó nagy hajót. Eleinte azt hitte, mellettük fog elhaladni, egyik társa azonban felkiáltott, hogy a hajó nekik fog menni. Az ütközéskor beleesett a vízbe és beleakadt a lába valamibe, de végül ki tudott szabadulni.
Ő is arról számolt be, hogy egy hajótestet érzett a vízben maga felett. A víz alatt kinyitotta a szemét, fényeket keresett és így sikerült felúsznia. A felszínen látott a hajóról származó tárgyakat és még egy társát, aki kiabált háromszor is, de aztán nem hallotta-látta többé. Végül egy dobozba kapaszkodott és egy hajóról dobott mentőövvel sikerült kimenteni őt. A férfi a feleségét és két barátját vesztette el a balesetben.
Kim Jong Mi arról beszélt, hogy a nővérével, a bátyjával és a lányával szállt fel a sétahajóra, a hajó hátsó felében voltak és látták közeledni a nagy hajót, szemkontaktust is felvett a másik hajó egyik utasával, amikor a bátyja kiabálni kezdett. Két ütközést is érzett, ami után a sétahajójuk felborult és ők beleestek a vízbe.
Én félek a víztől, mert nem tudok úszni – mondta az asszony, aki végül meglátott egy mentőövet, amibe bele tudott kapaszkodni és az erősen sodródó folyóban kiabált, hogy mentsék meg. A nőt végül hárman segítették kimászni a vízből, akik ruhát és takarót adtak neki, majd kórházba került hasi sérüléssel. Az asszony a nővérét és a bátyját vesztette el a balesetben.
Lánya, Jun Nara a bíróságon ugyancsak kétszeri ütközésről számolt be, amely után a sétahajó elkezdett oldalra fordulni és ők beleestek a vízbe. Hallotta a segítségért kiabálókat is. Esés közben nekiütődtek a fedélzeten lévő székek és asztalok, így nagyon nehezen tudott feljönni a víz felszínére. Azt mondta: őt az mentette meg, hogy egy másik túlélő azt kiabálta neki, kezdjen úszni.
Úszás közben látta, hogy közeledik egy nagy fehér hajó, ami nagyon hasonlított arra, amellyel ütköztek, és amikor az a hajó is elhaladt, már nem hallotta a segítségért kiabálókat. Úgy emlékezett: sokáig lógott egy hajó oldalán, amikor felbukkant egy mentőcsónak, amely kimentette. A nőtől több fényképet is lefoglalt a rendőrség, amelyek közvetlenül a tragédia előtt készültek. Van köztük olyan kép, amelyen a Viking Sigyn is látszik.
Az ügyben március 31-én tartják a következő tárgyalást.
A Viking Sigyn szállodahajó 2019. május 29-én Budapesten, a Margit híd közelében nekiütközött és maga alá gyűrte a Hableány sétahajót, amely elsüllyedt. A sétahajón 35-en voltak: 33 dél-koreai turista és a kéttagú magyar személyzet. Hét turistát sikerült kimenteni, 27 áldozat holttestét megtalálták, egy dél-koreai utast azóta is eltűntként tartanak nyilván.
A szállodahajó 65 éves ukrán kapitányát az ügyészség vízi közlekedés halálos tömegszerencsétlenséget eredményező gondatlan veszélyeztetésével és segítségnyújtás elmulasztásával vádolja. Az ügyben tavaly márciusban előkészítő tárgyalást tartottak, amelyen a vádlott közölte, nem mond le a tárgyalás jogáról.
A tragédiával kapcsolatban egy másik eljárás is indult: a Hableánnyal ütköző szállodahajót követő hajó, a Viking Idun ukrán kapitányát a Budapesti Rendőr-főkapitányság gyanúsítottként hallgatta ki harmincöt rendbeli segítségnyújtás elmulasztása vétségének megalapozott gyanúja miatt. (MTI) / liner.hu