h i r d e t é s

Sok orvos és ápoló csak bére egy részét kapta meg a januári átszervezés óta a Honvédkórházban

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam
a- a+

Sok orvos és ápoló csak bére egy részét kapta meg a januári átszervezés óta a Honvédkórházban

2023. március 10. - 13:03

Nem zökkenőmentes a Honvédkórház kettéosztás, a kórházi főigazgatóság ígéri, nem lesz több „téves adminisztráció.”

A kép illusztráció! - Forrás: Népszava

A januári átszervezés után többek még mindig csak várnak az első bérfizetésre a Honvédkórházban. Több mint kétezren pedig kaptak ugyan valamekkora összeget a számlájukra, de nem annyit, amennyi szerintük havi illetményként járna – jelezték intézményi dolgozók a Népszavának.

A lapot többen is arról értesítették, hogy számos orvos és szakdolgozó nem kapott megfelelő összeget a számlájára. Voltak ápolók, akik 60-100-130 ezer forinttal kaptak kevesebbet. Sőt az egyik fiatal orvosnak mindössze 23 ezer forintot utaltak havi bérként. 

A szakdolgozók többségének nincsenek tartalékaik, így ha az átlagosan havi 300-400 ezer forintos jövedelmük harmada már két hónapja nem érkezik meg a számlára, az nagy baj – mondta lapunknak egyikük.

A Népszava forrása szerint "az esetek túlnyomó többségében a pótlékokat, béren kívüli juttatásokat nem utalták az érintetteknek. Amit kifizettek, azt is rosszul."

Például az orvosok e hét elején, utólag hóközi kifizetéssel kapták meg a januári ügyeleti díjaikat. Az orvosok között volt olyan is, akinek sokkal kevesebb, és volt akiknek jóval több érkezett a számlájára, mint ami járt volna. És volt olyan is, aki még nem kapott semmit. Elég feszült a hangulat – tette hozzá forrásunk – nincsenek meg mindenkinek még új munkaszerződése, tisztázatlan, hogy kinek, mit vesznek figyelembe a korábbi honvédségi alkalmazottkénti besorolása alapján járó juttatásaiból.

Eddig két bérfizetés volt, ám egyszer sem sikerült pontosan elszámolni a járandóságokat

mondta a Népszavának Elek Norbert, a Magyar Orvosok Szakszervezetének helyi csoportvezetője. Ő azt is megemlítette, hogy most annak a 3000 embernek a bérelszámolásával vannak gondok, akik az intézmény átalakítása előtt civilként honvédelmi alkalmazotti jogviszonyban dolgoztak, januártól pedig szolgálati jogviszonyba kerültek. Hozzátette: "úgy tűnik az intézmény átalakításakor tett ígéret, hogy nem fog csökkenni a szolgálati jogviszonyba kerülő alkalmazottak illetménye, nem tartható, de gondok vannak a besorolásokkal is."

Mint emlékezetes: január elsejétől a Honvédkórházat ketté bontották. Egyik része maradt a honvédség felügyelete alatt, a civilekkel kapcsolatos feladatait új egészségügyi szolgáltatóként az Észak-Pesti Centrumkórház - Honvédkórház nevű szervezet vette át. Az újonnan létrejövő intézmény irányítása a belügyminiszterhez került, s a civil egészségügyi ellátáshoz kötődő orvosok, szakdolgozók és egyéb nem katonai alkalmazottak szolgálati jogviszonyban folytatják.

A fizetési problémákra rákérdezett a lap az Országos Kórházi Főigazgatóságon (OKFŐ), afelől is érdeklődtek, hogy mikor utalják az elmaradt kiegészítő juttatásokat. Az OKFŐ hivatala az alábbi választ küldte:

"A Honvédkórház átalakulása során megtörtént a korábbi honvédelmi alkalmazottak átsorolása a szolgálati jogviszonyba, ami az előzőhöz képest más illetménystruktúrát jelent, illetve ezzel egyidejűleg új munkaügyi rendszert vezettek be. Az átállás során észlelt problémák kezelése megtörtént, téves adminisztráció miatt nem érhet hátrány egyetlen foglalkoztatottat sem. Az esetlegesen elmaradt járandóságokat hóközi kifizetés keretében utalják a számlákra. A foglalkoztatottak írásos tájékoztatást kaptak az új illetményrendszer részleteiről, a számfejtési eltérések észlelésekor alkalmazandó eljárásrendről és az esetlegesen elmaradt járandóságok rendezésének módjáról." (Népszava)