2. Tananyagstruktúra

Sokszor, sok helyen elhangzott, hogy a mai magyar tananyagstruktúra (azaz, mit kell megtanulnia a diáknak a suliban, és mit kell megtanítania a tanárnak) nem követi a világ változásait és köszönő viszonyban sincs a gyerekek életkori sajátosságaival, nem veszi figyelembe a képességeiket, érdeklődési körüket, a motivációs szintjüket. Ahogy az is: 19. századi tananyagot és módszereket erőltetünk a 21. század közepén. Hogy miért, sok oka lehet, ebbe most ne menjünk bele – de ettől még tény. Emellett – saját két szakomat, a magyart és a törit nézve – mintha direkt az lenne a cél, hogy elvegyük az ember kedvét az olvasástól (ma már olvashatatlan, vagy nem az életkornak megfelelő könyvek, sztorik erőltetésével – lásd: „kötelező olvasmányok”), amivel rontjuk (Rontjuk? Ki sem fejlődik!) a szövegértési képességét, ami viszont a munkaerőpiacon lesz számára hátrány. Történelemből pedig gyakorlatilag megy a történelemhamisítás (ami már a nyolcadikos földrajz tankönyvekben is megjelent: lásd az ukrán háború „érdekes” megközelítése), a propagandaszövegek, bizonyos események elmaszatolása, átszínezése, áltudományos dolgok tananyagba emelése. Összefüggések vizsgálata, társadalom- és életmódtörténet helyett továbbra is „régi dicsőségünk hol késel az éji homályban…” Ami még a legszebb: a középiskolában lényegében ugyanazt kell megtanulni, mint az általánosban – csak kicsit bővebb lére eresztve. És bár a NAT rögzíti, hogy „kritikusan gondolkodó, széles összefüggéseket átlátó” embereket kell kinevelni, a tananyag összeállítása mintha afelé mutatna, ez még véletlenül se történhessen meg.

Az éves kompetenciamérések és a PISA-tesztek is igazolják, ez a rendszer mennyire hatékony a kimenetnél. Valahol a sereghajtásra elég, és csak termeljük ki a funkcionális analfabétákat, akikből aztán munkaképtelen és frusztrált felnőttek lesznek (tisztelet a kivételnek!) Az, hogy az érettségi (leginkább a középszintű) meg mit mér és mennyit, meg hogy mennyi értelme van egyáltalán, azt hagyjuk. Egy másik poszt témája is kevés lenne rá. (Hogy pedig a középiskolai nyelvoktatás milyen hatékonyságú, jól mutatja, hogy a kormányzat a fejlesztés helyett inkább eltörölte a felvételihez – de még a diplomához is! – szükséges középfokú nyelvvizsga letételét! Igaz, ne mi kínozzuk magunkat nyelvekkel, tanuljon meg mindenki magyarul a világon, oszt jónapot!)

Szóval a tananyaggal kapcsolatban is úgy éreztem, hogy ha már én is unom az Antigonét, és már diákként a kukába vágtam az Arany virágcserepet – Csokonai vagy a Bánk bán nyelvújítás előtti (tehát ma már nagyon nehezen érthető) szövegeiről pedig ne is beszéljünk –, akkor mit kínzom ezzel a diákokat. Csak ép a NAT miatt nem tehetek mást! Ugyanis az abban foglaltakat („törzsanyag”) kötelező leadni, ez pedig teljesen kitölti az órakereteket. Abból is elegem lett, hogy állandóan „javítgassam” a törikönyvekben található meredek dolgokat, forrásokkal alátámasztva magyarázgassam, hogy miért is nem úgy van, ahogy ott „fent” gondoltatni akarják. Ez pedig visszavisz minket a „hétvégi szorongás”, az emelkedő vércukorszint és az emelkedő vérnyomás témájához, ami után már csak egyetlen, számomra helyes döntés születhetett.

Soós Tibor