"Úgyhogy akkor jöjjön pontokba szedve az, ami elvezetett oda, hogy 28 év után azt mondtam, „köszönöm, nekem ennyi volt!” Hangsúlyoznám, hogy mindez nagyon szubjektív lesz, rólam (és valahol a hozzám hasonlóan gondolkodó kollégákról) szól és zömében a középiskolai oktatást érinti, amelyben dolgoztam. És nem egy konkrét intézményről, hanem általában arról, amit a közoktatásban tapasztaltam. Mivel azonban meglehetősen hosszú, így több posztra elosztva, naponta közlöm majd.

1. Fizetés és munkaterhek:

Kezdjük is legfontosabbal! 28 év munkaviszony után a nettó fizetésem a mindenféle pótlékokkal együtt (ami nem bér, hanem csak bérkiegészítés, tehát bármikor megvonható!), nem érte el a 300.000 Ft-ot. Ami lehet, egyeseknek soknak tűnik, viszont régebbi tanítványokkal beszélgetve pontosan tudom, hogy nem tanárként dolgozó friss diplomás gyakornoki státuszban keres ennyit – kb egy évig. Utána emelkedik. És a kisker multiknál is ismerjük az árufeltöltők, pénztárosok bérezését – a boltvezetőkről ne is beszéljünk. De egy jó szakmunkás is kb a dupláját viszi haza havonta… Igen, tudom: „kettőkor lerakod a tollat és ott a három hónap nyári szünet, meg az őszi, meg a tavaszi…” Milliószor elmondták, leírták már, hogy ez nem igaz. A tavaszi és őszi szüneteket az ünnepekhez igazítják, az csupán 2-2 plusz szabadnap a pedagógusnak – az éves szabadságából! –, a nyári szünet pedig július 1-től tart augusztus 17-19-ig, attól függően, hogy jön ki az augusztus 20. De van, hogy már korábban be kell menni, mert mindig van „feladat”.

Na mármost, ehhez az összeghez párosul 22-26 tanítási óra. (Ami már azért mocsokság, mert aki 26-ot tart, ugyanannyi pénzt kap, mint aki 22-t! Bár manapság már vágyálom a 22 is!). Ezt, ugye, „láblógatva és a gyerekekkel eljátszadozgatva….” De ez csak effektíve a „bemegyek az osztályba és magamra zárom az ajtót” időszaka. Vegyünk mindegyik mellé még egy órát, ami az adott (tanítási) órára való felkészülést, a dolgozatok összeállítását és a dolgozatok kijavítását jelenti (hogy mennyi az annyi, majd a „diákok” résznél elolvasható). Ha összeadjuk, akkor bizony ez heti 44-52 munkaórát tesz ki! És csak ezek! Aztán van, hogy egy pedagógus beteg, vagy egyéb iskolán kívüli elfoglaltsága van (továbbképzés, gyerek kísérése versenyre stb.). Ilyenkor helyettesíteni kell. Szakszerűen vagy sem. Nekem volt olyan, hogy egy hét alatt 6-7 „szakszerű-nem szakszerű” is becsusszant a surranópályán… Ehhez jön még az „egyéb feladatellátás”, mint tehetséggondozás, felzárkóztatás, versenyekre felkészítés, versenyfelügyelet (egy „elit”, vagy „jobb” középiskolában gyakorlatilag a tanév majd minden hetére esik egy-két verseny!), versenyre elkísérés és a mindenek csúcsai: a tanulmányi kirándulások, illetve az óraközi szünetek ügyeletei. (Amikből heti 5-6-ot „illik” elvállalni, és aminek „teljesítését” az iskolavezeés szigorúan ellenőrzi!) Ezen „feladatellátások” és a helyettesítések nem számítanak túlórának, soha nem fizetik ki őket. Mindez szívszerelemből megy (meg „benne van a munkaköri leírásban”). Úgyhogy van, hogy az ember sokszor este 9-kor fejezi be a munkát, és persze van (nem is kevésszer), hogy a hétvégéjének is búcsút inthet. Van, aki nem sokallna be mindettől? Nem érezné a „vasárnapi szorongást”, amikor nem tud elaludni, mert „Jaj, mindjárt hétfő, jaj, már megint mennem kell, jaj, megint három dolgozat, jaj, meg kell csinálnom azt a felesleges baromságot, amit a főnök kitalált, hogy jól feküdjön a Tankerületnél – vagy a Tankerület ne csesztesse…” Hmmm? Szerintem nincs. Egy ismerős mondta – aki adminisztratív feladatokat lát el egy iskolában, és épp nem volt jelen annyi tanár, hogy ki lehessen osztani a helyettesítést (bár, ugye, nincs tanárhiány!), így őt küldték be két osztályba felügyelni –, hogy „nem irigyellek benneteket. Én ezt nem tudnám éveken át csinálni.”

Nos, én most jutottam el oda, hogy most már én sem. Nem csak a röhejes fizetés miatt. Úgy általában.

És az csak „hab a tortán”, hogy, mivel meg kell élni, a 28 év alatt SOHA nem volt olyan évem, hogy ne kellett volna másod- vagy harmadállást vállalnom, hogy jussunk egyről a kettőre, vagy egyáltalán: hogy meg tudjunk élni hónapról hónapra. De ezt tanárkollégák ezrei is megerősíthetik, akik hasonló cipőben járnak, jártak."

Soós Tibor