h i r d e t é s

Sorozatgyilkosság Szegeden: legalább négy embert tett el láb alól a beléndekes asszony

Olvasási idő
4perc
Eddig olvastam
a- a+

Sorozatgyilkosság Szegeden: legalább négy embert tett el láb alól a beléndekes asszony

2019. július 10. - 13:17

51 éve derült fény Filó Margit tetteire, aki a temetőt is fosztogatta: a sorozatgyilkosok fekete özvegy-típusához tartozott. - írja a delmagyar.hu.

Illusztráció: bama.hu

Az első két áldozat férje és saját édesanyja lehetett.

Egy makói baromfitenyésztőnél dolgozott az 1915-ös, makói születésű Filó Margit, de összeveszett munkaadójával. A vitát per követte, ahol szép összeget, 14 ezer forintot kapott végül Margit. Már azelőtt kezelték zárt intézetben skizofrénia tüneteivel - ezzel a pénzzel azonban jobbra fordult a szegény családból származó nő sorsa. Nem úgy másoké, akik így vagy úgy a közelébe kerültek. A pénzből Szegeden megvette a Hétvezér utca 38/b alatti telket, derült ki a Wikipédia róla szóló szócikkéből: ő a földszinten lakott, az emeletet a város korábban szociálisan rászoruló bérlőknek adta ki. Ez kezdettől zavarta Filó  Margitot, aki több pénzt kért volna a szobákért, de az első áldozatok nem a bérlők közül kerültek ki.

Filó Margit ugyanúgy mérget használt, mint a századfordulós Vásárhelyen hírhedt Jáger Mari, a méregkeverő: de nem arzént, hanem egy úton-útfélen hozzáférhető szert választott. Bár fiatalkorában inkább nőkkel tartott fenn szerelmi kapcsolatot, 1950-ben férjhez ment Barna Mihály kéményseprőhöz: a házaspár olyan jól gazdálkodott, hogy hamarosan Debrecenben is vettek egy házat. Igaz, közben még egyszer kezelték az asszonyt skizofrénia tüneteivel - de végül a férj egészsége romlott meg nagyon. Az 1950-es évek második felében Margit beteg anyja is hozzájuk költözött: az asszony segítőt is fogadott beteg családtagjai mellé - a ház egyik lakóját -, de azok mégis elhunytak gyors egymásutánban az 1950-es évek végén. Ők lehettek az első áldozatok.

Filó Margit mindenesetre hamar férjhez ment megint, és férje kiszombori házába költözött. Közben megölte a korábbi házi segítőt, a 73 éves Biczók Lajosnét: gyógyszerrel elkábította, majd megfojtotta. Ekkor börtönbe kerülhetett volna, és életben marad a többi áldozat - de a rendőrök nem tudták bizonyítani, hogy ő követte el a gyilkosságot, hiába derült ki, hogy a halált fojtogatás okozta. Így hát volt alkalma megfőzni a férjének 1959 karácsonyán, alig két hónapos házasság után a beléndekmaggal fűszerezett székelykáposztát. Varga Sándor szívós ember volt, nem halt bele, de két nap múlva a hasonló ízesítéssel tálalt leves már végzett vele. Rokonai is megbetegedtek Filó Margit karácsonyi menüjétől, de ők túlélték a mérgezést. Az asszonyt nem vonták felelősségre, férje minden vagyona az övé lett. Mindent eladott, és visszaköltözött a Hétvezér utcába.

Filó Margit egyre nagyobb vagyont gyűjtött, de folyamatosan kuporgatott: jóformán kenyéren és vízen élt, szegényes öltözetben járt. Négy év múlva következett az újabb gyilkosság. Egy betegeskedő utcabeli nő, Siegel Ilona hajlandó volt vele eltartási szerződést kötni - Margit szerződéskötés után megrendelte a sírkövet a temetésére. Amikor a sírköves rákérdezett, mikor hunyt el a megboldogult, Vargáné csak annyit válaszolt: még él szegény, de nagyon beteg, a halál napját majd ráér a mester bevésni a temetés után. Két hetet adott neki, majd ugyanúgy végzett vele, mint Biczóknéval - de ezúttal nem terelődött rá gyanú. Miután gyógyszerrel elkábította, párnával, paplannal úgy „beágyazta", hogy áldozata megfulladt.

Megszerezte Siegel Ilona minden vagyonát - és úgy döntött, a szegény bérlők problémáját is kézbe veszi. A lakók nagy részének az volt a szerencséje, hogy Margit trükkjeinek hatására hajlandó volt elköltözni: nem úgy az idős Tóthpál Ilona, aki mindenáron maradni akart. Vele is végzett a kábításos-megfojtásos módszerrel, de mivel feldühödött a makacsságán, előtte alaposan összeverte. A halotti szemlét végző orvos észlelte a sérüléseket, és értesítette a rendőrséget.

Filó Margit ezúttal tényleg lebukott - de soha nem került börtönbe tetteiért. Pedig miután exhumálták édesanyját és két elhunyt férjét, az is kiderült: édesanyját és második férjét megmérgezte. A rendőrségnél az is gyanút keltett, hogy bár a saját szájától is megvonja a falatot, százezer forintos takarékbetétkönyve és két háza van - mindemellett nem dolgozik.

Humánus indíttatással védekezett a bíróság előtt: azt állította, csak szenvedéseiktől akarta megszabadítani az áldozatokat. Sőt, arra is hivatkozott, hogy a magyar állammal is jót tett, mert nem kell tovább fizetni a beteg emberek nyugdíját. A bíróság tudta, hogy már két alkalommal kezelték skizofrénia tüneteivel zárt intézetben. Ezúttal is a kényszerű gyógykezelés mellett döntöttek, hiába motiválta a tetteit anyagi haszonszerzés. A rókusi beléndekes asszony Lipótmezőre került, ott élte le hátralévő életét. Az épületet, amelyben lakott, azóta lebontották. A helyén társasház épült.

Emberi koponyákat találtak a házában

A Hétvezér utca 38/a-ban lezajlott házkutatás során a nyomozók több emberi koponyát is találtak. Ekkor derült ki, hogy az asszony odaköltözése óta fosztogatta a közeli rókusi temető sírjait, ahonnan emberi maradványokat lopott el. A maradványokból varázsszereket, bájitalokat készített, ezeket olyan ismerősöknek adta tovább, akik el akartak csábítani valakit. A fekete özvegy további gyilkosságokat tervezhetett, ugyanis a lakásán az emberi csontmaradványok mellett több kilónyi mérgező maszlagot is találtak.

 

delmagyar.hu