h i r d e t é s

Spanyolországban több mint 2500 új fertőzöttet szűrtek ki egy nap alatt

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam
a- a+

Spanyolországban több mint 2500 új fertőzöttet szűrtek ki egy nap alatt

2020. március 18. - 13:41

Spanyolországban több mint 2500 új koronavírus-fertőzöttet szűrtek ki egy nap alatt - mondta Fernando Simón, a spanyol egészségügyi riasztási és vészhelyzeti koordinációs központ igazgatója napi sajtótájékoztatóján szerdán Madridban.

A kép illusztráció! - Forrás: aa.com.tr

Tájékoztatása szerint ezzel 13719 az eddig regisztrált fertőzések száma, amelyből mintegy 1100 esetet gyógyultnak nyilvánítottak. Több mint 5700 embert kezelnek kórházban, 774-et intenzív osztályon. A betegségbe 558-an haltak bele.

A szakember elismerte, hogy pillanatnyilag sok egészségügyi intézményben küzdenek azzal, hogy nincs elegendő védőfelszerelés, de állítása szerint mindenhol napokon belül rendeződik a helyzet, ahogy folyamatosan érkezik az utánpótlás.

Sajtóhírek szerint Kínából felajánlásként mintegy félmillió egészségügyi szájmaszkot szállítottak Spanyolországba.

Fernando Simón kérdésre válaszolva elmondta: érkeznek a gyorstesztek is, amelyek napokon belül lehetővé teszik, hogy mindenkit szűrjenek, akinek a tünetei alapján koronavírus-fertőzése lehet, pillanatnyilag ugyanis az enyhe panaszokkal rendezőknél nem végeznek vizsgálatot.

A sajtótájékoztatón elhangzott: a kedd óta lezárt közúti határokon 834 esetben tagadták meg a belépést az arra nem jogosultaktól. A szükségállapottal összefüggő lakhelyelhagyási korlátozások megszegéséért a rendőrség 73, a csendőrség 15 embert vett őrizetbe az országban.

A katonaság 2600 tagja 48 településen segíti a rendfenntartást, a tájékoztatást és a fertőtlenítési munkákat.
A hatóságok bejelentették: a rendkívüli helyzet miatt az idén lejáró személyigazolványok érvényességét automatikusan meghosszabbítják jövő március közepéig. Az idei érettségi vizsgák megtartását is elhalasztják, egyelőre nem tudni mikorra.

A spanyol parlament alsóháza rendkívüli ülésnapot tart, ahol Pedro Sáchez spanyol miniszterelnök a szinte teljesen üres ülésteremben 23 képviselő és öt miniszter előtt számol be a járvány alakulásáról és a kormány eddigi intézkedéseiről. Az egyes frakciókat képviselő felszólalók között a pulpitust fertőtlenítik.
Pedro Sánchez bejelentette: a járvány elmúltával parlamenti vizsgálóbizottságot állítanak fel, amely átvilágítja az egészségügyi rendszert, és az idei évi költségvetési tervezet benyújtása is csak a krízis lecsengésével várható.

A miniszterelnök szavai szerint most az egész emberiség harcban áll, a vírus nem tesz különbséget ideológiák, osztályok vagy területek között, "mindannyiunkat sújt". "Egységre, felelősségre és a legnagyobb társadalmi fegyelemre van szükség" - fogalmazott, és hozzátette, hogy a neheze még hátra van.

A felszólaló ellenzéki pártok mind támogatásukról biztosították a kormányt a járványos helyzet kezelésében.
Pablo Casado, a legnagyobb ellenzéki pártnak számító konzervatív Néppárt (PP) elnöke úgy fogalmazott, hogy morális köteléket kell most kötniük egymással. Hasonlóan más pártokhoz további intézkedéseket, például a hadsereg országos bevetését és a vállalkozások nagyobb támogatását sürgette.

VI. Fülöp spanyol király késő este rendkívüli televíziós üzenetet intéz a nemzethez, amelyre eddig mindössze egyszer volt példa, 2017-ben az alkotmányellenes katalán függetlenségi népszavazást követően. (MTI)