h i r d e t é s

Stirlitz, avagy ki hamisít történelmet?

Olvasási idő
5perc
Eddig olvastam

Stirlitz, avagy ki hamisít történelmet?

2022. május 23. - 09:09

Inkei Bence tollából a 24.hu közöl hidegháborús és aktuálpolitikai összefolyásokkal tarkított írást „A tavasz tizenhét pillanata” című, nálunk is nagy sikert aratott szovjet háborús kémfilm-sorozat kapcsán.

A kép illusztráció! - Forrás: kovacszsuzsanna/YouTube

A cikk, miután rendkívül kimerítően bemutatja a filmsorozat készítésének folyamatát – filmtörténeti szempontból érdekes lehet – sorra hamis vágányra kalauzolja azokat, akik a filmet nem látták, illetve, akik nem rendelkeznek megfelelő történelmi ismeretekkel az adott korszakról.

Mert, miről van szó?

1./ Nem tudom, hogy a szerző látta-e egyáltalán a filmet, mert totális félreértésben van annak tárgyát tekintve, miközben túlságosan lassú folyásúnak, eseménytelennek állítja be azt: ez a történet nem James Bond-kategória, annál sokkal reálisabb.

A tárgya (Stirlitz feladata) ugyanis annak kipuhatolása, hogy kezdeményez, folytat-e tárgyalásokat az amerikaiakkal valamelyik magas rangú náci vezető (a film a háború utolsó három hónapjában játszódik) és, ha igen, melyikük?

Stirlitz tehát sorra veszi a különböző náci vezetők, Himmler, Borman, Müller, Schellenberg, Kaltenbrunner és mások esetleges szándékaival kapcsolatos lehetőségeket, esélyeket.

Néhány romantikus jeleneten kívül erről szól a film, és nem az utcán egymást hajkurászó kémek és elhárítók kalandjairól!

2./ Teljesen légből kapott a szerző állítása, miszerint „a hruscsovi olvadás lezárultával… a televíziónak kulcsszerepet szántak egy olyan nemzeti kultúra meghonosításában, amely újjáéleszti a szovjet hazafiságot és a birodalmi identitást.” Ennek része lenne szerinte e film is.

Hát, kérem!

Hruscsov idején tapodtat se gyengült a Szovjetunió második világháborús szerepének elismerése, a büszkeség, melyet a nép érzett a győzelem fölött, és a fájdalom, amit a veszteségek okoztak!

Maga Hruscsov is a saját – finoman szólva jócskán túlértékelt – világháborús szerepében tetszelgett (gyakorlatilag, politikai tisztként ő nyerte meg a sztálingrádi ütközetet és sok más sikert is aratott).

Nem nagyon volt mit helyreállítani!

Ha készültek is – készültek – sorozatban bárgyú, egyoldalú, sablonos propagandafilmek, ez az alkotás messze nem tartozik közéjük!

Lehet, hogy a politikai szándék propagandának szánta, de nem az lett belőle! És teljesen fölösleges ilyennek beállítani!

3./ Ennek kifejtése után következik Jurij Andropov és a KGB-vonal, meg „a film hidegháborús jellege.”

Na, kérem!

Kezdjük azzal, hogy a szovjet hírszerző szolgálat neve akkor még nem KGB volt! Ez a kis elírás csak arra alkalmas, hogy az újabb korokból ismert szervezetet visszahelyezve a múltba, amerikai kémfilmek özöne és valós disznóságok alapján negatív asszociációkat ébresszen.

Andropov pedig ekkor még senki és semmi, viszont áthallással összeköthető az 56-os magyarországi szerepével és későbbi főideológusi, majd párt-főtitkári működésével.

Ami a hidegháborús szelek visszavetítését illeti: Sztálin gyanította, hogy történnek kezdeményezések, melyek a náci rezsim valamilyen formában átmentésére, az amerikaiaknak a Szovjetunió ellen fordítására irányulnak.

Ma már tudjuk – pontosabban róla tudjuk –, hogy Himmler svéd közvetítéssel valóban tapogatózott Donovan tábornoknál, az OSS (a CIA elődje) vezetőjénél, aki (nyilván felsőbb utasításra – neki ilyen döntésekre nem volt felhatalmazása) kerek perec elutasította a kezdeményezést.

Azt is tudjuk, hogy Karl Wolff SS-tábornok ténylegesen tárgyalt is Allen Dullessel, Donovan utódával, de állítólag csak az észak-németországi német csapatok fegyverletételéről. (Ez utóbbit a szerző is megemlíti.)

Azt is tudjuk, hogy az amerikai politikai- és hadvezetésben többek véleménye az volt, hogy meg kell őrizni a német hadsereg maradványainak harcértékét, mert a következő ellenség a Szovjetunió lesz!

Ennek a koncepciónak legismertebb képviselője a leghíresebb amerikai harctéri parancsnok, Patton tábornok volt, aki csaknem szembeszegült Eisenhowerrel, amikor az lefújta a Berlin elleni hadműveleti tervezést.

(Pattont nem sokkal a fegyverletétel után halálra gázolta egy teherautó.)

4./ Illendő lett volna megemlíteni, hogy egyébként a szovjet hírszerzés az egyik legsikeresebb volt a háború alatt – és utána is.

A szerző Willy Lehmannt említi, aki a szerző állításával ellentétben nem pénzért, hanem politikai meggyőződésből kémkedett a szovjeteknek, és percre megmondta a Barbarossa-hadművelet kezdő időpontját Moszkvának. Csakúgy, mint az itt nem említett Richard Sorge, szintén német kommunista, aki Japánban a német nagykövetségen dolgozott és onnan üzente meg ugyanezt.

Akár nekik, Churchillnek se hitt Sztálin, aki szintén pontos információkkal látta el.

Aztán itt volt a Rote Kapelle szervezet és számos más szovjet hírszerző, akiknek zömét persze leleplezték és elfogták.

Érdekes történet kering Stirlitz „vizsgálata” egyik alanyáról, GESTAPO-Müllerről, aki a háború végén eltűnt.

Egyesek Moszkvában látták pár év múlva, szovjet belügyi tábornoki egyenruhában – ámbár ez felettébb valószínűtlen.

Ami már most az egyebeket illeti, a szovjetek olyan mélyen beépültek a háború előtt és alatt a brit hírszerzésbe és elhárításba, hogy a „Cambridge-i ötök”(Philby, MacLean, Burgess, Blunt, Cairncross) lebukása után, kiknél a szálak magasabbra is vezettek, az MI6 vezetőjét váratlanul nyugdíjazták, az amerikaiak joggal kérdezték, hogy van-e még Őfelségének hű brit alattvalója a hírszerzésben és az elhárításban?

És akkor még nem említettük a tényt, hogy beépültek a brit háborús erőfeszítések egyik bástyájába, Beltchley Parkba is.

Méghozzá egyenesen az Enigma kódológép megfejtésén dolgozó, Turing vezetése alatt álló csoportba is, melynek létezéséről Churchillen és a csoport hat tagján kívül összesen hárman tudtak.

(Mindez semmit nem von le a brit hírszerzés kiváló munkájából a háború alatt, melyet minden formalitás nélkül, matematikusok, pszichológusok, nyelvészek, rejtvényfejtők, sakk-nagymesterek bevonásával végeztek.

Ami az amerikaikakat illeti, semmilyen lényeges információhoz nem jutottak Európában, holott az ország a japán támadásig és a német hadüzenetig semleges lévén, nagykövetségeket és konzulátusokat tartott fenn Németországban, Olaszországban és Vichy-Franciaországban, valamit Hitler más csatlós-országaiban is.

Azaz sokkal kedvezőbb helyzetben voltak, mint az illegálisan tevékenykedő brit és szovjet hírszerzők.

Igaz, számukra ekkor a Csendes-óceán volt fontos.

Ahol alaposan mellédurrantottak: Pearl Harbor, a japán támadás teljesen váratlanul érte őket (bár egyes verziók szerint tudtak róla, csak Roosevelt taktikázott, hogy a hitszegő támadás megfordítsa az addig háborúellenes közvéleményt – ennek kevés a valószínűsége, mert egy jobban elhárított japán támadás is fölháborította és bele vitte volna az amerikaiakat a háborúba).

Aztán Midway-nél javítottak, és utána egyre jobb teljesítményt nyújtottak.)

5./ Némely részeket átugorva (a film magyarországi hatása) a csattanó: Putyin Stirlitz alakján felbuzdulva lépett be a KGB-be!

Na, neee!

Egyszóval, így kell történelmet hamisítani!

Összekötni egy értelmes, nem minden történelmi alapot nélkülöző fiktív történetet (attól, hogy nem jött össze, még megkísérelhették: lásd Himmler, tehát a gyanú legalábbis nem volt légből kapott) a hidegháborús és mai szovjet/orosz birodalmi politikával és háborúskodással.

Címkék: 

 

Kommentelne? Kattinson ide!

h i r d e t é s