Az orosz haderő egy puskalövés nélkül elfoglalta a Krímet, aztán kimentek Szíriába és legyőzték a szír demokratikus erőket és az Iszlám Államot. Az évtized második felében Oroszország hiperszonikus rakétákat, robottankokat, exoszkeletonokat mutatott be. Látványos videók, hősies tettek, modern technológia. Úgy tűnt, hogy az orosz haderő túllépett a Vörös Hadsereg „többet erővel, mint ésszel” doktrínáján és félelmetesen ütőképes, modern védelmi erővé vált. Aztán jött az ukrajnai invázió, vele a videók a szénné égett orosz harckocsi-oszlopokról, a szántóföld közepén hagyott, 25 millió dolláros légvédelmi rendszerekről, a megtépázott orosz hadifoglyokról.

Először is fontos kijelenteni azt, hogy az Ukrajnából érkező videók, hírek azt az illúziót keltik, hogy az ukrán haderő éppen fölényes győzelmet arat az értékelhetetlen teljesítményt nyújtó orosz haderővel szemben. 

Ettől függetlenül az vitathatatlan, hogy az orosz veszteségek igencsak jelentősek és az is, hogy a támadás a vártnál lassabban halad. Az invázió előtt még az Egyesült Államok hírszerzése is azt jósolta, hogy Kijev 48 órán belül el fog esni, ez olyannyira nem valósult meg, hogy az egy hete tartó háború alatt még érdemben el sem kezdődött a főváros ostroma. Az orosz haderő „csalódást okozó” teljesítményét stratégiai, műveleti, taktikai, szervezési hibák is indokolják.

1. Rossz tervezés

Az orosz haderő alighanem hónapok, ha nem évek óta rendelkezik konkrét tervekkel Ukrajna lerohanására. Világosan kirajzolódnak a térképen a műveleti szektorok és támadási irányok, az is látszik, hogy az orosz haderő elsődleges prioritásnak Kijev elfoglalását tartja, minden más stratégiai célpont megszerzése másodlagos.

NAGYON ÚGY NÉZ KI VISZONT, HOGY NEM TERVEZTÉK MEG MEGFELELŐEN, HOGY AZ INVÁZIÓ KEZDETI SZAKASZA SORÁN EGYES TELEPÜLÉSEKET, KATONAI TÁMASZPONTOKAT HOGY FOGNAK BEVENNI, BIZTOSÍTANI, HOGY ALAKÍTJÁK KI AZ UTÁNPÓTLÁSI VONALAKAT A MEGSZÁLLT TERÜLETEN.

Erősen úgy tűnt, hogy az orosz inváziót nyitó rakétatámadás után néhány alakulatot csak elindítottak a kijelölt stratégiai célpont felé, konkrét instrukciókat nem kaptak arról, hogy fognak más fegyvernemekkel összedolgozva, egy átfogó támadás részeként elérni stratégiai célokat.

Az elhanyagolt tervezés miatt fordulhatott elő, hogy például az invázió korai szakaszában egy teljes deszantos-különítmény odaveszett Hoszomel reptérnél, akik érdemi tüzérségi és légi támogatás nélkül kellett volna, hogy megtartsák a stratégiai létesítményt. Egy Roszgvargyia-különítményt Kijevhez közeledve lőttek szét, akik minden érdemi támogatás nélkül egy teherautóval nyomultak előre a közúton, mintha nem is számítottak volna rá, hogy támadás éri őket. A hétvégén pedig Harkovba küldtek be tüzérségi-, légi- és páncélos támogatás nélkül egy csupán könnyű, kerekes járművekkel megtámogatott gyalogsági alakulatot, akik nem meglepő módon mind meghaltak vagy fogságba estek a támadás során.

2. Még mindig nem uralják egyértelműen a légteret

Ami szinte teljesen érthetetlen a mostani invázióval kapcsolatosan az, hogy

MÉGIS MIÉRT FORDULHATOTT ELŐ, HOGY A VILÁG MÁSODIK LEGNAGYOBBJÁNAK SZÁMÍTÓ, SZÁMOS MODERN REPÜLŐGÉPPEL RENDELKEZŐ OROSZ LÉGIERŐ MÉG MINDIG NEM ELLENŐRZI TELJESEN AZ UKRÁN LÉGTERET.

A mai napig küzdenek az ukrán drónokkal, légvédelemmel, harci repülőgépekkel. Csak hogy lássuk mekkora a kontraszt: az ukrán légierő körülbelül 300, szovjet érából származó repülőgéppel rendelkezett a háború előtt (+minimális mennyiségű török drón), miközben az orosz gépek száma több mint 4000 és ötödik generációs vadászgépeik is vannak. Ráadásul az ukrán légvédelmet cirkálórakétákkal, ballisztikus rakétákkal, precíziós légicsapásokkal már rég likvidálniuk kellett volna.

Nyugati szakértők azt találgatják, mi lehet az oka az orosz légierő nehézségeinek. Egyes vélemények szerint elsősorban arról van szó, hogy az orosz hadvezetés inkább áldoz be gyalogosokat, szárazföldi egységeket, mint méregdrága ballisztikus rakétákat, repülőgépeket az ukrajnai légvédelem megsemmisítésére. Az orosz vezetők e szerint a vélemény szerint azzal számolnak, hogy még mindig „olcsóbb” egy T-72-esekből álló alakulatot elveszteni teljes személyzettel együtt, mint akár egy darab Szu-57-eset.

Más elemzők szerint arról van szó, hogy az orosz légierő valójában nagyon kevés precíziós lőszerrel rendelkezik. Az orosz repülőgépek akkor tudnák csak a szárazföldi műveleteket érdemben támogatni, ha nem-irányított bombákat, rakétákat használnak, melynek jelentős mennyiségű civil áldozata lenne. Bár egyéni atrocitásokat elkövettek már az oroszok civilek ellen, átfogó tűzparancs még mindig nincs a lakosságra.

Szintén reálisnak nevezhető elmélet, hogy az orosz hadvezetés nem akarja "beáldozni" repülőgépeit Ukrajna ellen, mivel egy esetleges eszkaláció során nem lesz kellő elrettentő erejük a NATO-val szemben. Az orosz hadvezetés alighanem tisztában van azzal, hogy a lelőtt repülőgépeket a nyugati szankciók miatt most nagyon nehéz lesz egy ideig pótolni.

Az is lehet, hogy az orosz hadvezetés tényleg úgy gondolta, hogy az inváziót nyitó rakétatámadással leszerelték a teljes ukrán légierőt és légvédelmet, ezért csak most kezdenek „észbe kapni,” hogy ez mennyire téves helyzetértékelésnek bizonyult. Ez az értelmezés kevésbé valószínű, bár egyes - többnyire saját - katonákat biztosan megtévesztettek vele.

3. Akadozó logisztika

AZ IS EGYRE NYILVÁNVALÓBB, HOGY GONDOK VANNAK AZ OROSZ HADERŐ LOGISZTIKAI HÁTTERÉVEL; ELSŐSORBAN AZ ÜZEMANYAG-ELLÁTÁSSAL, MÁSODSORBAN PEDIG EGYRE INKÁBB A KATONÁK ÉLELMEZÉSÉVEL.

Rengeteg az elhagyott orosz harcjármű az ukrán utak mellett, egy részét ezeknek egészen biztosan azért hagyták hátra kezelőik, mert egyszerűen kifogytak az üzemanyagból. Nehezíti még a problémát az is, hogy az ukránok szándékosan támadják az orosz üzemanyag-szállító járműveket drónokkal és rajtaütésekkel, illetve arra kérik a civileket is, hogy Molotov-koktélokkal ritkítsák az állományt.

Egyre több a hír arról is, hogy az élelmezéssel is gondok vannak. Az amerikai hírszerzés szerint a Kijev felé tartó több kilométeres menetoszlop is azért halad lassan, mert nincs elég élelem a teljes állomány ellátására, de vannak videók arról is, hogy orosz katonák 2014-es lejáratú MRE-t nyitnak fel, illetve boltokat próbálnak meg kifosztani – csupán élelmet rabolva.

A rossz logisztikai háttér is azt igazolja, hogy vagy gyors sikert remélt az orosz hadvezetés és nem készültek fel elhúzódó műveletek támogatására, vagy valamennyire tényleg impulzus-döntés mentén indult meg az invázió.  

4. Hiányos összfegyvernemi koordináció

EGYRE INKÁBB ÚGY TŰNIK, HOGY AZ ÖSSZFEGYVERNEMI MŰVELETEK KIVITELEZÉSÉVEL IS GONDOK VANNAK – MÁR HA EGYÁLTALÁN LEHET ILYENRŐL BESZÉLNI.

A fent említett harkovi művelet erre jó példa: nyilvánvalóan nem volt elég a gyalogságnak néhány Tigr 4x4-es jármű támogatása egy 1,4 milliós város elfoglalásához, mégis beküldték őket érdemi légitámogatás, tüzérségi támogatás, BTR-ek nélkül.

Szumi és Csernihiv körül pedig egyfajta „második Grozni” kezd kirajzolódni. Az orosz páncélosok ész nélkül mennek be a lakóépületek közé, ahonnan rakéta-gránátvetőkkel, páncéltörő rakétákkal lövöldözik őket ki az ukránok. Nagyon úgy néz ki, hogy a legnagyobb, páncélos-állományban keletkezett veszteség ekörül a két város körül történt és itt is a legtöbb az elhagyott jármű. Kifejezetten kellemetlen az oroszoknak, hogy a 250 ezres Szumit lassan egy hete nem tudják elfoglalni, pedig alig 30 kilométerre található az orosz-ukrán határtól.

Kijev térségében is rengeteg deszantost és szpecnazost vesztettek az oroszok. Ez azért fájó, mert ezek az alakulatok az orosz haderő legjobbjainak számítanak. Mivel de facto különleges műveleti egységekről van szó, ezért ezek az alakulatok valamennyire úgymond fel vannak készülve arra, hogy érdemi támogatás nélkül dolgozzanak ellenséges területen, de a 2,4 milliós, állig felfegyverzett város lehetetlen terepnek bizonyult még az elitkatonáknak is.

Az erratikus műveleteket nem megerősített harctéri hírek alapján részben az okozza, hogy az orosz kommunikációs hálózat súlyos problémákkal küzd. A harctéri parancsnokok sok esetben nem érik el a műveleti központjukat, nem tudnak más alakulatokkal sem érdemben egyeztetni, ezért helyi szinten kell döntéseket hozniuk, melyek a stratégiai helyzet ismeretének hiányában súlyos veszteségekhez vezet.

5. Súlyos motivációs problémák

A mostani műveletek egyik legkomolyabb hibája az, hogy

LÁTHATÓLAG NEM LETT MEGFELELŐEN FELKÉSZÍTVE AZ ÁLLOMÁNY ARRA, HOGY HÁBORÚBA MENNEK UKRAJNA ELLEN, ÍGY RENDKÍVÜL DEMOTIVÁLTNAK TŰNIK AZ OROSZ HADERŐ.

Rengeteg hadifogollyal készült „interjú,” kiszivárgott állományi beszélgetés, harctéri beszámoló szól arról, hogy ezeknek a katonáknak a többsége egészen az utolsó pillanatig azt hitte, hogy tréningen vesznek részt, nem tudták, hogy háborúba mennek.

Érthető, hogy ilyen nexusban például egy Ikutszkból vagy Tyumenből Ukrajnába rendelt katona nem érti, miért kell Ukrajna ellen harcolnia, miért kell az életét adni egy olyan néppel való harcban, melyet az oroszok többsége a mai napig testvérnépnek tart.

Rosszul hangzik, de tény, hogy rendkívül fontos minden háborúban a győzelem érdekében a katonák motiválására az ellenség démonizálása, a vélt vagy valós atrocitások felnagyítása, a műveletek honvédő harcként való tálalása. Az, hogy Vlagyimir Putyin az invázió előtt két nappal közölte, hogy Ukrajna nem jogosult létezni és nácik irányíjták az országot, láthatólag nem volt elég erős, hihető és kellően motiváló üzenet.

Nem meglepő tehát az, hogy rengeteg az elhagyott orosz jármű, a demotivált hadifogoly, a sok dezertőr, az egyszerűen parancsot megtagadó és hazasétáló legénységi állomány.

Összegzés

NAGYON ÚGY TŰNIK, HOGY AZ OROSZ HADERŐ MOSTANI INVÁZIÓJA NEM LETT MEGFELELŐEN FELÉPÍTVE SEM LOGISZTIKAI, SEM STRATÉGIAI, SEM KOMMUNIKÁCIÓS SZINTEN. EMIATT MOST IGENCSAK MEGTÖRNI LÁTSZIK A SZÍRIÁBAN GONDOSAN FELÉPÍTETT „MODERN OROSZ HADERŐ” IMIDZSE.

Látszik az is, hogy a Kreml alábecsülte az ellenség ellenállását, illetve meglepő módon a propaganda fontosságát is.

Ezek a jelek mind arra mutatnak, hogy bár Oroszország valószínűleg régóta rendelkezik Ukrajna inváziójára vonatkozó tervekkel, ezek közel sem voltak elég részletesek ahhoz, hogy lehengerlő sikerrel járjon a mostani támadás.

A körülmények arra is mutatnak, hogy Vlagyimir Putyin valószínűleg nem egy előre meggondolt, átfogó mestertervet hajt végre, hanem impulzív döntést hozott, melynek kimenetele őt is meglepte. Könnyen lehet, hogy ő sem gondolta komolyan Ukrajna megtámadását egészen a múlt hét elejéig, amikor látszott, hogy kudarcot vallott az „eszkalálok-deeszkalálok” politika és a „csapatvisszavonás” híre nem a megfelelő reakciót hozta sem Ukrajnában, sem a Nyugaton. Putyin úgy látta, hogy mindegy, mit csinál, Oroszország ígyis-úgyis szankcionálva lesz, ezért nincs vesztenivalója.

ARRA VISZONT ALIGHA SZÁMÍTOTT, HOGY AZ OROSZ VESZTESÉGEK OLYANNYIRA SÚLYOSAK LESZNEK, HOGY AZ ELMÚLT 10 ÉV, OROSZ HADERŐRŐL GONDOSAN KIALAKÍTOTT PROFESSZIONÁLIS IMIDZSE IS MEGY LEVESBE.

Ez pedig nyilván azt fogja eredményezni, hogy nukleáris fenyegetés ide vagy oda, Oroszország ellenfelei kevésbé fognak félni a konfrontációtól, a potenciális szövetségesek pedig óvatosabban mennek bele bizonyos együttműködésekbe. Az orosz hadiipari termékek exportja pedig most biztos eléggé vissza fog esni.

Ez persze nem jelenti még mindig azt, hogy pusztán háborús cselekményeket tekintve az ukrán haderőnek érdemi esélye van győzni, hiszen az orosz haderő még mindig kevesebb mint 10%-a harcol Ukrajnában és a viszontagságok ellenére folyamatosan haladnak előre. Az viszont talán most már kijelenthető, hogy az ukránok a várakozásoknál jobban, az oroszok pedig a várakozásoknál rosszabbul teljesítenek. Ha győznek is az oroszok, a haderő reputációjának helyeállítása még nagyon hosszú időbe fog telni. (Portfolio)