Szabadai Viktor indul az V. kerület 4-es számú választókörzetében
A Liberálisok az országgyűlési választásokhoz hasonlóan az időközi önkormányzati választásokon is széleskörű együttműködést szorgalmaznak.
Az április 8-i választásokon egyértelművé vált, hogy a demokrata ellenzék csak közös erővel veheti fel a versenyt a Fidesz illiberális államával szemben. A Változás Szövetsége éppen ezért folytatja az együttműködést a parlamentben és az önkormányzatokban is.
A Liberálisok a napokban megállapodást kötöttek az MSZP-vel és a Párbeszéddel az időközi önkormányzati választásokkal kapcsolatban is. Megállapodtunk abban, hogy Budapest V. kerületének 4-es számú egyéni választókerületében Szabadai Viktor indul, és előrehaladott tárgyalások folynak arról is, hogy az ellenzék a Liberálisok jelöltjét támogassa a július 8-i időközi választáson.
A Liberálisok politikusa komoly szakmai tapasztalattal rendelkezik. 2002-ben már önkormányzati képviselő-jelölt volt, 2006-ban önkormányzati képviselőnek választották a XIII. kerületben, majd 2008 és 2010 között a Fővárosi Közgyűlés tagjaként tevékenykedett. Jelenleg a Magyar Liberális Párt budapesti választmányának elnöke és a párt fővárosi programjának koordinátora.
A Változás Szövetsége megállapodást kötött arról is, hogy a józsefvárosi időközi polgármester-választáson közös civil jelöltet állít, a XV. kerületben pedig Németh Angélát, a jelenlegi alpolgármestert támogatjuk, amennyiben a jelölt a többi ellenzéki párt támogatását is élvezi.
Olyan jelölteket keresünk és támogatunk minden egyéni választókerületben, akik hitelesen képviselik a demokratikus értékeket, készek harcba szállni egy tisztességes Magyarországért, és kiállnak az alapvető szabadságjogokért. A siker záloga a minél szélesebb körű együttműködés – a Liberálisok már jóval az országgyűlési választások előtt is erre hívták fel a figyelmet. Akár EP-választásról, akár polgármester-, akár önkormányzati képviselő-választásról van szó, együtt kell működnünk, mert egyedül így van esélyünk a győzelemre!
Szabadai Viktor bejelentését élőben közvetítettük a Liberálisok Facebook-oldalán:
Magyar Liberális Párt - Liberálisok