h i r d e t é s

SZAVAZZON! Ön el tudná azt képzelni, hogy Németh Szilárd közpénzt nyúlhatott le?

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
2018. június 27. - 10:57

 

Németh Szilárd: “El tudják képzelni, hogy volt polgármesterként, országgyűlési képviselőként, lenyúlhattam volna kétmilliárdnyi közpénzt?”

Nem várt villanás történt az ellenzéki sajtóban, ugyanis maga Németh Szilárd, a Fidesz faltörő kosa adott interjút a Népszavának.

A Fidesz alelnökévé vált Németh több érdekes dolgot is mondott, úgyhogy összefoglaljuk.

  • Talán a szerencse hiányzott ahhoz, hogy végre behúzza a csepeli választókerületet, mert az is kell a politikához.
  • “Abból a csepeliek most is csak nyertek, hogy országosan a Fidesz és Orbán Viktor kapott kétharmadot, és nem azok a migránspártiak, akiket ők itt ismét beültettek a parlamentbe.”
  • Bár ő azt állította, ha Szabó Szabolcs nyer csepelen (ahogy nyert is), 15 ezer migráns költözik Csepelre, nem sikerült kizökkenteni azzal a kérdéssel, hogy akkor most ezek hol vannak: “Ezzel ő és a pártja kérkedett, nem én” – mondta.
  • Arról nem tud konkrét összeget mondani, mennyibe került a kampánya, mert nem könyvelő, de szerinte nem volt sok plakátja.
  • “(…) a térség legjobb oktatásával és egészségügyével kell rendelkeznünk. Ebbe az irányba megyünk.”
  • Szél Bernadettet most is nemzetbiztonsági kockázatnak tartja, de mivel az emberek úgy akarják, hogy ott legyen, elfogadja.
  • Semmi különöset nem lát Semjén Zsolt vadászataiban.
  • Bár Csepelen épül egy csarnok, ami az ő lakcímére bejelentett alapítványon keresztül kapott állami támogatást, itt nincs semmi látnivaló: ” El tudják képzelni, hogy volt polgármesterként, országgyűlési képviselőként, a nemzetbiztonsági bizottság alelnökeként lenyúlhattam volna kétmilliárdnyi közpénzt?” – tette fel a mindenkit érdeklő kérdést.
  • Szerinte Gyurcsány Ferenc beszéde nehezen érthető és zavaros volt, amikor azt mondta, kezdjen párbeszédet az ellenzékkel a kormány.
  • Szerinte nem mindenről Soros “az a spekuláns” György jut eszébe.

(zoom.hu) Kép forrás: zzom.hu


 

h i r d e t é s

h i r d e t é s

betöltés..