Szavazott a t. Ház: nem jár börtön a sajtóban megjelent rágalmazó vagy becsületsértő cikkekért
Megszavazta a parlament a Fidesz javaslatát kedden, amely alapján enyhítenek a sajtóban megjelent rágalmazó- vagy becsületsértő állítások büntethetőségén. Az előterjesztést 129 igen és 57 nem szavazattal fogadta el az Országgyűlés.
A jövőben nem lesz büntetendő a rágalmazás és becsületsértés, ha az egy sajtótermékben közügyek szabad megvitatása közben történik. Mindaddig, amíg az állítás „nyilvánvalóan és súlyosan” nem sérti valaki emberi méltóságát. A módosító csak a sajtóra vonatkozik. Ha valaki egy blogon, a Facebookon vagy hasonló oldalakon csinálná ugyanezt, az továbbra is büntethető marad.
Az eddig érvényben lévő Btk. szerint rágalmazásért két évre is ítélhettek valakit. Ha valaki a becsület csorbítására alkalmas, hamis hang- vagy képfelvételt készített, akkor egy évet kaphatott, ha nyilvánosságra hozta, akár három évet is. Ha becsületsértésről volt szó, akkor szintén egy év volt kiszabható.
A módosítás értelmében a sértettnek ezután csak sajtó-helyreigazítási eljárás, és személyiségi jogi per marad meg lehetőségként.
A módosítóhoz csatolt hivatalos indokolás szerinta fideszes politikusok ezzel most a sajtó „dekriminalizációját” hajtanák végre, mert szerintük a közügyek szabad megvitatása nagyon fontos érték. „A közügyekkel kapcsolatos véleménynyilvánítás esetén csak végső esetben lehet a büntetőjog eszközéhez folyamodni, mivel a sértett sajtó-helyreigazítási eljárás, illetve személyiségi jogi per útján is jóvátételt nyerhet mind erkölcsi, mind anyagi értelemben” – áll az iratban.
Ezt a módosítást egyébként nem a javaslatot benyújtó fideszes Kocsis Máté és Halász János találta ki, hanem a kormányközeli Transzparens Újságírásért Alapítvány – a Fidesz-frakció mindössze egyetértettek velük. A frakció a Telexnek erről korábban azt írta, „a Transzparens Újságírásért Alapítvány kereste meg a frakciót, jelezve, hogy a probléma egyetemes, politikai oldalaktól független. Az újságíró-szervezet javaslatát átgondoltuk és elfogadtuk, mert az az újságírói munka zavartalan végzését szolgálja, őket védi”.
Rágalmazásért eddig is kevés újságírót ítéltek el, de volt már rá példa, hogy egy blogger letöltendő börtönbüntetést kapott. A TASZ szerint a változtatás jó pont lesz a szólásszabadság dekriminalizációját évek óta követelő Európa Tanács és az Európai Unió felé, de önmagában még nem javít a hazai sajtóviszonyokon. (Telex)