h i r d e t é s

Személyes szavazók kontra levélszavazatok

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam
a- a+

Személyes szavazók kontra levélszavazatok

2020. november 05. - 16:41

Egyszerűen: a demokrata szavazók jobban betartják a koronavírussal kapcsolatos óvintézkedéseket, ezért jóval nagyobb arányban szavaztak levélben, mint Trump követői. 

Donald Trump - Forrás: Ágoston László / Facebook

Ezt előre lehetett sejteni, hogy így lesz, hiszen a kampány egyik legfontosabb eleme volt, hogy Trump bagatellizálta a járvány hatását saját újraválasztása érdekében, a demokraták pedig kiemelték például a távolságtartás fontosságát.

És az előzetes felmérések is ezt mutatták: a személyesen szavazók kb. 70%-a a jelenlegi elnöke adta a voksát (a nagyságrend és a tendencia a fontos, a szám államonként változó), a levélben szavazók esetében meg pont fordítva: 70% Bident támogatta.

Namost a helyszíni szavazatokat a legtöbb helyen rögtön összesíteni lehetett, de a leveleket fel kell bontani, ellenőrizni kell az aláírást stb., ezért ezeknek az összeszámolása sokáig tart.

A választás lezárása után szavazni már NEM lehetett, de például Pennsylvania államban péntekig adtak még időt a leveleknek BEÉRKEZNI.

Így történt, hogy Trump a helyszíni szavazatok miatt az első este győzelemre állt - és ezért kezdett arról beszélni, hogy le kell állítani a szavazatok szamolását.

Teljesen alap nélkül: ez kb. olyan, mintha egy focimeccset a saját csapatod vezetésénél le akarnál állíttatni a bíróval a 75. percben.

Mindenki tudta, hogy a Bidenre leadott szavazatok nagy százaléka, még nincs összeszámolva.

Ezért beszélt már akkor is csalásról Trump, amikor még nyerésre állt. Mert tudta, hogy ez változni fog - mert tudni lehetett.

Azóta a posztjait folyamatosan alhírként jelöli meg a Twitter - mert hazudik is. Például borzasztó korán volt még, amikor kijelentette, hogy megnyerte Michigant - amit a nagyobb részt Bidenre érkező levélszavazatok összeszámolása után elveszített később.

Vagy meghamisított eredményeket adott közre, amelyekkel azt akarta alátámasztani, hogy csalnak a szavazatokkal, mutatva egy hatalmas ugrást Biden oldalán - miközben a saját számai egyet sem ugrottak.

Eközben Biden már lassan 3 millióval több szavazattal áll egy megkérdőjelezhetetlenül legitim, rekordmagas részvétel mellett lebonyolított választáson.

A magyar kormányközeli média persze Trump oldalán áll, és örömmel önti magából a csalásról szóló híreket, hiszen Orbán is megmondta: "nincsen B terv" Trump veresége esetére.

A valóság az, hogy a történelemben először több, mint 70 millió szavazattal valószínűleg Biden nyeri a választást.

Trump jelenlegi retorikája viszont konkrét polgárháborúhoz vezethet. Ezért is van az, hogy számos republikánus szenátor sem (!) hajlandó beállni a hazugságai mögé.

És mert nem védhető a helyzet: egészen a választásokig választók megfélemlítésével, a választáson való részvétel megnehezítésével, a levélszavazatok folyamatos ellehetetlenítésére tett próbálkozásokkal pont a republikánusok voltak azok, akik jogtalan vagy etikátlan eszközöket vettek igénybe.

Most pedig hazugságokkal kampányol Trump a csalás ellen.

Aki politikai jövőt szeretne magának és nem kizárólag a szélsőjobbon, annak ez vállalhatatlan.

 

Ágoston László
Facebook

Címkék: