h i r d e t é s

Szijjártó Péter Joe Biden korrupciógyanús ügyeit kéri számon

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam
a- a+

Szijjártó Péter Joe Biden korrupciógyanús ügyeit kéri számon

2020. október 17. - 15:35

Orbán Trump elnök újraválasztásának támogatásáról már korábban nyilatkozott, akkor azt is mondta, hogy neki olyan jó "A" tervei vannak, hogy sosincs szüksége "B" tervre. Most Szijjártón keresztül szólalt meg a NER, hátha sikerül Biden megítésélén változtatni.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter - A kép illusztráció! - Forrás: MTI/Kovács Attila

Joe Biden demokrata párti amerikai elnökjelöltnek először meg kellene válaszolnia az ukrajnai korrupciógyanús ügyeiben felmerülő kérdéseket, mielőtt újra Magyarországgal kezdene foglalkozni - mondta a külgazdasági és külügyminiszter szombaton a közösségi oldalán megjelent felvételen.

Szijjártó Péter felidézte, Barack Obama elnöksége alatt Joe Biden alelnökként nyolc évig sokat foglalkozott közép-európai kérdésekkel, most pedig a demokraták elnökjelöltje a néhány hét múlva sorra kerülő amerikai választáson.
Hangsúlyozta, a demokraták hivatali ideje alatt a közép-európai országok kioktatása, folyamatos támadása zajlott amerikai részről.
"Mi magyarok a saját bőrünkön éreztük mindezt" - fogalmazott a tárcavezető, majd példaként említette a magyar alaptörvény elfogadását kísérő támadásokat, valamint azt is, hogy az "amerikai nagykövetség vezetői milyen önfeledt örömmel vettek részt azokon a budapesti tüntetéseken, amelyeket az ellenzék a kormánnyal szemben rendezett".
Emellett emlékezni kell azokra a politikailag rendkívül elfogult véleményekre is, melyeket a magyar ellenzék támogatása és a magyar kormány támadása érdekében hoztak nyilvánosságra - tette hozzá.
Szijjártó Péter felidézte, Joe Biden ebben az időszakban nagyon sokat foglalkozott Ukrajnával, "volt egy olyan időszaka az alelnöki periódusának, amikor kis túlzással többet járt Ukrajnába, mint a Washingtonon kívüli vidéki Amerikába".
"Ez volt az az időszak, amikor a fia, hogyhogy nem az egyik fő ukrajnai energetikai vállalat egyik igazgatói pozícióját töltötte be" - mondta, aláhúzva, ebben az időszakban rendkívül korrupciógyanús ügyek történtek az ukrán energetikai szektorban.
Hangsúlyozta, most Joe Biden újra szájára vette Közép-Európát és egy kampányeseményen teljesen igaztalan és méltatlan vádakkal illete Magyarországot és Lengyelországot.

Szijjártó Péter szerint jó lenne, ha Joe Biden mielőtt újra Közép-Európával kezdene foglalkozni, megválaszolná, hogy a fia milyen szerepet játszott azokban a korrupciógyanús ügyekben, melyek az ukrajnai energetikai szektorban végbementek.
A miniszter elmondta, arra is választ várnak, Joe Biden milyen módon vetette latba politikai befolyását a fia és a fia által vezetett vállalat nyereségessége érdekében; miért helyezett nyomást az ukrán kormányra és államra, hogy menesszék az ukrán főügyészt, milyen köze volt ennek a menesztésnek ahhoz, hogy teljesen elültek a Joe Biden fiának energetikai üzleteihez kötődő nyomozások. (MTI)