Szijjártó Péter: mindenki érdeke a stabil Törökország
Európának és benne Magyarországnak minden kétséget kizáróan az az érdeke, hogy Törökország stabil legyen - mondta Szijjártó Péter magyar külgazdasági és külügyminiszter kedden az MTI-nek Ankarában
Kifejtette: ha Törökország nem stabil, akkor az Európára háruló bevándorlási nyomás drámai módon növekedhet, és újra tömegesen zúdulhatnak az illegális bevándorlók a nyugat-balkáni útvonalra. Ez komoly nyomás alá helyezné Magyarország déli határát is, és újra megismétlődnének a tavaly őszi jelenetek - hangsúlyozta.
A tárcavezető kiemelte: el kell utasítani Törökország destabilizálására irányuló minden kísérletet. Ennek megfelelően Magyarország elítélte a júliusi 15-i katonai puccskísérletet. Hangsúlyozta: aki Törökország stabilitását támadja, az Európa biztonságát támadja.
A miniszter szerint kifejezetten károsak a hatalomátvételi kísérlet felelőseinek felderítésével kapcsolatos külföldi kritikák. Egy katonai puccs komoly dolog, éppen ezért komoly választ is igényel. Tiszteletben kell tartani a demokratikusan megválasztott elnöknek és a kormánynak a történtekre adott válaszát - nyomatékosította.
A külügyminiszter utalt arra: a barát az bajban is barát, aki mellett ki kell állni. Törökországgal nem csak a menekültügyi megállapodás, az Iszlám Állam (IÁ) dzsihadista szervezet elleni harc vagy a NATO-kötelezettségek kapcsán kell jó viszonyban lenni - tette hozzá.
Szijjártó Péter szerint Törökország három ok miatt játszik meghatározó szerepet Európa biztonsága szempontjából. Az említett három ok a bevándorlás kérdése, a szíriai rendezés ügye és a terrorszervezetek elleni küzdelem - jelentette ki.
A tárcavezető arra is kitért: a török kérésnek megfelelően a magyar hatóságok alaposan kivizsgálják, hogy egyes Magyarországon működő szervezetek veszélyeztetik-e Törökország stabilitását, illetve együttműködnek-e ilyen tevékenységet folytató mozgalmakkal. Ha igen, akkor Magyarország meg fogja tenni a saját, valamint Törökország és Európa biztonságának garantálásához szükséges lépéseket - szögezte le.
A Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) által közreadott képen Ismail Kahraman házelnök (k) fogadja Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminisztert (b6) Ankarában 2016. augusztus 23-án.
MTI Fotó: KKM/Szabó Árpád
A miniszter rámutatott: Törökország stabilitása nemcsak biztonsági kérdés Magyarország számára, hanem gazdasági is. A két ország közötti kereskedelmi forgalom 2015-ben elérte a 2,7 milliárd dollárt - idézte fel. A gazdasági kapcsolatok további dinamizálása érdekében a magyar Eximbank 208 millió dolláros hitelkeretet biztosít a magyar-török vállalatok közötti együttműködés finanszírozására, Magyarország 5 külpiaci irodát működtet, 4 külgazdasági diplomata dolgozik Törökországban és a jövőben a Magyar Villamos Művek is képviseletet nyit majd Isztambulban - sorolta fel.
Részleteket említve Szijjártó Péter utalt arra, hogy a gazdasági együttműködés dinamizálása négy fő területet érint. Ennek kapcsán említette a mezőgazdaság területét, a Fővárosi Vízművek török nagyvárosokkal való együttműködését, az energiarendszerek fejlesztését és a török nukleáris szakemberek magyarországi képzését A tárcavezető ismertette, hogy jelentősen emelkedik a török beruházók érdeklődése Magyarország irányába, jelenleg tíz török befektetési szándékról zajlanak tárgyalások autóipar-logisztika és textilipar területén.
A külügyminiszter bejelentette: Törökország támogatja Magyarországnak az ENSZ Emberi Jogi Tanácsba való jelöltségét.
Szijjártó tájékoztatott arról, hogy ankarai tartózkodása során előkészíti a két ország felső szintű stratégiai együttműködési tanácsának ülését. Közölte, hogy Orbán Viktor miniszterelnök törökországi látogatására vagy még az idén vagy a következő év elején kerül sor.
A tárcavezető a török állampolgárok kilátásba helyezett vízumliberalizációjával kapcsolatban az MTI kérdésére elmondta: a feleknek, tehát az Európai Uniónak és Törökországnak is be kell tartania a vállalt kötelezettségeket. Mint fogalmazott: Ankarának teljesítenie kell az általa vállalt feltételeket, az európai intézményeknek pedig be kellene fejezniük, hogy áltatják Törökországot. Több olyan nyilatkozat is született Brüsszel részéről, amely megengedőbb volt a kritériumokra vonatkozóan és ez a kép méltatlan helyzetbe hozta mind Törökországot, mind az Európai Uniót - fogalmazott.
A külügyminiszter utalt arra is, hogy Törökország minél stabilabb, annál közelebb van az Európai Unióhoz. Európa szempontjából kifejezetten jó hír a török-izraeli közeledés, valamint a török-orosz megbékélés, és Magyarország támogatja a török-egyiptomi kapcsolat rendezését is - értékelte. A miniszter jangsúlyozta: ha ezek a kapcsolatok normalizálódnak, az azt jelenti, hogy Magyarország keleti és délkeleti szomszédsága stabilabb és békés. Európának is érdeke, hogy a NATO-tag Törökország és Oroszország békében éljenek egymás mellett. Megerősítette: Törökország kiegyezése a regionális politikai, hatalmi szereplőkkel kifejezetten jó hír Európ számára
Szijjártó Péter a júliusi 15-i katonai puccskísérlet által fenyegetett török kormány iránti szolidaritás kifejezéseként tesz látogatást Ankarában. A tárcavezető találkozott Binali Yildirim kormányfővel, Ismail Kahraman házelnökkel, továbbá négyszemközti megbeszélést folytat Mevlüt Cavusoglu külügyminiszterrel, és ellátogat a parlament épületébe is, amelyet a hatalomátvételi kísérlet éjszakáján bombatalálatok értek. (MTI)