h i r d e t é s

Szijjártó Péter Szíjj László luxusjachtján pihenget

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam
a- a+

Szijjártó Péter Szíjj László luxusjachtján pihenget

2020. augusztus 18. - 14:48

Miközben Facebook-oldala szerint lázasan egyeztet a minszki helyzetről magasrangú külföldi politikusokkal.

Fotó: Németh Dániel / Átlátszó

Míg a Facebook-oldalán Szijjártó Péter arról posztol, hogyan egyeztet a minszki helyzetről, vasárnap az Átlátszó a Lady MRD-en, vagyis a Szíjj László tulajdonában lévő hétmilliárd forintos luxusjachton fotózta le a külgazdasági és külügyminisztert az Adrián nyaralás közben.  

"Minden túlzás nélkül égnek a vonalak miniszterelnöki és külügyminiszteri szinten is a minszki fejlemények kapcsán. Ma reggel a három balti külügyminiszterrel, Edgars Rinkēvičs lett, Urmas Reinsalu észt és Linas Linkevicius litván kollégával beszéltünk, majd egyeztettem Miniszterelnök úrral, aki Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnökkel tárgyalt telefonon" – írta a külügyminiszter hétfőn, dolgozószobában telefonálós képpel illusztrálva a munkát.

"Az európai politikai közvéleményt továbbra is a minszki helyzet foglalkoztatja. Ma telefonon beszéltem is erről Josep Borrellel, az Európai Unió külügyi főképviselőjével és Heiko Maas német külügyminiszter-kollégával" – posztolta vasárnap, a mellékelt képen pedig egy tárgyalóteremben mobilozott.  

Az Átlátszó viszont ugyanezen a napon, augusztus 16-án vasárnap a Lady Mrd-en, a Szíjj László tiszakécskei nagyvállalkozó által birtokolt máltai offshore cég tulajdonában lévő luxusjachton látta és fotózta a tárcavezetőt Horvátországban, Biograd Na Morutól 25 kilométerre délre, a szárazföldtől 15 kilométerre.

A lap úgy vélekedett, hogy Szijjártó ekkor már jó néhány napja a luxujachton pihenhetett családjával. A Lady Mrd augusztus 8. és 11. között Sibenik kikötőjében volt, onnan a spliti öbölbe ment, majd a repülőtér alatti öbölben várakozott.

Az Átlátszóval való találkozás meglephette a politikust, öt-tíz perc múlva a legénység két tagja egy jetskivel elindult megtudni, ki és miért fotózza a hajót és az utasokat. Negyed óra múlva a Lady MRD-n kikapcsolták a tengeri navigációs berendezést, így az eltűnt a térképről.

Júliusban szintén az Átlátszó számolt be arról, hogy az Artemy és a Lady MRD nevű jachtokat üzemeltető L&L Charter Ltd. valódi tulajdonosa Szíjj László tiszakécskei nagyvállalkozó. A Lady MRD jachtot korábban Mészáros Lőrinc is használta

Korábban még nem volt Máltán nyilvánosan elérhető adatbázis az ott bejegyzett cégek valódi tulajdonosáról, ezért akkor csak annyit lehetett tudni, hogy a hajót egy L&L Charter Ltd nevű máltai offshore cég regisztrálta. Nemrég azonban egy pénzmosás elleni uniós direktívának köszönhetően a máltai offshore cégek valódi tulajdonosainak kilétét nyilvánosságra hozták. Az adatbázisból pedig kiderült, hogy a hajókat üzemeltető L&L Charter Ltd. valódi tulajdonosa Szíjj László, a negyedik leggazdagabb magyar.

Reagált a külügyi államtitkár

A Külgazdasági és Külügyminisztérium államtitkára, Menczer Tamás reagált a keddi hírre.

"Igen, a miniszter szabadságát tölti, és közben dolgozik. Számos külügyminiszterrel tárgyalt telefonon, foglalkozott a beruházás-ösztönzési támogatásokkal, velem pedig a nemzetközi sporteseményekre vonatkozó – koronavírussal kapcsolatos – szabályokat dolgozta ki" – írta. Hozzátette, hogy a külügyminiszter általános munkatempóját még az ellenfelei is elismerik, a szabadsága sem telik munka nélkül. "A képmutatás csúcsa, hogy azok, akik folyamatosan a magánélet szentségéről és sérthetetlenségéről beszélnek, leselkednek, és fényképeket készítenek egy, a családja körében lévő emberről" – zárta bejegyzését Menczer Tamás. (nepszava.hu)