h i r d e t é s

Szikora Róbert lesz az Eucharisztikus Kongresszus egyik arca

Olvasási idő
kevesebb, mint
1 perc
Eddig olvastam
a- a+

Szikora Róbert lesz az Eucharisztikus Kongresszus egyik arca

2020. március 04. - 12:05

Az énekes Erdő Péterrel is találkozott. - írja a mandiner.hu.

Illusztráció: magyarnaracs.hu

Szikora Róbert, az R-GO frontembere többször, több fórumon beszélt már vallásosságáról, például 2019 novemberében az ATV-n kiemelte, hogy napi szinten templomba is jár. A Bors kedden arról írt, hogy Szikora vallási nagykövet lesz, mert felkérték az 52. Eucharisztikus Kongresszus egyik arcának. 

Úgy éreztem, ez óriási ajándék valahonnan fentről

– nyilatkozta a lapnak. Szikorának elmondták, hogy ő lenne a rendezvény egyik nagykövete, az arca. Az előmunkálatokban is részt vehet, mint hitvalló, tanúságtevő.

Sok ke­resztény színész, művész van, de ebben a műfajban engem választottak

 – magyarázta. Az énekes találkozott Erdő Péter bíborossal is, akit közvetlen, nagyformátumú személyiségnek írt le. Karácsonykor, egy másik rendezvényen Böjte Csabával találkozott. 

Gyerekkorom óta vallásos vagyok, nemes feladatnak érzem. Boldogan segítek, hiszen élő téglája vagyok az egyháznak. Sok feladatom lesz, de erről még nem tudok beszélni.

mandiner.hu