Színpompás jubileumi virágkarnevál Debrecenben
A rangos és világhírű virágkarnevál néhány éve már nem csak egy napról szól. A karneváli héten hazai és külföldi fellépők, színes programok, tündérkert, fényszínház, a legkisebbeknek tartott báb előadások, a nagyobbaknak rendezett színvonalas koncertek, színi előadások és a Nagyerdőn több mint egy héten át tartó Cseh Sörfesztivál is színesíti a pazar program kavalkádot.
A legjobban várt attrakció most is - mint mindig-- az augusztus 20.-ai karneváli vonulás volt, át a városon, a stadionig. Már korán reggel özönlöttek az emberek Debrecenben, a Virágkarnevál útvonalára. Szerencsére az égiek sem szóltak közbe, így a parádé, ragyogó napsütésben kezdődhetett el. Az ötvenedik debreceni virágkarneválon 18 virágkocsi, 10 hazai és 17 külföldi művészeti csoport mutatkozott be a karneváli menetben. Több gördülő alkotás az évtizedes testvérvárosi, testvérmegyei együttműködéseket dicséri, ugyanakkor rekordszámban képviseltették magukat a multicégek, nagyvállalatok is. A cívisvárost egy szorgos méhcsaládot ábrázoló óriás kocsi szimbolizálta. A művészeti csoportok mintegy 2000 közreműködővel vonultak, Japántól Olaszországon át Kolumbiáig, összesen 14 nemzet képviseletében.
Az útvonal két oldalán sok tízezer érdeklődő, csak saccolni lehet mennyien lehettek. Talán nem tévedek nagyot, ha úgy gondolom, közel 200 ezer volt a tapsoló, gyönyörködő közönség száma. Sokan már órákkal a vonulás kezdete előtt elfoglalták a helyüket, felszerelkezve némi elemózsiával, és az elmaradhatatlan összecsukhatós kisszékkel. Voltak, akik kispárnát is hoztak magukkal. A forróság miatt bizony legyezőre is szükség volt, vagy jéghideg sörre.
Az idei karneváli menetben látható kompozíciók egyrészt tisztelegtek a több mint ezeréves magyar államiság és az államalapító Szent István király előtt, köszöntötték az életet adó új kenyeret, másrészt felidézték a régi karneválok hangulatát
A virágkompozíciók – amelyek elkészítéséhez a hazai élő és száraz virágok mellé egymillió szál friss dália érkezett Hollandiából – felidézték az elmúlt fél évszázad legemlékezetesebb karneváljait.
Tegnap még közel 200 fő díszítette élővirággal a kocsikat, hogy teljes pompájukban ragyogjanak. Ahogy szokott, reggelre minden készen volt.
A menet útvonalán lépni sem lehetett, minden talpalatnyi hely foglalt volt. Korán kelt a város, minden korosztály az utcán volt, látni akarta a világhíres Debreceni Virágkarnevált. Nagyon sokan érkeztek az ország más megyéiből, jómagam például egy székesfehérvári házaspárral találkoztam, akik most voltak először a karneválon. De körülöttem voltak, akik Szlovákiából, vagy éppen Romániából érkeztek erre a napra a városba. A Virágkarnevál az évtizedek alatt komoly rangot vívott ki magának, nagy hagyománnyal rendelkező értéke, mintegy védjegye a városnak.
A látványt szavakkal nehéz visszaadni. Színpompás látnivalók követték egymást, csak kapkodta az ember a fejét. Nem lehetett betelni a látvánnyal, még a gyakorlott karnevál látogatók is elismeréssel tapsolták vörösre a tenyerüket.
Talán a képek segítenek abban, hogy érzékelni lehessen az 50. Debreceni Virágkarnevál hangulatát. Netán még kedvet is csinálnak ahhoz, hogy aki teheti, jövő év augusztus 20-át Debrecenben töltse. Akár már most lehet szállást foglalni.
A karnevál minden évben megújul, új látványosságokkal bővül. A szervezők munkája megtérül, hiszen jó hírét viszi a városban, határainkon belül, és azon túl is.
Az idei karnevál volt az első, amikor nem értékelte zsűri a virág kocsikat, mindenki győztese lett a felvonulásnak. Ugyanakkor a Galiba gyermekfesztiválon felvonuló kis virágkocsik közül a karneválra meghívott tiszteletbeli nagykövetek gyerekei - nyolc családból harminc gyerek - választotta ki azt a három kocsit, amely felvonulhatott a menetben.
A karneváli vonulás után idén már a hatodik alkalommal lesz Karneváléj a Nagyerdei Stadionban. A tervek szerint az ötven esztendő jegyében best of zenei válogatással és lenyűgözőnek ígért látvánnyal szolgálva várják a szervezők a nézőket. Az este nagyszabású tűzijátékkal zárul majd.
Hat virág kocsi augusztus 21-én Nagyváradra utazik, ahol többek közt a Szent Koronát ábrázoló kocsit, a Szent László legendája című kompozíciót, valamint a "Mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma" című, a hajdú-bihari önkormányzat és a Bihar Megyei Tanács közös kocsiját, továbbá Nagyvárad és Debrecen Hagyományok elnevezésű közös kocsiját is láthatják az érdeklődők.