h i r d e t é s

Szörényi letiltotta a dalát a Tankcsapda lemezéről

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Szörényi letiltotta a dalát a Tankcsapda lemezéről

2016. december 12. - 09:58
0 komment

Magyar együttesek dalait dolgozza fel egyik lemezén a Tankcsapda – a csapatok egy kivétellel örömmel adták dalaikat a válogatáslemezhez.

Szörényi Levente (b) és Bródy János (j) - Forrás: Blikk.hu

Szörényi Levente azonban megtiltotta a debreceni rockbandának, hogy feldolgozzák az Illés: Goodbye, London! című számát - írja a Bors.

A Tankcsapda frontembere, Lukács László az RTL Klub Portré című műsorában elmondta:

A felvétel el is ké­szült, de aztán a megjelenés előtt az utolsó utáni pillanatban végül nem adott rá engedélyt az Illés. A Szörényi-Bródy páros ugyanis végül azt mondta, hogy nem. Igazából pontosan nem tudjuk, hogy miért nem, mert velük személyesen nem sikerült erről beszélni, mert ők annyira magasan ülnek a Parnasszuson, hogy csak áttételesen tudtunk velük kommunikálni.

A Bors megkérdezte Bródy Jánost, így végül kiderült, miért került tiltólistára a dal:

A Tankcsapda nagyon jó rockzenekar, tisztelem és szeretem is a munkájukat. Csak annyit kértünk, hogy megjelenés előtt mutassák meg a dalt. Amikor Szörényi Levente végül meghallgatta, aggódva hívott fel, nem tetszett neki. Annyira nem, hogy végül megtiltotta, hogy játsszák. A szövegben, a ritmusban és a dallamban is volt változás.

- mondta Bródy, aki hozzátette:

Ez a dal Levente személyes kedvence, a rá­diók viszont már nemigen játsszák. Le­ventének rosszul esett volna, ha az eredeti helyett ezt játsszák most.

propeller.hu