h i r d e t é s

Szövetkezeti formában győznék le a Fideszt

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam

Szövetkezeti formában győznék le a Fideszt

2019. március 21. - 08:45

 

Komlón is összejött az őszi önkormányzati választásra a Fidesszel szembeni szövetség. A 100%-os ellenzéki egységet maga mögött tudó Ferenczy Tamás komlói polgármesterjelölt az ATV Egyenes Beszéd című műsorában a példaértékű megállapodásról szerda este azt mondta, ez csakis azért jöhetett létre, mert kizárólag arra koncentráltak, mi az, ami összeköti őket.

Szakács László - Forrás: pecsistop.hu

A teljes ellenzéki összefogást Szakács László, jelentette be kedden. Az MSZP elnökhelyettese a műsorban elmondta, a faltól falig tartó széles ellenzéki összefogás kulcsa az volt, hogy a megfelelő időben a kellő hatékonysággal sikerült meghozni az erről szóló döntéseket. Ehhez persze az is kellett, hogy Ferenczy Tamás személyében egy olyan jelöltet sikerült csatasorba állítani, akit ismernek, elfogadnak, sőt kedvelnek a Komlóiak.

Nagyon fontos, hogy a Komló Összeköt elnevezésű civil, lokálpatrióta szövetségben részt vevő jelöltek és aktivisták között „a tapasztalat és a fiatalos lendület egyszerre áll össze” – emelte ki az MSZP-s politikus, Komló korábbi alpolgármestere. Szerinte ez a példaértékű konstrukció azért tudott összejönni, és azért is fog győzni, mert „ezt most mindenki akarta”.

A Baranya megyei iparkamara komlói szervezetét vezető Ferenczy arra a kérdésre, hogy jól meggondolta-e, hogy beszáll a politikába, úgy felelt: ezt a kérdést a családja több tagjától is megkapta. Bár az első reakció mindannyiuk részéről az aggodalom volt, ugyanakkor mindannyian a támogatásukról biztosították. Karaktergyilkosságtól egyébként nem tart, erre amúgy sem lehet felkészülni szerinte.

Komlón 2014-ben a Fidesz nyerte a polgármester-választást 41%-kal, de a két ellenzéki jelölt külön már akkor is több szavazatot szerzett, mint a kormánypárt jelöltje. 2018-ban az országgyűlési választáson pedig ellenzéki összefogás mellett szintén legyőzhető lett volna a körzetet végül elhappoló fideszes Hoppál Péter. Ferenczy István most az MSZP mellett a DK, a Jobbik, az LMP, a Momentum, a Tisztelet Komlónak Egyesület, az Új Kezdet, a Vállalkozók Klubja is támogatja.

 

Szerző: Nagy András / hirklikk.hu


 

h i r d e t é s