h i r d e t é s

Szuper kutyás programokkal várnak a VII. Örökbefogadott Állatok Napján

Olvasási idő
6perc
Eddig olvastam
a- a+

Szuper kutyás programokkal várnak a VII. Örökbefogadott Állatok Napján

2019. szeptember 10. - 13:50

A szaporítók elleni harcnak szentelték a szervezők az idei, VII. Örökbefogadott Állatok Napját, ahol nemcsak hasznos tudnivalókkal, hanem élményekkel is gazdagodhatnak a résztvevők. 

Örökbefogadott kutya. Illusztráció: MTI Fotó: Mohai Balázs

A rendezvényre szeretettel várják az érdeklődőket szeptember 14-én, szombaton, 10.00 és 15.15 óra között a Népligetben, a Planetárium mögötti területen. Az Illatos úti ebtelepet támogató Doktorok az Állatokért Állategészségügyi Alapítvány (DOKTA) szervezésében, a Kőbányai Önkormányzat támogatásával megvalósuló, izgalmas bemutatókkal is kecsegtető rendezvény célja, hogy az örökbefogadás ösztönzésén kívül bővebb ismeretekkel lásson el a helyes állattartással kapcsolatban is.

A szervezők az örökbefogadott állatokon és gazdijaikon kívül várnak minden kutya- és macskatartót, valamint azon állatbarátokat is, akik még csak fontolgatják négylábú házi kedvenc beszerzését. Lesz kutya—gazdi szépség- és kutyabehívó verseny, a kutyanevelésben segítséget jelentő, új módszereket felvonultató érdekes bemutatók, óriás méretű kutyás ki mit tud társasjáték, örökbefogadott állatok közös fotózása és kutyahűségeskü, kutya—gazdi fotózás, örökbefogadási tanácsadás, valamint a legkülönfélébb szakemberek, akik egész nap várnak az akár egyénre szabott tanácsaikkal. Emellett egy új ügyességi versennyel is készülnek a szervezők, az ebolimpiával, amelyre hatballábas kutya—gazdi párosok is bátran jelentkezhetnek. A résztvevők találkozhatnak Nózival, a nyugdíjas kábítószer-keresővel, Mandyvel, a veterán robbanószer-keresővel, valamint a Jóban Rosszban színésznőjével, Bugár Annával, aki nemcsak gazdiként érkezik, hanem a kutya—gazdi szépségverseny egyik zsűritagjaként is. 

A mókás programok mellett azonban idén két fontos küldetése is van a szervezőknek: az egyik, hogy egy szakmai beszélgetés, egy fotókiállítás, kiadványok és oktató játékok, valamit szakmai partnerek, civil társszervezetek segítségével átadják mindazt, amit jó, ha tudunk a szaporítók állatkínzó és illegális tevékenységével kapcsolatban, akár kutyavásárlás előtt állunk, akár lelkes állatbarátok, segíteni akarók vagyunk.

A szaporítók elleni harc egyik legfontosabb lépése, hogy megértessük mindenkivel, miért nem szabad szaporítótól kutyát vásárolni

 – hívja fel a figyelmet a téma fontosságára Dódity Gabriella, a Fővárosi Önkormányzati Rendészeti Igazgatóság (FÖRI) Állategészségügyi Szolgálatának Illatos úti telepét segítő Doktorok az Állatokért Állategészségügyi Alapítvány (DOKTA) kuratóriumi tagja.

A szaporítók a jogszabályokat nem tartják be, tudás és megfelelő engedélyek hiányában pároztatják az egyedeket, kizárólag a minél nagyobb anyagi előnyt szem előtt tartva „állítják elő” a kutyakölyköket.

A szukákat a lehető legtöbb egyed érdekében minden tüzeléskor pároztatják, kizsigerelve ezzel a testüket. Amikor a szervezetük már nem bírja a terhelést, legyengül, megbetegszik, és már nem hoz hasznot, sokszor kivégzik, vagy utcára dobják, sorsára hagyják. Rengeteg hasonló sorsú kutya kerül a gyepmesteri telepekre vagy a civil szervezetekhez. Az állatokat a lehető legkisebb helyen, szűk ketrecekben, pincékben, sötét zugokban, bezárt ládákban tartják. A kölyköket a törvényben is előírt 8 hetes kor előtt elválasztják anyjuktól, sok esetben visszafordíthatatlan kárt okozva ezzel. Az így „előállított” kiskutyák szinte kivétel nélkül betegek, egészségtelenek, és lelkileg sincsenek rendben.

Nagyon fontos, hogy aki úgy véli, hogy szaporítóval áll szemben, az azonnal értesítse a hatóságokat, a település jegyzőjét vagy a rendőrséget

 – tette hozzá Dódity Gabriella.   

Az alapítvány másik fontos küldetése a VII. Örökbefogadott Állatok Napján, hogy gazdit találjon az ország gyepmesteri telepeinek történetében első, az Állategészségügyi Szolgálat Illatos úti telepén rehabilitált hat kutyának: Zsöminek, Roninak, Misának, Malinak, Tökinek és Frodónak. Ötükkel – bár csak rövid ideig – személyesen is találkozhatsz a rendezvényen, és a partner kutyaiskolák (Népszigeti és Guru) őket rehabilitáló terapeutáival is beszélgethetsz. Az örökbefogadásukra pedig – alapos megfontolás és ismerkedés után – leghamarabb másnap, az Illatos úti telepen lesz lehetőséged, illetve más gazdira váró állatok is lesznek.

Az idei Örökbefogadott Állatok Napja a hetedik a sorban, de még mindig óriási szükség van rá – hívja fel a figyelmet Dódity, hozzátéve, hogy a magyar állattartói kultúra színvonalának elégtelenségéből fakadó problémák leginkább az Illatos úti telepen, ill. más gyepmesteri telepeken érezhetőek a legjobban. Évente kb. ezerötszáz állat kerül a fővárosi telepre, ezért többek között rövid távon az örökbefogadás segítésére, hosszú távon pedig a nevelésre van szükség. A rendezvény életre hívója hét évvel ezelőtt maga a FÖRI Állategészségügyi Szolgálata volt, amely fő szakmai partnerként ma is annak fókusza. 

A rendezvényen a házikedvenccel együtt részt venni kívánók az állat oltási könyvét is hozzák magukkal! Minden program ingyenes. Részletes program: dokta.hu, kobanya.hu

VII. ÖRÖKBEFOGADOTT ÁLLATOK NAPJA – PROGRAM

2019. szeptember 14. szombat

 

9.30-tól               reg. sátor            Nevezés a versenyekre, érvényes oltási könyvvel!

10.00 – 10.10     színpad Megnyitó

10.15 – 10.30     füves                    Mentsünk embert! (a Pest Megyei Kutató—Mentő Szolgálat bemutatója)

 

10.30 – 10.40     füves                    Hogyan maxold ki kutyád képességeit? (Mandy, a veterán robbanószer-kereső és a

Magyar Honvédség kutyás tűzszerésze bemutatója)

 

10.40 – 10.55     füves                    Tanítom a kutyámat – trükkök és feladatok elfoglalt gazdiknak (a Kutya Guru

Kutyaiskola bemutatója)

10.55 – 11.10     füves                    Csináld utánam! – új módszer a kutyanevelésben (a Do as I do in Hungary

bemutatója)

11.15 – 12.10     betonút Kutyabehívó-verseny és eredményhirdetés

12.10 – 12.20     színpad                Zsömi, Misa, Roni, Mali, Töki és Frodó gazdit keres – Rehabilitáció az Illatos úton

 

12.20 – 12.35     füves                    Kutyafitnessz: Fitt lesz! (a Városi Kutyatanoda interaktív bemutatója)

 

12.35 – 12.50     színpad                Ne vásárolj szaporítótól, fogadj örökbe az Illatos útról! – amit a témában jó, ha tudsz

 

 kb. 13.00 – 13.10 Mesekuckó     Rajzpályázat eredményhirdetés

12.55 – 13.55     színpad                Kutya—gazdi szépségverseny     

13.55 – 14.05     színpad előtt      Állj a képre és tégy kutyahűségesküt!

14.05 – 14.15     színpad                Szépségverseny eredményhirdetés

14.15 – 15.15     füves                    Ebolimpia – a valaha volt legviccesebb ügyességi verseny, hatballábas

kutya—gazdi párosoknak is (a Népszigeti Kutyaiskola vezénylésével) és eredményhirdetés

15.15                                                 Zárszó

A SÁTRAKBAN – Minden program ingyenes!

Regisztrációs sátor: Nevezés a versenyekre, oltási könyv szükséges!

1. Gazdira várunk! - Örökbefogadási és állatorvosi tanácsadás, csipadat-ellenőrzés

(FÖRI Állategészségügyi Szolgálata)

2. Ki mit tud? Óriás kutyás társasjáték

(Doktorok az Állatokért Állategészségügyi Alapítvány)

12.00-13.00-ig: Kutyadietetikai tanácsadás Dr. Fodor Kinga állatorvossal a DOKTA-sátorban

3. Kutyasimogató és kvízjáték

(Kőbányai Önkormányzat és a Kőbányai Állatvédelmi Járőrszolgálat)

4. Kutyaszépség-sátor: kutyakozmetikai tanácsadás, fazonírozás, karomvágás – nem csak a kutya—gazdi szépségversenyre nevezőknek

(Grooming Team)

5. Kutyabarát időtöltés – hová menjünk együtt? 

(a kutyabarat.hu csapata)

6. Kutya—gazdi fotózás

(Vauvau kutyafotó)

7. Gazdiiskola – a játékos motiválás: kutyanevelési tanácsadás

(Kutya Guru Kutyaiskola)

8. Gazdiiskola – tükör módszer: kutyanevelési tanácsadás

(Népszigeti Kutyaiskola)

9. Gazdiiskola – csináld utánam: kutyanevelési tanácsadás

(Do as I do In Hungary) 

10. Jog és állatvédelem 

(Országos Állatvédőrség Alapítvány sátra)

11. Kutyamentés Valentin napra

(Eszkuláp Állatvédő Egyesület)

12. Négylábú hősök

(Pest Megyei Kutató—Mentő Szolgálat)

13. Budapest. Tisztán szeretjük. – Minden, amit a kutyapiszokról tudni kell

(FKF Zrt.)

14. Élő természetvédelmi társasjáték

(FÖRI Természetvédelmi Őrszolgálat)

15. Platinum sátra

16. Amit az állatvédelem szabályairól tudni kell 

(az Agrárminisztérium Élelmiszerlánc-felügyeleti Főosztálya és a NÉBIH információs sátra) 

17. Mese- és rajzkuckó (gyereksátor)

10.00 – 15.00 Kutya legyek! arcfestés

10.00 - 13.00 Nózi nyomoz – Kántor Kata mesél + a DOKTA „Ne vásárolj, fogadj örökbe! / A keverék kutya szép” c. rajzpályázata (kb. 13.00: Rajzpályázat eredményhirdetés)

13.00 - 14.00 Hogyan kerüljem el a kutyatámadást? (tanácsok kicsiknek a Kutya Gurutól)

A műsorváltozás jogát fenntartjuk. Az időpontok tájékoztató jellegűek, azok pontos alakulása a versenyekre nevezők számától is függ.