Csaknem egy időben két új áruházat is nyit a Hennes & Mauritz (H&M) AB. A svéd központú ruházati cég a pesti belváros éveken át üresen álló, neves épületében, a Vörösmarty tér sarkán álló egykori tőzsdeépületben nyitja meg budapesti főüzletét (flagship store).
Budapesten a XII. kerületben, Pest megyében pedig Telkiben a legmagasabb az egy főre jutó jövedelem - derül ki az adóhivatal adataiból, amelyről Németh Gabriella, a NAV Közép-magyarországi Regionális Adó Főigazgatóságának szóvivője beszélt az InfoRádiónak.
Sötétségre és robotzajra épülő duettjeivel érkezik a Trafó Kortárs Művészetek Házába Antony Hamilton ausztrál koreográfus, akinek produkcióit október 29-én és 30-án nézhetik meg az érdeklődők az intézmény 200% tánc sorozatában.
Az idén is kétszámjegyű növekedés várható a tengerentúlról érkező turisták létszámában, az év első 8 hónapjában már 17 százalékkal több amerikai vendég érkezett Magyarországra – ismerteti a Magyar Turizmus (MT) Zrt. MTI-hez eljuttatott hírlevelében. A forgalom további növeléséhez fontos lenne közvetlen New York-Budapest légijárat indítása.
Páratlan lehetőségnek nevezte Magyarország és Budapest számára a vizes világbajnokság megrendezését az egyes kiemelt budapesti kormányzati beruházásokért felelős kormánybiztos. Fürjes Balázs az Inforádió Aréna című műsorában hangsúlyozta: több százezer turista érkezik majd Budapestre, több milliárd tv-néző figyeli majd az eseményeket, ezáltal jelentősen megnövekednek az adóbevételek.
Több százan vonultak fel az emberhez méltó lakhatásért Budapesten, az Üres Lakások menetén. A tüntetők a józsefvárosi kilakoltatások ellen is tiltakoztak - korábban egy agydaganatos nő és családja is utcára került a 8. kerületben.
Porig égett a Testnevelési Egyetem atlétikai csarnoka Budapesten, a XII. kerületi Alkotás úton csütörtök hajnalban. Lángolt a mellette álló ötemeletes irodaház is, a környéket egy időre lezárták, a kollégiumból kiküldték a diákokat. Senkit sem engednek a leégett épület közelébe.
Ester Kubisz, Sofya Samareva és Balogh Luca Enikő vehetett át díjat a Design Terminál ötödik alkalommal meghirdetett, Gombold újra! elnevezésű öltözéktervezési pályázatának vasárnap esti döntőjén a budapesti Várkert Bazárban.
Díjmentes internet-hozzáférést biztosít az Országgyűlés Hivatala a Kossuth téren, hogy segítse a korszerű, barátságos közösségi terek létrejöttét, az Országház látogatóinak és a környékbelieknek a könnyebb tájékozódást - közölte az Országgyűlés Sajtóirodája.
A bíróság újabb négy férfi előzetes letartóztatását rendelte el a szeptemberi, Kertész utcai balhé kapcsán – közölte csütörtökön a Fővárosi Főügyészség. Az ügyben – egyebek mellett – csoportosan és felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntette miatt folyik eljárás.
A 3-as metró egyik, neve elhallgatását kérő karbantartójától kapott egy levelet az Index, amelyben leírja, hogy hozzá is eljutottak a 3-as metróval kapcsolatos legújabb hírek, bár az utóbbi időben annyi a munkája, hogy meghalni sincs ideje. A levél szerint folyamatosan megy a toldozgatás-foltozgatás a vonalon. Megoldanak egy problémát, egyből lesz helyette kettő vagy három.