Meghalt az a csurgói asszony, akinek sóoldat helyett fertőtlenítőszerrel mosták ki a hasüregét még májusban, a szigetvári kórház nőgyógyászatán - értesült az RTL Híradó. Az asszony rutinműtétre ment be a kórházba; a mérgezés szövődményeibe halt bele.
Szigorodnak októbertől a járványellenes intézkedések Szlovákiában, a kormány szerdán dönt az egészségügyi vészhelyzet ismételt kihirdetéséről - jelentette be Igor Matovic szlovák kormányfő a koronavírus-fertőzöttek számának emelkedésére hivatkozva. Betiltják a tömegrendezvényeket és kint is kötelező lesz a maszk viselése.
Kinyitottak a szavazóhelyiségek Romániában, ahol több mint 3100 település, és 41 megye élére választanak vasárnap önkormányzati vezetőket az országban bejelentett lakcímmel rendelkező román és európai uniós állampolgárok.
A betegszám sokszorosa a tavaszinak, esnek ki az ellátásból az intenzív orvosok, miközben jelentősen emelni kell a koronavírusos betegek intenzív ágyainak a számát – sorolta higgadt és józan nyilatkozatában a kórház előtt álló kihívásokat Tamás László János. - írja a 24.hu
A szeptember 21-től kötelező, a maszkviselés kiterjesztésére hozott rendelkezések között nincs sok új szabály, de azokat be kell tartani, hiszen szankcióval is jár azok be nem tartása - nyilatkozta az országos tisztifőorvos pénteken az MTI-nek.
A legracionálisabb választás a tesztkapacitások nagyon jelentős megemelése, a kontaktkutatások felgyorsítása és a szigorú szabályokhoz kötött tesztelési protokoll/kritériumok irányából való elmozdulás, közeledve az európai normákhoz. - írja a Portfolio
A kormányfő állítja, hogy felkészült az egészségügy, de a Népszava birtokába került levél szerint a Korányiban és a Szent Lászlóban annyi a súlyos beteg, hogy a „lélegeztető kapacitása betelt”. A Korányiban már a szakemberek is fogytán.
Mintegy 1600 szociális intézményt zártak le a koronavírus-járvány miatt, és ez mintegy 100 ezer embert érint - mondta Fülöp Attila, az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális ügyekért felelős államtitkára hétfőn a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.
Halált okozó, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétsége miatt vádat emelt két egészségügyi dolgozó ellen a Hatvani Járási Ügyészség - tájékoztatta a Heves megyei főügyészhelyettes szerdán az MTI-t.
Hat főben korlátozza a jövő héttől Angliában a brit kormány azoknak a számát, akik épületekben és szabadtéren összegyűlhetnek, miután az utóbbi napokban jelentősen emelkedett az újonnan kimutatott koronavírus-fertőzések száma.
Szabad ég alatti börtönt csinálni egy országból zavargások kiváltása nélkül egész biztosan szép bűvészmutatvány. Ilyen hőstettet sikerre vinni, miközben épp most szenvedtünk el egy nagyerejű társadalmi lázadást, kiemelkedő teljesítménynek számít. Mégis számos vezető eljutott idáig a Covid–19-járvány kapcsán.
Elkezdődött az európai onkológiai misszió, amely a megelőzés, a kezelés, az ellátás, a kutatás és az oktatás minőségbiztosítását, valamint több, teljes körű ellátást nyújtó onkológiai központ és infrastruktúra létrehozását célozza annak érdekében, hogy 2030-ra a rákos betegek 75 százalékánál tízéves túlélést lehessen biztosítani.
Romániában az utóbbi két hét átlagánál valamivel kevesebb, 1053 koronavírus-fertőzöttet diagnosztizáltak, ugyanakkor minden korábbinál több, 60 fertőzött halt meg az utóbbi 24 órában - közölte kedden a stratégiai kommunikációs törzs.
A koronavírus-járvány által teremtett nehéz helyzetben a társadalom minden rétege megmozdult, a vadásztársadalom is, amely a tavaly decemberben megrendezett jótékonysági vadászattal támogatta az egészségügyet, köszönet jár a vadászok tevékenységéért, a szolidaritásukért - mondta Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere hétfőn sajtótájékoztatón, Budapesten.