A koronavírus-járvány harmadik hullámát elkerülendő országos karantént tartanak Lengyelországban december végétől január közepéig - jelentette be Adam Niedzielski egészségügyi miniszter. Közlése szerint szilveszterkor is kijárási korlátozásokat vezetnek be.
A politikusok és tanácsadóik számos hibát elkövettek a koronvírus-válság kezelése során, amelyek elkerülhetetlenek voltak, mivel a járvány váratlanul és óriási erővel csapott le 2020 tavaszán, ám legnagyobb hibájuk könnyen elkerülhető lett volna.
A Fosun sanghaji székhelyű gyógyszercég szerdán bejelentette, hogy százmillió dózis koronavírus elleni vakcina behozataláról kötött megállapodást a német BioNTech gyógyszergyártóval, amely az amerikai Pfizerrel közösen fejlesztette ki oltóanyagát.
Dr. Novák Hunor gyerekorvos egy intenzív terápiában dolgozó professzorral beszélt a nehezen értelmezhető statisztikákról és arról, hogy paradigmaváltásra van szükség: vissza kell szorítani a lélegeztetőgép használatát.
A területi közigazgatásban dolgozókkal folytatódik a célzott csoportos tesztelés - mondta a Miniszterelnökség területi közigazgatásért felelős államtitkára a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs hétfői online sajtótájékoztatóján.
Bulgáriában az összeomlás szélén áll az egészségügy a koronavírus-helyzet miatt. Jelenleg Európa országai közül a lakosság arányában itt a legmagasabb a halálozási szám a járvány következtében: 100 ezer lakosból 25,4 fő.
A koronavírus-vakcinák néhány napig tartó mellékhatásai miatt, amely lehet akár láz, fejfájás vagy izomfájdalom is, nagyon sok egészségügyi dolgozó eshet ki időlegesen, ami egy tomboló járvány idején nagy jelentőséggel bírhat – írja a Bloomberg.
A Covid-19 halálozás mára vezető halálokká vált, a leterheltség és a kapacitáshiány miatt az orvosok nem tudják az elvárható ellátást nyújtani, ami hatalmas lelki teher számukra.
Az amerikai Pfizer gyógyszergyár és német partnere, a BioNTech pénteken benyújtotta a kérelmet az amerikai élelmiszer-, és gyógyszerfelügyeletnél (FDA) a koronavírus elleni vakcina engedélyezésére - erősítette meg Washingtonban a két cég képviselője.
100 olimpikon, több mint 10 millió forintos felajánlásából vásárolt orvosi eszközöket a legnagyobb hazai humanitárius szervezet négy fővárosi kórháznak, és az Országos Mentőszolgálatnak
A koronavírus-járvány komoly hatással van a gyerekek életére – írja legújabb, a gyermekek világnapja előtt nyilvánosságra hozott jelentésében az UNICEF. Miközben a fertőzött gyerekek tünetei általában enyhék, a növekvő fertőzöttségi adatok és a járvány oktatásra, valamint táplálásra gyakorolt hosszú távú hatásai egy egész generáció jóllétét fenyegetik.
A csütörtöki kormányinfón több fontos és érdekes kérdés is elhangzott, így többek között arról is, hogy lehetségessé válhat-e a pedagógus pályára készülők alkalmazása a koronavírus idején az oktatási intézményekben.
Ha lapos a járványgörbe, egyszerre nincs annyi ember a kórházban. Az operatív törzs is azt mondja, hogy laposítani kell a görbét, hogy ne legyen leterhelt az egészségügy. Soós Adrianna azt mondta, hogy előfordult olyan, hogy fertőzötten, védőfelszerelésben ment dolgozni egészségügyi dolgozó.