Visszalépett beruházási szándékától a Párkányba hulladékégetőt tervező HC Logistik társaság - jelentette be a beruházást ellenző petíciós bizottság nevében a Magyar Közösség Pártjának (MKP) régiófejlesztési alelnöke közösségi oldalán - írja a Napi.hu.
Képalkotó diagnosztika a kardiológiában címmel április 21-én és 22-én a Szent Adalbert Központban tartotta tizenegyedeik konferenciáját a két szervező, a Magyar Kardiológusok Társasága és a Vaszary Kolos Kórház I. Belgyógyászati osztálya. A tudományos értekezésen a szív- és érrendszeri betegségekkel foglalkozó szakorvosok, kutatók, fejlesztők vettek részt.
„Közbiztonsági érdekből a telek határain kerítés építését elrendelni szíveskedjen.” – olvasható az Esztergomi Járási Hivatal Építésügyi Osztályára címzett hétfői levélben, melyben Romanek Etelka polgármester kért hatósági intézkedést!
A volt Zsinagógában a hivatalos "ünnepi" megemlékezés, Wass Albert náci költő verseiből állt, az épület előtt Wass tevékenységének ismertetése után (kétszeres Vaskeresztet kapott a náciktól) József Attila verseit olvastuk fel felváltva - írták a tüntetők a facebookon.
Április 6-án a Tatabányai SZC Balassa Bálint Gazdasági Szakgimnáziuma és Szakközépiskolájában került lebonyolításra a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Komárom-Esztergom Megyei Adó- és Vámigazgatóságának több éves hagyományra visszatekintő nyílt napja az intézmény dísztermében.
Elkészült a szlovákiai Párkányba tervezett hulladékégető üzem országhatáron átterjedő hatásait értékelő vizsgálat, amelyet a civil szervezetek és a lakosság április 21-ig véleményezhet írásban - közölte a Földművelésügyi Minisztérium (FM) az MTI-vel kedden.