Áron alul jutottak önkormányzati lakások bérleti jogához az első kerületben, a Várban a Fideszhez, vagy a fideszes polgármesterhez közel állók, de maga a polgármester is. A rendőrség az ügyben született feljelentéseket elutasította, mondván, nincs bűncselekmény. Az ügyészség azonban elrendelte a nyomozást. - írja a 168ora.hu.
Orbán Viktor miniszterelnök arra számít, hogy ha megváltozik Olaszország álláspontja a bevándorlás kezelésével kapcsolatban, akkor komoly előrelépést lehet elérni, sikerülhet ugyanis az Európai Unió határain kívül megállítani a migránsáradatot.
Nem először tapasztalom, amikor sikerül fideszhű ismerőssel egy asztalhoz keverednem, hogy abban a pillanatban, amikor elfogy a „mi mindent jól csinálunk” érv, felerősödik a hang, és ha ez sem riasztja el a vitázni szerető beszélgetőtársat, akkor „én ezt nem hallgatom tovább” – felkiáltás után elviharzik az addig magabiztos beszélgetőpartner - írja a Városi Kurír Blog.
Rogán Antal egyre mélyebbre csúszik az adósságokban, hiába lett 2015-ben miniszter, a tavaly 27,2 milliósra csökkent banki tartozását csak baráti kölcsönökkel tudja ellensúlyozni. 2016-os vagyonbevallása szerint 45,4 millió forintnyi tartozása van – olvasható az Index cikkében.
Az Országgyűlés Hivatalának adatai szerint Vitányi István Hajdú-Bihar megye 4. sz.választókerületének Fideszes képviselője 2016-ban Országgyűlés által fizetett üzemanyagkártya terhére 2 millió 136 ezer forint összegben tankolt.
Valaha nagy tekintéllyel bíró tudósok, közéleti személyiségek, művészek segítették a Fidesz politikáját, ma viszont legjobb esetben is olyan percemberkék adnak színt a párt arculatának, akik nem tenni akarnak a kormányért, hanem hasznot kívánnak húzni az országlásából - írja a Szegedi Kattintós Blog.
Szükséges az átláthatóság növelése a civil szervezeteknél, de ennek mindenkire egységesen kell vonatkoznia, az pedig elfogadhatatlan, hogy a kormány meg akarja félemlíteni azokat a civileket, akik a kormánnyal szemben kritikát fogalmaznak meg - írja az MNO.hu.