Ha durván akarunk fogalmazni, akkor teljesen elfelejtette a demokrácia alapelveit a magyar kormánypárt, ha megengedőbbek akarunk lenni, akkor azt mondhatjuk, hogy félreértelmezi a nemzetközi helyzetet, ami persze ettől még fokozódik.
A Fidesz frakcióvezetője egy, az egy éve zajló háború ügyében készülő határozati javaslatról tett bejelentést, ezt terjesztik majd a parlament elé. A frakciók körében vita van a svéd-finn NATO-csatlakozás ügyében.
Szombaton 15 órától megtartja szokásos évértékelő beszédét a miniszterelnök, programhirdetést és a jövőre vonatkozó információkat várnak tőle a Fidesz szimpatizánsai és ellenfelei is. Tavaly élőben követte őt Mészáros Lőrinc és Várkonyi Andrea, a Szijjártó Pétert jachtoztató Szíjj László, Nagy Feró, Kiki és Rákay Philip is.
Legfeljebb közvélemény-kutatást hajlandó tartani Debrecen fideszes polgármestere a városba tervezett épülő akkumulátorgyár kapcsán. Papp László erről még az első lakossági fórum után beszélt.
A Soros Alapítvány kolozsvári fiókjában való munka a román és magyar nézőpontok ütközésének esett sokszor áldozatul, bár összességében rengeteget köszönhet a civil szervezetnek az erdélyi magyarság. A legfontosabb elve Sorosnak az volt, hogy ne alakuljanak ki függőségek a támogatásokat követően.
Az Európai Parlament (EP) csütörtökön óriási többséggel - 472 mellette, 19 ellene, 33 tartózkodás mellett - fogadta el a nem kötelező erejű állásfoglalást.