Esztergom Város Önkormányzata a város gazdasági fejlesztéséértvégzett kiemelkedő munkájáért Einczinger Ferenc-díjat adományozott a Magyar Suzuki Zrt.-nek. A díjat az önkormányzat képviselő testülete ítélte oda a vállalatnak, az elismerést Romanek Etelka Polgármester asszony ünnepélyes keretek között adta át YoshinobuAbének, a Magyar Suzuki Zrt. vezérigazgatójának.
Agresszívan kampányol a választások után a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége azért, hogy az állam építsen le több százezer felesleges munkavállalót, akik csak koloncok a társadalom nyakán – mondta el az érdekképviselet elnöke.
Magyarország és az Európai Unió versenyképességét is erősítik a kiemelkedő üzletemberi teljesítmények - mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter az EY Az Év Üzletembere díjátadóján csütörtök este Budapesten.
A magyar vámosok átlagosan 23 perc alatt végzik a vámkezelést, míg máshol ez órákba vagy akár napokba is telik, így Magyarországnak jó esélye van arra, hogy Kína nálunk akarja majd elvámoltatni, amit behoz az EU-ba, mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a Magyar Időknek.
Az e-matricás rendszerben alkalmazott gyakorlat szerint az év közben átadott, a gyorsforgalmi hálózatba újonnan becsatlakozó szakaszok használata a következő év elejétől díjköteles - közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) pénteken az MTI kérdésére.
A genfi választottbíróság álláspontja szerint Zágráb nem tudta bizonyítani az Ivo Sanader volt horvát kormányfő korrupciós ügyében folytatott perben, hogy a vádlott kenőpénzt fogadott el a Moltól, a koronatanú nem volt hiteles, a bíróság pedig elfogultan ítélkezett – derült ki a Vecernji List című napilap által szombaton nyilvánosságra hozott genfi döntésből, amit az MTI szemlézett.
Számítani lehetett arra, hogy a Fitch Ratings pozitív döntést hoz az országgal kapcsolatban, de ez inkább későbbre volt várható, a mostani döntés a felminősítés előszobája - vélekedtek az MTI által megkérdezett szakértők, miután a hitelminősítő péntek késő este bejelentette: pozitívra javította a magyar adósbesorolás hosszú távú hitelminősítői kilátását, az osztályzatot továbbra is BBB mínusz szinten hagyva.
Kgfb-díjkalkulátort indított a biztosítók szövetsége honlapján, a Mabisz Díjnavigátor az összes piaci szereplő minden kgfb-kedvezményét tartalmazza, üzleti érdekektől mentes, és a biztosítók a díjak helyességét előzetesen jóváhagyják - közölte a Magyar Biztosítók Szövetsége (Mabisz) az MTI-vel.
A forgalmazható termékek vagy szolgáltatások körének további bővítésére van szükség a dohány-kiskereskedelmi rendszer hosszú távú stabil és eredményes működéséhez, a dohánytermékek esetében pedig fontos lenne az egységcsomagolások 2019-re tervezett bevezetésének elhalasztása – szorgalmazzák a dohány-kiskereskedők.
A Magyar Államkincstár lett Magyarországon a pénzügyi kifizetések központja, annak következtében, hogy az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság (ONYF) beolvadt az államkincstárba, a szervezeti változás ellenére a nyugdíjak kifizetésében semmi nem változik majd - mondta Mészáros József, a Magyar Államkincstár újonnan kinevezett elnöke pénteken az M1 aktuális csatornán.
Megyei küldötteket választanak a Nemzeti Agrárgazdasági Kamaránál (NAK) pénteken, a választásra jogosult 360 ezer kamarai tag a lakóhelye vagy a székhelye alapján kijelölt szavazási körzetközpontban adhatja le voksát reggel 6 és este 6 óra között a megyei küldöttjelöltek neveit tartalmazó zárt listára.