A Közbeszerzési Értesítő közleménye szerint a Fehérvári és Fekete Kft. egy olyan bringaút tervezését nyerte el, amely Bicskéről indul, majd a Felcsút-Alcsútdoboz-Vértesacsa-Lovasberény-Vereb-Pázmánd vonalon halad, és a projekt ezen kívül tartalmazza még Nadap, Kápolnásnyék, továbbá Pákozd hálózatba kötését is – szúrta ki a hvg.hu.
A munkáltatói oldalról a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) és az Áfeosz-Coop Szövetség a bruttó minimálbér 4,76, a bruttó garantált bérminimum esetében pedig 4,91 százalékos emelésre tett javaslatot, a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumának (VKF) mai ülésén.
Eddig féltve őrizte magánéletét a nyilvánosság elől a német Reimann család, amelynek holding cége egy hatalmas felvásárlás nyomán a kávéfőzés egyik nagyágyújává válhat. A titokzatosság nem csupán a vevő személyét, hanem az új tulajdonos szándékait is homályba burkolja.
Egy hónappal a zárás előtt teljes egészében kifizette a 2007 és 2013 közötti uniós fejlesztési időszak rendelkezésre álló 8 900 milliárd forintnyi uniós forrást Magyarország - jelentette be Lipők Sándor megyei fejlesztési miniszteri biztos.
A szolgáltató szektorban létrehozott munkahelyek magas hozzáadott értéket képviselnek, erősítik a gazdaság versenyképességét - mondta Szabó László a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára kedden Budapesten, az IT Services Hungary Kft.-vel (ITSH) kötött stratégiai együttműködési megállapodás aláírásakor.
2016 január 1-jétől E.ON Energiaszolgáltató Kft. földgázfogyasztó ügyfélkörét a Főgáz Zrt. veszi át. A pontos elszámolás érdekében a szolgáltató arra kéri az ügyfeleit, hogy decemberben diktálják be gázmérő állásukat. A változás több mint 600 ezer ügyfelet érint.
A Lidl Magyarország a tejeladást tekintve is a vásárlói igények maximális kiszolgálására törekszik, ezzel együtt stratégiai döntése, hogy nagy hangsúlyt helyez kínálatában a magyar gyártók által előállított tejekre és tejtermékekre, támogatva ezáltal a hazai termelőket.
A vitatott mezőhegyesi állami birtokok árverésén egyetlen terület kelt el az ötből. Úgy tűnik, a helyi permetező mindkét forgatókönyvre bebiztosította magát, arra is, ha az állam győz a jogvitában, és arra is, ha a magáncég.
Az UniCredit Hungary Zrt. nyerte el az „Év honlapja” díjat a Magyar Marketing Szövetség és az Internet Marketingtagozat pályázatán a kereskedelmi kategóriában. Az „Év honlapja” versenyt 14 éve rendezik meg, idén 25 kategóriában mérhették össze digitális erejüket a pályázók.
Az uniós támogatás összegéhez képest töredék áron készült el egy játszótér a Szegedi Vadasparkban. A fejlesztés részeként átadott informatikai eszközök már nem is működnek, a kivitelezőcég ellen pedig a vadaspark indított felszámolási eljárást, mert nem fizette a bérleti díjat. A cégnek vissza kell térítenie az uniós támogatást is.
Eddig 29 gyanúsítottat hallgattak ki annak a nyomozásnak a során, amelyet az Állami Számvevőszék (ÁSZ) feljelentése alapján rendelt el a nyíregyházi ügyészség egy párttal szemben - írja a megyei rendőr-főkapitányság tájékoztatására hivatkozva a Magyar Nemzet.
Meg fog lepődni, milyen kevés magyar nyugdíjas nyomorog más országok idős embereihez képest. Az OECD rangsorából kiderül: nyugdíjasaink a finn és új-zélandi kortársaikhoz hasonló arányban részesülnek a javakból. Emellett okkal számíthatnak a kormány jóindulatára is, reálemelések formájában.
Hatalmas fordulat tanúi lehetnek a megfigyelők az európai gázpiacon: megrendült az elmúlt évtizedekben egyeduralkodó, általában az árakat is diktáló orosz gázmonopólium, a Gazprom helyzete. Nem csupán Európában vannak gondjai a cégnek, hanem Ázsiában is.