Európa is csak akkor maradhat meg Európának, ha megvédi határait, tiszteli szabad nemzeteit és megőrzi keresztény kultúráját – hangoztatta vasárnap Kőszegen a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára az 1532-es kőszegi várostrom, a várvédő hősök törökök elleni győzelme emlékére rendezett ünnepségen.
Az iskolákban a tanévkezdés hagyományos módon indulhat "azzal a többlettel, hogy a járványügyi eljárásokat nagyon komolyan kell venni" - hangsúlyozta az emberi erőforrások minisztere a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában.
A koronavírus-járvány miatt csökkentett munkaidős foglalkoztatás állami támogatását a francia kormány a jelenlegi feltételek mellett legalább november 1-ig szavatolja a nehézségbe került munkahelyeken, és további két évre meghosszabbítja a rászorulóknak - jelentette be szerdán Jean Castex miniszterelnök.
Lehetségesnek tartja az emberi erőforrások minisztere a járványügyi adatok alapján, hogy Magyarországon szeptember 1-jén a hagyományos formában kezdődjön meg a nevelés-oktatás.
Magyarország legfontosabb erőforrása az ember, ezért a tehetségek gyarapítása közös feladat - hangoztatta az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) család- és ifjúságügyért felelős államtitkára hétfőn Budapesten, a Bonis Bona - A nemzet tehetségeiért és a Tehetségbarát önkormányzat-díj átadóján.
A legnagyobb veszély továbbra is a koronavírus-fertőzés behurcolása, ezért szükség lesz újabb tiltó intézkedésekre - mondta Orbán Viktor kormányfő a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.
"Nincs még vége...vannak elképzeléseim, hogy mi jöhet még, de nem szeretnék tippeket adni" – reagált a Hírklikknek Witthinghoff Tamás a kormány legújabb lépésére, amellyel sokadjára az ellenzéki irányítású települések önkormányzatait igyekszik teljesen ellehetetleníteni.
Hogyan védekezett az állam a koronavírus-járvány ellen, és mire kell készülnie az egészségügynek a második hullám előtt? Lélegeztetőgépekről, ágyfelszabadításról, központosításról és arról beszélgettünk, miért vicc, hogy három miniszter is irányítja az egészségügyet.
A kormány döntése értelmében 2020 szeptemberétől minden nappali tagozatos diák, csaknem 1,2 millió tanuló ingyenes tankönyvellátásban részesül - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) köznevelésért felelős államtitkára hétfőn Üllőn újságíróknak.