A DreamJo.bs harmadszor is meghirdette a Szerethető Munkahelyek Díj versenyét, hogy megtalálják a legvonzóbb munkahelyeket. A kezdeményezés célja, hogy lehetőséget adjanak minden kisebb és nagyobb cégnek arra, hogy megmutathassák magukat és felkerüljenek a Szerethető Munkahelyek térképére, foglalkozási területtől és mérettől függetlenül, hiszen idén másodszor a kis- és középvállalatok mellett külön kategóriában a nagyvállalatok is nevezhetnek.
2019-ben kb. 1300 fiatal kap lehetőséget arra, hogy szakmai pályafutását az E.ON-nál kezdje: Európa-szerte számos fiatal ipari tanuló, gyakornok, duális képzésben résztvevő, illetve végzett diák kezdi el karrierjét az E.ON-nál. Magyarországon például 125 fiatal vesz részt duális műszaki képzésben vagy gyakornoki programban az E.ON-nál, nagyobb részben villamos-, kisebb arányban gázipari területen.
Az FAG 25 milliárd forintból megvalósult új csapágygyára 500 új munkahelyet hozott létre Debrecenben, a beruházást a magyar kormány 3,16 milliárd forint vissza nem térítendő készpénztámogatással segítette - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a német Schaeffler csoporthoz tartozó vállalat új gyártócsarnokának átadó ünnepségén szerdán Debrecenben.
Német mintát alkalmazott a magyar jogalkotó, amikor 2012-ben a Munka törvénykönyve (Mt.) módosításával bevezette a munkaidőkeret és az elszámolási időszak fogalmait - ezek eddig maximum egyéves időtartamúak lehettek, ám most a rabszolgatörvényként emlegetett rendelkezéssel három évre tolták ki a felső határt.
Az mfor.hu a kormány honlapjára feltöltött, friss támogatási lista alapján arról ír, hogy az Orbán-kormány minden eddiginél több állami támogatást osztott szét úgynevezett egyedi kormánydöntéssel. - írja a 24.hu.
Javul az ember szellemi és fizikai teljesítménye, ha ebéd után beiktat egy órányi pihenőidőt, sőt ha ez rendszeressé válik, az élettartamot is megnövelheti - mondta Szeles Gábor háziorvos az M1-en az MTI híre szerint. - írja a napi.hu.
Olyan országot kell építeni, ahol a munkásoknak és a munkának becsülete van, ahol minden fiatal kezébe jut egy értékes szakma vagy hasznos diploma - hangsúlyozta Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn Budapesten, a Hungexpón, a XI. Szakma sztár fesztivál megnyitóján.
Puskás Antal, az Exim korábbi vezérigazgató-helyettesének fizetéséről írt a 24.hu, amely annak is utánajárt, hogy kapott-e végkielégítést távozásakor a Rogán Antal kabinetminiszter bizalmasának tartott, egykori belvárosi alpolgármester.
Az Európai Unióban (EU) a 20 és 34 év közötti munkanélküliek mintegy fele elhagyná lakhelyét, ha máshol kapna munkát, miközben ugyanennyi nem szívesen költözne el egy új álláslehetőség kedvéért. Az adatok szerint a magyar munkanélküli fiatalok 55 százaléka nem költözne el lakóhelyéről munka miatt - közölte jelentésében az unió statisztikai hivatala kedden.
Súlyos problémákkal kell szembenéznie a feldolgozóipari cégeknek. Tömegesen jelentek meg új, kvalifikálatlan munkavállalók a munkaerőpiacon, akik új problémákat hoztak magukkal: mindennapossá váltak a munkahelyi érdekkonfliktusok, a lopások, az agresszió. - írja a napi.hu.
A munkaegészségügyi körülményeket, a postai dolgozók egészségi állapotát vizsgálják a Pécsi Tudományegyetem szakértői – erről írt alá megállapodást a PTE Munkatudományi és Foglalkozásegészségügyi Kiválósági Centrum nemzetközi konferenciáján Varjasi Gábor, a Magyar Posta Zrt. humán erőforrás főigazgatója és Prof. Dr. Tóth Kálmán, a Pécsi Tudományegyetem tudományos rektorhelyettese.
Előbb-utóbb rákényszerülhetnek a nagy élelmiszerláncok, hogy bruttó 200 ezer forint feletti havi fizetést adjanak dolgozóiknak - mondta a Magyar Nemzetnek a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezetének elnöke. - írja a napi.hu.