Hát persze, ugye? Ki az, aki erre a kérdésre nemet mondana? Hiszen tulajdonképpen minden felnőtt ember célja az, hogy találjon magának egy társat, akivel tökéletesen, vagy csaknem tökéletesen működik majd minden. Hogy mi minden? Nos, ez benne a szép és a nehéz egyben. Egy párkapcsolat ugyanis annyira sokrétű, hogy igazán összetett feladat működésben tartani.
Amikor a környezetünkben azt látjuk, hogy egy pár már hosszú évek, sőt akár évtizedek óta teljes harmóniában és boldogságban él együtt, bennünk is felmerülhet a kérdés: mi a titkuk? Hiszen jól tudjuk, hogy idővel elillan a rózsaszín köd, a hétköznapok monotonitása pedig könnyen „bedarálhatja” még az elsőre idillinek tűnő kapcsolatokat is. De szerencsére léteznek kivételek, mi pedig most azt is eláruljuk, hogy ők hogyan csinálják!
Évek óta tartó, házastárs sérelmére elkövetett bűncselekmény-sorozat végére tehet pontot egy bántalmazott nő, ha feljelenti az egyik budapesti ügyésznőt a Fővárosi Főügyészségen. A probléma kiindulópontja, hogy sok esetben a nyomozó hatóság és az igazságszolgáltatás sem tudja értelmezni az informatikával kapcsolatos bűnelkövetési lehetőségeket a szakember szerint.
A magyar olvasókat az interneten leginkább az erotika és az intimitás, a meghökkentő történelemi sztorik, valamint a hazai hírességek párkapcsolatai érdeklik – derül ki a hazai fejlesztésű Filter.hu adatbázisának elemzéséből.