A Mandiner információi szerint nem csak a Magyar Szcientológia Egyháznál, hanem a vallási szervezethez köthető, drogprevencióval és rehabilitációval foglalkozó közhasznú alapítványnál is nyomoz a rendőrség, mégpedig kuruzslás vétségének gyanújával. A szervezetről pár éve a TASZ azt állapította meg, hogy áltudományos módszerekkel dolgozik.
Az úgynevezett néma segélykiáltás, a nemzetközi szinten Signal for Help néven ismert segítségkérő mozdulatsor bevezetésén dolgozik a rendőrség, hogy a kiszolgáltatott helyzetben lévő emberek némán is tudjanak jelezni, segítséget kérni - mondta az ORFK Rendészeti Főigazgatóság Közrendvédelmi Főosztály Közterületi Őrszolgálati Osztály kiemelt főreferense szerda délelőtt a Magyar Rendőrség Facebook-oldalán közvetített online sajtótájékoztatón.
Csaknem 860 gramm heroint akart a testében Magyarországra juttatni egy férfi a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren; a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) munkatársai a csempészt feltartóztatták - tudatta a NAV közleményben kedden.
Sem a Gyöngyösi Polgármesteri Hivatal, sem pedig a rendőrség nem követett el jogsértést, valamint az elkövető jogai sem sérültek semmilyen módon a gyöngyösi városházán történt fegyveres támadás kommunikációja kapcsán – derül ki az adatvédelemmel foglalkozó Igniplus Optimum Kft. állásásfoglalásából.
Rocco Morabitót, az olasz 'ndrangheta maffia tagját Brazíliában tartóztatták le, két évvel azután, hogy megszökött egy uruguayi börtönből. A "kokain királyaként" ismert férfi rabtársaival együtt a börtön tetején keresztül szökött meg.
Belehalt a kezeletlenül hagyott tüdőgyulladásba a férfi, akit másfél héten át kényszerkezeltek egy Hajdú-Bihar megyei kórház pszichiátriáján. Tényleges orvosi kezelést csak azután kapott, hogy elkezdett látványosan leromlani az állapota – a mulasztás pedig az életébe került.