300 millió dolláros tendert nyert el a Roatex magyar-indonéz vállalat Indonézia útdíj hálózatának kidolgozására. Szijjártó Péter külügyminiszter eldicsekedett a sikerrel, de mostanában Orbán Viktornak kellett közbelépnie, hogy elkerüljék a kínos kudarcot – értesült a Telex.
Megkezdődött a felkészülés a magyar űrstratégia végrehajtására, amelynek legfőbb célja egy magyar kutatóűrhajós felküldése az évtized közepén a Nemzetközi Űrállomásra (ISS) - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Portóban.
A Türk Tanácsban az együttműködés egymás kioktatása helyett a kölcsönös tiszteletre alapul, amely a világpolitikából egyre inkább hiányzik, pedig megléte kezelhetőbbé tenné még a legnehezebb kihívásokat is - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Isztambulban.
Magyarországon minden rendben van. Egyebek között erről nyugtatta meg az ENSZ illetékes szervezetét a külgazdasági és külügyminiszter. Szijjártó Péter a jogállamiság és az emberi jogok helyzetéről tartott előadást Genfben. - írja a Hírklikk
Az első demokratikusan választott kormány külügyminisztere elmondta, hogy a nyolcvanas években a magyar diplomácia nyitott a Nyugat felé, ezért az Antall kormánynak csak folytatnia kellett ezt a vonalat. Most viszont diplomáciai megújulásra van szükség, ha a jelenlegi ellenzék alakíthat kormányt jövő tavasszal, mert Orbán Viktor a keleti nyitással letért erről az útról.
Dmitro Kuleba ukrán külügyminiszter szerint Magyarország csapást mért a magyar-ukrán kapcsolatokra azzal, hogy a Gazprommal kötött megállapodást aláírva, kizárta az ukrán gázvezetéket az orosz gázszállítási rendszerből; a tárcavezető szerint Ukrajna megfelelő választ fog erre adni.
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter tizenhárom ország, köztük Brazília és Irán külügyminiszterével folytatott kétoldalú tárgyalást helyi idő szerint szerdán New Yorkban az ENSZ-közgyűlés ülésszakának keretében.
A külügyminiszter állítja, a nemzetközi liberális mainstream képmutató, mert kioktatnak minket arról, hogyan kell demokráciát csinálni, mennyire fontos a véleményszabadság, közben pedig ez a legkirekesztőbb ideológiai irányzat, amellyel ha valaki nem ért egyet, azt azonnal megbélyegzik.
A hivatalos magyarázat szerint csapatszállításra, polgári személyek evakuálására, illetve sebesültszállításra szerezték be. Ehhez képest a tárcavezető közel egy évet töltött a fedélzetén.