Megérkezett Pozsonyba a katolikus egyházfő. A repülőtéren többek közt Zuzana Čaputová köztársasági elnök fogadta őt. Ferenc pápa Pozsonyba, Kassára, Eperjesre, a sasvári (Šaštín) zarándokhelyre, de a hírhedt Luník IX lakótelepre is ellátogat. Szerdáig marad az országban.
Lemond posztjáról és távozik a rendőrségtől Peter Kovarík szlovák országos rendőrfőkapitány, aki ellen a múlt héten indult büntetőeljárás hatalommal való visszaélés és igazságügyi eljárás akadályozása jogcímén. Távozási szándékát maga a rendőrfőkapitány jelentette be keddi pozsonyi sajtótájékoztatóján.
Egyre nagyobb problémát okoz a szlovákiai kórházakban a nővérhiány. Szakemberek attól tartanak, ha erőre kap a koronavírus-járvány küszöbön álló következő hulláma, akkor északi szomszédunknál összeomolhat az egészségügyi rendszer.
Favela. A kereskedelmi televíziókból ismert brazil sorozatokban néha felbukkanó hely vagy ismeretterjesztő csatornán sugárzott dokumentumfilmben olykor elkapható világmetszet. Favela. Másképpen nyomornegyed. S hogy ilyenek lennének Gömörben?
A nyugat-ukrajnai magyar közösségek és civil szervezetek legalább 115 millió eurót kaptak a magyar kormánytól az elmúlt tíz évben – derült ki a Szabad Európa tényfeltáró riportjából. A Schemes című oknyomozó műsor szerint Orbán Viktor miniszterelnök kormánya erőteljesen megnövelte a határon túli magyar közösségek finanszírozását, nemcsak Ukrajnában, hanem Szlovákiában, Romániában, Horvátországban, Szerbiában és Szlovéniában is. - írja a Szabad Európa
Nyilvánosságra hozták Ferenc pápa budapesti és szlovákiai látogatásának programját - közölte a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus titkársága az MTI-vel szerdán. Ferenc pápa szeptember 12-én, Budapesten a Hősök terén részt vesz a katolikus világesemény záró szentmiséjén.
Miközben a legtöbb folyó vízszintje stagnál vagy apadni kezdett Nyugat-Európában, Magyarországon többfelé az első fokot, Nagybajcsnál a másodfokú készültséghez vezető szintet is elérheti a vízállás, ugyanis árhullám jön a Dunán.
Péntek reggeltől az országba csak a teljes beoltottságot igazoló dokumentummal, néhány esetben pedig friss PCR-teszttel lehet belépni, ezek hiányában kötelező a 14 napos karantén. A határokon érvényes szabályok azonban most is sok kivételt tartalmaznak.
Vladimír Krčméry szlovák infektológus szerint a koronavírus delta változata (korábban indiai mutáns) akár hétszer gyorsabban is terjedhet, ami az egészségügyi rendszer teljes leterheltségéhez vezethet, így a harmadik hullám során az egyéb orvosi beavatkozások elvégzésére nem lenne kapacitás, és ebből kifolyólag ismét megemelkedne a halálozási arány - írja az Újszó.
A strasbourgi Emberi Jogok Európai Bírósága formai okokra hivatkozva elutasította egy magyar nyelvű párkányi tv-csatorna tulajdonosának hatéves panaszát, a szlovákiai nyelvtörvény szerinte emberi jogokat sértő alkalmazása miatt. Az okokat keresve több elágazás is adódik. - írja az Infostart
A TASR szlovák közszolgálati hírügynökség hétfőn, Martin Klus szlovák külügyi államtitkár bejelentésére hivatkozva jelentette, hogy Szlovákia el fogja ismerni a magyar oltási igazolványokat, illetve elfogadja a koronavírus elleni orosz és kínai oltóanyaggal végzett oltásokat is.
Ma nem létezik liberális demokrácia, csak liberális nem-demokrácia, van benne liberalizmus, de nincs benne demokrácia - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök a postoj.sk című szlovák hírportálnak adott, szerdán este megjelent interjújában.
Szlovákiában a kormánypártok teljes mértékben támogatják Csehország akcióját 18 orosz diplomata kiutasítására. Ivan Korcok külügyminiszter azt nyilatkozta, hogy “Csehország a legszorosabb szövetségesünk a NATO-ban és az Európai Unióban. Természetes, hogy kiállunk mellette.”