Magyarország északi szomszédjában, Szlovákiában szombattól, azaz október 24-től november elsejéig országos kijárási tilalom lép életbe, ami azt jelenti, hogy csak nagyon indokolt, részletesen rögzített esetekben lehet elhagyni bárkinek az otthonát.
Visszavonásig bezárják Szlovákiában hétfőtől a középiskolákat és áttérnek a távoktatásra - jelentette be Branislav Gröhling szlovák oktatásügyi miniszter vasárnap Pozsonyban az országos válságstáb ülésének szünetében.
Szigorodnak októbertől a járványellenes intézkedések Szlovákiában, a kormány szerdán dönt az egészségügyi vészhelyzet ismételt kihirdetéséről - jelentette be Igor Matovic szlovák kormányfő a koronavírus-fertőzöttek számának emelkedésére hivatkozva. Betiltják a tömegrendezvényeket és kint is kötelező lesz a maszk viselése.
Szigorítanak Szlovákiában a járványügyi intézkedéseken a jövő héttől, illetve október elsejétől - jelentette be Marek Krajcí szlovák egészségügyi miniszter a koronavírus fertőzések számának emelkedésére hivatkozva Pozsonyban pénteken.
Az, hogy az EU összes többi tagállamából senki sem utazhat Magyarországra mától a határzár miatt, illetve 14 napos karantén várna rájuk, míg a cseh, lengyel és szlovák turisták bizonyos megkötésekkel bejöhetnek, diszkriminatív és ezért illegális, ezt pedig azonnal vissza kell vonni – közölték kedden Brüsszelben.
Szakértői csoportot állít fel a szlovák egészségügyi minisztérium, hogy megtervezze a koronavírus elleni védőoltás beszerzését, a vakcináért előreláthatólag nem kell majd fizetni, de még nem tudni, hogy azt az egészségügyi járulékokból, az állami költségvetésből vagy euróalapokból térítik majd – írta a Paraméter.
A Válasz Online-nak adott interjújában Matovič azt mondta, akkoriban ellenségesnek tartotta, hogy a Szlovákiában élő magyarok megkapták a kettős állampolgárságot. - írja a 444.hu.
A cél az, hogy a szlovákiai magyarok teljesen egyenjogú polgároknak érezzék magukat Szlovákiában - hangoztatta Igor Matovic szlovák miniszterelnök Budapesten pénteken, miután munkamegbeszélést folytatott Orbán Viktor kormányfővel.
Egy embert megölt, öt másikat - köztük gyerekeket is - megsebesített egy késes támadó az észak-szlovákiai Ruttka (Vrútky) egyik általános iskolájában csütörtökön - közölte a szlovák Országos Rendőrfőkapitányság szóvivője az MTI-vel.
Reggel nyolc órától korlátozás nélkül megnyílnak a magyar-szlovák határátkelők - jelentette be az egyik ilyen ponton, a Győrhöz közeli Vámosszabadin tartott péntek reggeli sajtótájékoztatóján Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes és Igor Matovic szlovák kormányfő.
Éjféltől Magyarország, Szlovákia és Csehország megnyitják határaikat egymás állampolgárai számára - erősítette meg újságírói kérdésre válaszolva Szijjártó Péter, Magyarország külgazdasági és külügyminisztere Kolozsváron, a Kelemen Hunor RMDSZ-elnökkel közösen tartott sajtótájékoztatóján kedden.
Az elmúlt hetekben olyan nagy arányban csökkent az új típusú koronavírus-fertőzéssel diagnosztizáltak száma Szlovákiában, hogy a pozsonyi kormány szerda reggel az enyhítések második, és a két héttel későbbre tervezett, harmadik fázisát is élesítette. - írja a 444.hu.
A szigorú ellenőrzések ellenére továbbra is rengeteg, kétes eredetű és egészségre veszélyes lengyel baromfihús kerül az ottani dögégetők helyett a szlovákiai üzletekbe, figyelmeztet a Szlovák Baromfiipari Szövetség. - írja az ujszo.com.