Szlovákiában annyira kevés az új fertőzött, hogy két hét múlva már a plázák is kinyithatnak
Az elmúlt hetekben olyan nagy arányban csökkent az új típusú koronavírus-fertőzéssel diagnosztizáltak száma Szlovákiában, hogy a pozsonyi kormány szerda reggel az enyhítések második, és a két héttel későbbre tervezett, harmadik fázisát is élesítette. - írja a 444.hu.
Szerdától így kinyithatnak:
- a nagyobb alapterületen működő üzletek és szolgáltatások,
- a kisebb bevásárlóközpontok,
- a kültéri sportpályák,
- a rövid távú szállást nyújtó intézmények,
- illetve engedélyezték az istentiszteleteket,
- és kinyithattak a múzeumok és galériák, valamint
- az éttermek és bárok teraszai is.
Természetesen továbbra is érvényesek a járványügyi előírások: például, hogy az üzletekbe belépők számát az alapterület alapján korlátozzák, a belépéskor kötelező a kézfertőtlenítés és a legalább 2 méteres távolságtartás.
Szlovákiában jelenleg 1429 fertőzöttet tartanak nyilván, a járványban eddig 25-en vesztették életüket.
Szlovéniában szerdán közzétették az országos reprezentatív teszt eredményét. Az 1368 különböző korú és más-más régiókból származó mintavétel alapján
a lakosság 2-4 százaléka fertőződhetett meg koronavírussal.
Mario Poljak, a szlovén Mikrobiológiai és Immunológiai Intézet kutatója szerint 41 személynél találtak antitestet, tehát 42 ezer és 82 ezer közé tehető a fertőzésen átesett állampolgárok száma,
ami több a vártnál, ugyanakkor viszonylag alacsony átfertőzöttséget mutat.
Szlovéniában jelenleg 1448 fertőzöttről tudnak, a járvány során 99-en vesztették életüket.