h i r d e t é s

Talált a Fidesz egy milliárdost, akinek baj van a vagyonbevallásával: Gyurcsányt

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam

Talált a Fidesz egy milliárdost, akinek baj van a vagyonbevallásával: Gyurcsányt

2020. február 12. - 06:31

 

A közélet tiszta, Mészáros szerencsés és ügyes, a multimilliárdos Orbán-család a saját lábán áll, csak Orbán koldus, de Gyurcsány gyanús

Gyurcsány Ferenc - Forrás: MTI

Lelkiismeretes állampártunk, a Fidesz, megkezdte a vagyonbevallások felülvizsgálatát, és nyilván abc-sorrendben haladnak, így még csak a DK és Gyurcsány Ferenc nevéig jutottak el. Nyilván ezután jön a Fidesz, Mészáros (mint stróman), Orbán, Rogán, és a többiek vagyonnyilatkozatának ellenőrzése. Reszkethet Orbán (-Mészáros) és Rogán, ha ilyen alapos lesz a Fidesz “tiszta kezek” mozgalma, mert nem csupán az érdekli az állampártot, hogy kinek honnan van a pénze (ennek átláthatóságát célozná a vagyonbevallás), hanem az is, hogy a bevallott pénzét mire költötte.

Hollik István, a Párt kommunikációs igazgatója vagyonnyilatkozat-tételi eljárást kezdeményez Gyurcsány Ferenc ellen, “aki körül ki-be röpködnek milliárdok és százmilliók”. Orbán Viktor körül bezzeg nem röpköd semmi, csak az adósság, mert nem olyan szerencsés ember, mint a falubeli komája, Mészáros Lőrinc, aki körül viszont százmilliárdok röpködnek, aminek csak egy részéről lehet tudni, honnan van (az állami költségvetésből), azt viszont végképp nem, hogy mire költi, mit, mikor, milyen ország, milyen bankjának titkos számláira utal.

De az állampárt vizsgálódása biztosan arra is kiterjed majd. Mindenesetre a kommunikációs igazgató nyilatkozata elég arra, hogy a nemzetstratégiai média elindítsa a hólabda elven működő propagandát, és az ország tudatába az vésődjön, hogy Magyarországon egy ember van, aki körül röpködnek a milliárdok, és nem lehet tudni, hogy azokat mire költötte, Gyurcsány Ferenc. Arról nem esik szó a közleményben, hogy a szóban forgó milliárdok szerepelnek Gyurcsány Ferenc vagyonbevallásában, nem a strómanja nevén futnak, ahogy azok forrása is, ami nem a közvagyon, hanem hasznot termelő üzleti tevékenység.

Hollik István szerint tisztázni kell, hogy “mire költötte a DK elnöke a cégéből felvett 2 milliárdos osztalékot, ugyanis vagyonnyilatkozata szerint messze nem költött el ennyit, a különbözet viszont nem jelenik meg a vagyonnyilatkozatában.” Tehát a vagyonnyilatkozat szabályos, a pénz forrása, nagyságrendje pontos, minden átlátható, csupán arról nem számolt be Gyurcsány Ferenc teljes körűen, hogy a 2 milliárdos osztalékot egészen pontosan mire költötte. Csakhogy a vagyonnyilatkozat célja nem annak kutatása, ki mire költi a pénzét, hanem az, hogy kinek honnan, miből, mennyi jövedelme származik.

E tekintetben Rogán Antalnak nem sikerült elszámolnia még azzal sem, hogyan lett hirtelen 809 millió forintja, a láthatatlan vagyonáról nem beszélve, ahogy azt sem tudjuk hivatalosan, hogy az Orbán-család milliárdjainak mi köze van ahhoz, hogy Orbán Magyarország miniszterelnöke, korlátlan egyeduralkodója. Nem hivatalosan természetesen tudjuk, az adófizetők pénzének, a közvagyonnak ipari méretekben történő kifosztásából. De nekik ezzel nem kell elszámolniuk, hiszen vagyonbevallásra csak Orbán kötelezett, az apja, a testvére, a lánya, a veje nem, ő pedig koldusszegény, akinek évek óta csak adóssága van. Ezért minden tiszta.

Csak Gyurcsány körül repkednek a milliárdok, az sem számít, hogy esetében ez nem lopott, hanem becsületes munkával megtermelt adózott jövedelem, és nagyon gyanús, hogy nem lehet tudni, mire költötte. Hollik Istvánnak és a Fidesznek ezt tudnia kell, különben nem tiszta a magyar közélet, amit ők nem tűrhetnek. (nepszava.us)


 

h i r d e t é s