Tarlós István ingerküszöbét a 10 évvel ezelőtt tett ígéretei sem érik el
Tarlós Istvánnak az elmúlt 10 évben sok szép ígérete volt, de annál kevesebb valósult meg belőlük. 2009-es programjában például azt tűzte ki céljául, hogy Budapesten egységes parkolási rendszert vezessen be, ez azonban a mai napig nem valósult meg.
Egyre inkább úgy tűnik, hogy az egységes fővárosi parkolás valójában soha nem is volt cél, csupán kampányígéret. Pedig ha Tarlós István betartotta volna a 10 évvel ezelőtt tett ígéretét, akkor most nem lopnák el bűnszervezetekbe tömörülve a parkolási bevételeket, ahogy arról a sajtó írt.
Tarlós István 2009-es programjában azt ígérte, hogy a parkolási díjbevételeket becsatornázza a P+R fejlesztésekhez és a közösségi közlekedés fejlesztéséhez. Azt ígérte, hogy fejleszteni fogják a kerékpáros infrastruktúrát és az egységes parkolási rendszert, hogy korlátozni fogják a járdán való parkolást és visszaadják a gyalogosoknak a belvárost. Kiterjedt gyalogos/kerékpáros zónákat is ígért, megfelelő közösségi közlekedési ellátottsággal.
A főpolgármester fenti ígéretei közül egyik sem valósult meg. Éppen ezért a következő kérdésekkel fordulok Tarlós Istvánhoz:
- Kilencéves főpolgármestersége alatt mire jutott az egységes parkolórendszer bevezetésével, amit 2009-ben ígért meg a budapestieknek?
- Kilencéves főpolgármestersége alatt mennyi bevételt hozott az egységes parkolórendszer?
- Kilenc év alatt mennyit fordítottak ebből:
- a)közösségi közlekedés-fejlesztésre
- b)kerékpárutak építésére
- c)mélygarázsok építésre
- d)P+R parkolóhelyek építésére
- e)a belváros autómentesítésére?
Elég volt abból, hogy a parkolásra fordított milliárdok nyomtalanul eltűnnek az önkormányzatoktól, miközben a díjak egyre nagyobbak! Elég volt abból, hogy az adófizetők pénzét bűnszervezetek csalják el, miközben ezeket az összegeket a tömegközlekedés fejlesztésére, P+R parkolóhelyek és mélygarázsok létesítésére is fordíthatnák!
Sermer Ádám főpolgármester-jelölt
Magyar Liberális Párt - Liberálisok