Több könnyítést is bevezet a kormány a csok és a falusi csok lakástámogatásoknál a közzétett jogszabálytervezet szerint. Plusz egy év lesz a lakásfelújításra, megszűnik egy bejelentési kötelezettség, és enyhülnek a bentlakás feltételei is. A Bank360.hu részletesen elemezte, mi változik.
A kormánypárt és az ellenzék is a családtámogatások folytatását ígéri. A jelenlegi inflációs és gazdasági helyzetben azonban felmerül a programok átalakításának a kényszere. A Bank360.hu összesítette, mi a tét a családtámogatásokban, amelyek közül sok az idén magától le is zárulna.
Az építőipari szegmens sikerrel búcsúztatta a 2019-es évet, hiszen az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének jelentéséből kiderül, hogy a termelés 25-28 százalékkal haladta meg az azt megelőző év teljesítményét, így három év alatt csaknem 80%-os bővülés mutatkozott. Az újHÁZ Centrum szakértői összegyűjtötték, hogy milyen változásokra számíthatunk az építőiparban idén.
A Kéretlen Figyelem Debreceni Nők Közéleti Egyesülete és a Segíts a rászorulókon facebook csoport korábbi ígéretének megfelelően júliusban elindította az Utca jogásza -- Debrecenben szolgáltatását. Minden héten csütörtökön délután várjuk az utcán élőket, a szegényeket, akik nem tudják, hova forduljanak ügyes-bajos dolgaikkal segítségért.
A Kéretlen Figyelem Debreceni Nők Közéleti Egyesülete és a Segíts a rászorulókon facebook csoport korábbi ígéretének megfelelően elindította az Utca jogásza -- Debrecenben szolgáltatását. Minden héten csütörtökön délután várjuk az utcán élőket, a szegényeket, akik nem tudják, hova forduljanak ügyes-bajos dolgaikkal segítségért.
A CSOK egy alapvetően igazságtalan kezdeményezés, mert csak az eleve magas jövedelemmel rendelkező és ebből fakadóan jó anyagi helyzetben lévő családok vehetik igénybe, ez pedig csak tovább mélyíti a társadalmi szakadékot a tehetősebb és a szegényebb sorsú polgárok között.
Július 1-jétől indul a falusi csok, a kormány legutóbbi ülésén döntött a támogatás részletszabályairól - közölte a Miniszterelnökséget vezető miniszter szokásos csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján.
A Magyar Hang vette észre, hogy egy sor szegény település nem felel meg a falusi csok (családi otthonteremtési kedvezmény) követelményeinek, mert a választási és nyugdíjcsalások érdekében bejelentett ukrán állampolgárok miatt papíron ugrásszerűen nőtt egyes falvak lakossága Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében – írja a 168ora.hu.