Az ellenzék pártjai úgy próbálják beállítani az önkormányzati választásokat, mintha az az országos politika hatalmi pozícióikért folyó, egyfajta polgárháború egy állomása lenne – erről Kövér László, az Országgyűlés elnöke beszélt kedden a Fidesz-KDNP országjárásának vésztői állomásán.
A Pest megyei Pilisvörösvár és Pilisszántó közös fórumot tartott egy bányanyitás kapcsán, ahova elment a Fidesz térségi országgyűlési képviselője és kvázi azt bírta mondani, hogy az ő választói nagyobb természeti katasztrófa a térségnek, mint az új bánya.
Esztergom Város Önkormányzata tájékoztatja a Tisztelt Lakosságot, hogy elindította Esztergom város településfejlesztési koncepciójának, településszerkezeti tervének és a város egész területére új, egységes helyi építési szabályzatának, valamint a helyi építési szabályzat mellékletét képező szabályozási tervének elkészítését.
A hirtv.hu arról számolt be, hogy elhunytat is invitált fideszes lakossági fórumokra Tuzson Bence kampánycsapata, és még a helyi sikerekről is beszámoltak neki. Ezt egy olvasó jelezte, aki a Pest megyei 5-ös számú választókerületben él – itt indul a választáson a kommunikációs államtitkár – írja a 168ora.hu.
A tervei szerint a választásokat követően leköszönő Miniszterelnökséget vezető miniszter Hódmezővásárhelyen tartott lakossági fórumot. Nem véletlenül, elvégre a politikától nem vonul vissza, hiszen szó volt arról is, hogy Hódmezővásárhely polgármesteri címéért indul.
Hiába a kormánypropaganda, Soros György és az illegális bevándorlók helyett a rossz utak és buszmegállók, illetve a szakadozó vagy hiányzó villamosenergia-hálózat érdekelte a Hódmezővásárhely-Erzsébeten élőket. - írja a hirtv.hu
Németh Szilárd, a Fidesz alelnöke Csepelen, a Kis-Duna mellé tervezett birkózócsarnokkal kapcsolatos sajtótájékoztatója után válaszolt a múlt pénteki Rogán-fórumot védő biztonságiakkal kapcsolatos kérdésekre is. - írja a 444.hu.
Mégpedig a túlzott orosz kötődéssel, mondta Kövér László a keszthelyi fórumán, amelyen megnevezte az ellenséget, és meggyőzte a hallgatókat, hogy ha nem változik meg az EU, ki kell lépni. - írja az Index.
A települési arculati kézikönyv, a településképi rendelet, a településszerkezeti terv, a helyi építési szabályzat készítésével, valamint a megváltozott építési szabályokkal kapcsolatban lakossági fórumot tart Esztergom önkormányzata 2017. március 22-én (szerda) 17.30 órai kezdettel a Zsinagógában.